Ranschburg Jenő az egyik leghíresebb és legkedveltebb pszichológusunk volt. Tudományos munkássága mellett gyermekverseket is írt, kritikusai szerint kiválóan teljesített költőként is.
A 2011-ben elhunyt szakember a tudományos ismeretterjesztést mindig szívügyének tekintette, a családi és iskolai gyereknevelés témakörében számos cikket, könyvet jelentetett meg, és emellett szerte az országban tartott előadásokat, vezetett tanfolyamokat a pedagógusok számára. „Ember volt, aki embernek tekintette már az újszülöttet is, egy volt azok közül, akik segíteni jöttek a világra” – mondta róla búcsúztatójában Szegvári Katalin.
Az alábbi válogatásunkban 7 megfontolásra érdemes gondolatot hozunk Ranschburg Jenőtől:
1. „Használj ki minden percet, amit gyermekeddel tölthetsz, és ha bosszús vagy fáradt vagy, arra gondolj, a vele töltött idő a legértékesebb. Ezekből a pillanatokból táplálkozik a kapcsolatotok és később az emlékeitek is.”
2. „Mi minden magányos embert szorongónak tartunk, azt hisszük, hogy ő tulajdonképpen más szeretne lenni, és elkezdjük rugdosni a közösség felé. Pedig nem biztos, hogy így van.”
3. „A jutalom eredményért jár, azért, ami a gyermekben dicséretre érdemes, az ajándék viszont jó és rossz tulajdonságoktól függetlenül az egész gyermeknek jár! Azt fejezzük ki vele, hogy vagyunk egymás számára, örülünk egymásnak, és ez minden problémától függetlenül igaz és nagyszerű dolog! Ne alakítsuk hát az ajándékot jutalommá, és az ajándékozást ilyen formában ne használjuk nevelési célokra.”
4. „Az ember fejlődése olyan, mint a hőre keményedő műanyag. Kezdetben még puha, lágy, formálható, később aztán már minden hatásra törik.”
5. „A tizenhat-tizenhét éves gyerek az esetek jelentős részében felfedezi, hogy rettentően magányos. Miközben persze sok társ veszi körül, igazából egyedül van – ezért elkezdi kinyújtani a csápjait a szülei felé. Ezt abból lehet észrevenni – és mindenkit szeretettel kérek, akinek hasonló korú gyereke van, figyeljen erre oda –, hogy azt mondja: A szüleim nem értenek meg engem!”
6. „Egy baba nagyon gyorsan meg tudja tanulni azt, hogy érdemes-e megszólítani a világot, vagy tök fölösleges – és ezt egy életre tudomásul veszi.”
7. „Soha ne add elő »az én házamban laksz, az én kenyeremet eszed…« kezdetű fenyegetést, mert úgysem mégy vele semmire.”
