A legdurvább játszótéri balesetek: „Felnyársalt a palánk vascsöve”

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy igazán jó játszótér a város közepén szocializációs közeg gyereknek, szülőnek egyaránt. A környék csemetéi oviból, iskolából kirajzva tovább élvezhetik egymás társaságát, építhetik lokálpatrióta szellemiségüket és szociális hálójukat, miközben a szülők világmegváló diskurzust folytathatnak a környék közértjeiről, benzinkútjairól és a közös tanító nénikről. Még a kertes házban lakók is szívesen töltik ezeken az urbánus oázisokon az időt, kiereszthetik a fáradt gőzt, és folytathatják az immár gondtalan együttlétet. Legalábbis az első balesetekig…

Igaz, hogy nekünk, mai szülőknek még csak beton vagy salak játszótér és szigorúan vasmászóka adatott meg, azok is viszonylag kiszámítható változatosságot mutatva egyik játszóról a másikra, azért a kis szandálokban rohangálva boldogan gyűjtöttük be a kavicslenyomatokat térdünkön vagy puha kis talpacskánkon perecelés után. A mi időnkben még mumifikálódott macskát találtunk a homokozóban, vagy a vascsövekből összetákolt kosárpalánkra felmászva szenvedtünk kegyetlen balesetet.

Ma már más a helyzet

Ehhez képest ma már a játszóterek gondosan bekerített, éjszakára lezárt területek. Itt-ott még a homokozó, amelyben ott hagyott kincstári formákat mindig találnak a lustább szülők maszatolni vágyó gyermekei is, éjszakára be is fedik. A betont gumiszőnyeg vagy faforgács teszi gyerekkompatibilisebbé, a hinták életkoronként váltakozó kialakításúak, a mászóvárak jó részét pedig egyenesen a homokozó közepébe telepítik, így az onnan való váratlan földet érés is talán kevesebb sérülést ígér.

Homokba érkezve kevésbé veszélyes a landolás: a leggyakoribb játszótéri balesetek a csúszdához köthetők
Fotó: Goads Agency / Getty Images Hungary

De még nincs minden megoldva a játszótéren

Egyetlen problémára nem találtak még semmilyen választ, ez pedig az, mi van akkor, ha a már nem pelenkás kisgyereknek mosdóigénye lenne. Nem mondom, hogy megnyugtató megoldást jelentene akár a gyerekméretű Toi-Toi WC-k kihelyezése, mert azokat inkább elkerülni jó, mint kisgyerekkel igénybe venni. Mégis,

valami kulturált illemhely-kialakítás, ahova a zárt játszótéren belül nappal a szülő szívesen, vagy legalábbis nem szívfájdalommal és undorral kísérné gyerekét szükség esetén, nagyon jól jönne.

Mindenki látott már bokorba pisilő kisfiúkat és kislányokat játszóterek szélén, de egyrészt ennél nagyobb dolog is adódhat, ami megoldás nélkül marad, másrészt ez nem a legmegfelelőbb nevelési példa, amit adni szeretnénk, csak hát olykor rászorulunk…

Kár véget vetni a boldog játéknak csak azért, mert hív a természet
Fotó: olesiabilkei / Getty Images Hungary

Egyéb balesetek is történnek azért…

A biztonsággal kapcsolatban ma már egy sor európai uniós és törvényi előírás igyekszik a játszótéri balesetek kockázatát csökkenteni: szigorú kritériumai vonatkoznak, többek között, a játékok forgalomba helyezhetőségére, a fenntartó általi karbantartási műveletekre, a megfelelő alapanyagok használatára is, de balesetek persze így is adódnak:

  • Évekkel ezelőtt a focikapuk kidőlése volt napirenden, sorra hallottunk olyan, olykor tragikus kimenetelű balesetekről, melyeket elborult focikapu okozott. A nem megfelelően rögzített nehéz fémkapuk súlya komoly veszélyforrásnak bizonyult.
  • Kevéssel azután a megkérdőjelezhető szakszerűséggel és körültekintéssel összeállított játszótéri csőcsúszdák okozta balesetsorozatok miatt indult rendőrségi nyomozás.
  • De hiába van már legalább háromféle hinta is a legkisebbek szórakoztatásától a picit nagyobbacska és a szinte alig kicsi gyerekek számára is, amely alatt ráadásul sok helyen már gumidarálék szőnyeg adja a biztonságos játék illúzióját, attól még a gyermeki természet és a szülői reflexek nem alakultak szuperképességekké, vagyis, ha a gyerkőc meggondolatlanul átrohan a hinta előtt vagy mögött, még hatalmas repülések következhetnek be.
Pedig ez a gumiburkolat azért igenis segít. Tudja, aki zakózott már aszfalton
Fotó: Massimo Di Nonno / Getty Images Hungary
  • Se szeri, se száma a különböző gurulós eszközöknek, úgymint 4 kerekű roller, 3 kerekű roller, Frédi–Béni-féle lábbal hajtott műanyag kismotor minden színben és méretben, vagy ugyanez kisautóban, futóbicikli, pótkerekes canga, gyerekbicikli, netán elektromos mini Mercedes. A kismanók viszont eléggé el nem ítélhető módon relatíve kevés KRESZ-tudással, de annál nagyobb lelkesedéssel és robogni vágyással érkeznek a játszótérre, így a koccanások ezekkel a változatos járművekkel szinte kivédhetetlenek. Annál is inkább, mert ezekben egy közös van csak: anya és apa egyiknél sem fut gyorsabban.
  • A leggyakoribb játszótéri balesetek tehát feltehetően a kis bugyogókban és alsónadrágokban történnek. Ezután a testi épséget veszélyeztető játszós balesetek jelentős többségének oka anno és mai is, az Európai Uniótól és mindenféle törvénykezéstől teljesen független, közönséges: eltaccsolás, zakózás, perecelés, felborulás, elesés, elhasalás, eltaknyolás, orra bukás, padlózás, elzúgás, elnyalás. Kartörés, bokaficam, púp a fejen, felszakadt szemöldök, vérző térdek és könyökök.
    Ennek enyhítésében a salak helyett rendszeresített, fent említett gumiborítás, vagy faforgács burkolat ugyan sokat segíthet, de ezeknek az incidenseknek a játszótéri sűrű előfordulása leginkább abból a természetes evolúciós jelenségből adódik, hogy a gyerekek rohangálnak. Ahol pedig sok gyerek rohangál, ott sok gyerek potyog el.
Naná, hogy jól esik úgy rohangálni, hogy közben a szomszédot se kergetjük ki a világból
Fotó: JackF / Getty Images Hungary

A szülő (legtöbbször) figyel

Mondjuk, sokat segítene az is, ha a magányosan érkező szülők nem mobiltelefonjukba bújva ütnék agyon az időt, amíg gyerekük önfeledt játékba bocsátkozik egymaga. Bár a mi apáink meg biztos, a hatalmas lepedőre nyílt napilap mögül kandikáltak ki anno, hogy időnként vessenek ránk egy megnyugtató pillantást, de a zsebben hordott internet világa annyira le tud kötni, hogy néha későn, vagy csak éppen az utolsó pillanatban kapcsolunk. Persze, nem könnyű észnél lenni és szabad szemmel lekövetni egy vagy netán több kisgyerek gömbvillámhoz hasonlítható helyváltoztatását, főleg olyan izgalmi és eksztatikus állapotban, amilyet egy kiadós játszóterezés kiválthat.

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?