Nem csak riogatás, ettől valóban romlik a gyerek látása

Olvasási idő kb. 4 perc

Kutatások igazolják, hogy a digitális eszközök egyértelműen káros hatással vannak a gyerekek látásfejlődésére. Pedig a szemünkre és annak egészségére egy életen át szükségünk van, ráadásul gyerekkorban jelentősen befolyásolja a fejlődést, a tanulás minőségét. Nagyot hibázik az a szülő, aki nem veszi figyelembe, hogy a gyermekek szeme biológiailag alkalmatlan ahhoz a túlzott közellátáshoz, amit a digitális eszközök igényelnek, a túlzott használat eredménye a látás romlása lesz. A téma kapcsán dr. Elek Ilona szemész főorvossal beszélgettünk.

Az elharapódzó digitálismédia-fogyasztás – beleértve a televíziózást is – egyre jobban átszövi már a kisgyermekek életét is. Mindennapos tevékenységnek számít, hogy az óvodások és a kisiskolások mobiltelefont, táblagépet vagy számítógépet használnak a szórakozásukhoz. Habár megvan a digitális médiaeszközök előnye, hiszen bővíthetik a kommunikációs eszközök tárházát, könnyű és azonnali hozzáférést biztosítanak az információkhoz, a megnövekedett vizuális igényekkel és szenzoros stimulációval járó technológia rendszeres használata azonban súlyos kockázatokkal járhat, és látásromláshoz vezethet.

A látást is ugyanúgy meg kell tanulni, mint a beszédet

„Amikor egy kiscica megszületik, még nincs nyitva a szeme, csupán két-három hét múlva történik meg ez. A csecsemők ugyan nyitott szemmel születnek, de ennek ellenére még nem látnak jól, hiszen a beérkező látási információkat az agyunknak kell feldolgozni. Az éles látás nem alakul ki azonnal, ez is egy folyamat, amit ugyanúgy meg kell tanulni, mint járni vagy beszélni” – mondja dr. Elek Ilona, hozzátéve: a gyerekek egy hónapos korukig csak foltokat látnak, majd ezek közül először az rajzolódik ki, ami közel van hozzájuk. Négy-öt hónapos hónapukra pedig már meglátják azokat az embereket és dolgokat, akik és amik az édesanyjuk mögött vannak.

Idézőjel ikon

Ekkor elkezdődik a térbeli tájékozódás.

A gyerekek 8-10 hónapos korukban kezdenek el úgy élesen látni, hogy meg tudják különböztetni a körülöttük lévő tárgyakat, személyeket.

A gyerekek látásfejlődését egyáltalán nem segíti, ha egyéves koruk előtt mobiltelefonnal szórakoztatják őket
Fotó: Jordi Salas / Getty Images Hungary

Körülbelül egyéves korunkra fejlődik ki a szemünkben az éles látás helye, a látásközpont, vagyis a makula. 

Ez a látásfejlődés hatéves korig tart, ám a szemünk felbontóképessége tovább kell, hogy fejlődjön. Nem véletlen, hogy az elsős tankönyvben nagyobbak a betűk és a füzetben messzebb vannak egymástól a vonalak, majd másodikban már kisebbek a betűk, és a vonalak is közelebb vannak egymáshoz, harmadik osztálytól pedig már szokványos méretű betűket írnak és olvasnak a gyerekek. 

A Teletabik telitalált volt a gyerekeknek

„Amikor az első Teletabik című mesét megláttam a tévében, majdnem elszaladtam, mert borzalmas látványt nyújtott. Velem ellentétben az egyéves unokám érdeklődve ott ült, és egészen két és fél éves koráig szerette nézni ezeket a történeteket.

A Teletabik című mese alkalmazkodik a kisgyermekek látásához
Fotó: John Lamparski / Getty Images Hungary

Ekkor jöttem rá, hogy ez a mese éppen annak a korosztálynak készült, akik a nagy, nagyon egyszerű alakzatú, egyszínű, lassan mozgó ábrákat kedvelik, amelyek mindent megcsinálnak legalább kétszer, és mindezt nagyon egyszerű díszletek között teszik” – mondja a szakember.

A Teletabik szín-, forma- és mozgásvilága alkalmas arra, hogy felkeltse a gyerek érdeklődését, és egy darabig ott is tartsa azon, amit néz – osztja meg személyes tapasztalatát a gyöngyösi Bugát Pál Kórház főorvosa. „A kicsi, nagyon színes, nagyon vibráló, nagyon mozgó képek egy darabig felkeltik a gyerekek érdeklődését, de biztos vagyok benne, hogy egy telefonméretű képernyőn képtelenek lennének követni még egy egyszerűbb rajzfilmet is, mivel a központi látásuk még nem fejlődött ki annyira, hogy jól lássák a kis méretű képet.

Sem a kisgyerekek látásának, sem a szellemi fejlődésének nem tesz jót, ha egy kis képernyős mozgóképpel akarjuk őket lekötni.

A látásfejlődéshez szükséges fokozatosságot ugyanúgy be kell tartani, ahogyan nem ültetjük biciklire a félévest, hogy hajtson, és nem akarjuk, hogy előbb tanuljon meg beszélni vagy járni, mint ahogy annak eljön az ideje. A látás fejlődését sem lehet forszírozni, erőltetni, mert ha így teszünk, sok olyan érzést keltünk a gyerekekben, melyek elégedetlenséggel töltik el őket. Ugyanis a digitális eszközzel olyan dolgot kapnak a kezükbe, amivel nem boldogulnak.”

Éppen ezért dr. Elek Ilona azt javasolja, hogy a szülők ne használjanak se mobiltelefont, se táblagépet az egyévesnél fiatalabb gyerekek szórakoztatására.

„Találkoztam én már olyan édesanyával, aki arra panaszkodott, hogy a féléves gyereke biztos nem jól lát, mert túl közelről nézi a telefont” – mondja csalódottan a doktornő.

Változtatni kell a szokásokon, vagy látásromlás lesz a vége

A klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a rövidlátóság a digitális eszközök használatával gyakran még tovább romolhat. A rövidlátóság súlyosbodását genetikai és környezeti tényezők befolyásolják, de a digitális médiahasználat is fokozhatja a kialakulás előrehaladását. A szokások kialakításának pedig egyáltalán nem kedvezett a Covid-járvány miatt bevezetett online oktatás.

Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a szabadban tartózkodás csökkenti a rövidlátás kialakulását. Ennek pontos oka nem teljesen ismert, a titok talán abban rejlik, hogy a kültéren töltött idő során többet nézünk távolra, és kevesebb alkalmunk van a közelre látásra, ami pozitívabb hatással van a látórendszerre.

A kirándulás sokat javíthat a látáson

Dr. Elek Ilona érdekességképpen megemlíti, hogy vannak olyan fiatal felnőttek, akik tartósan közellátást igénylő munkát, tevékenységet folytatnak, ilyen például, amikor hosszasan ülnek egy monitor előtt, gobelint hímeznek vagy apró betűt olvasnak 8-12 órán át. Ők gyakran azt veszik észre, hogy amikor megszakítják a tevékenységet, és felnéznek, a távol eső dolgokat homályosan látják.

A szabadban töltött programok segítenek helyreállítani a nem genetikai eredetű látásromlást
Fotó: VioletaStoimenova / Getty Images Hungary

„Ez nem abból adódik, hogy hirtelen rövidlátók lettek, hanem, hogy a szemük belsejében azok az izmok, amelyek a szemlencse fókuszáltatásában vesznek részt, görcsben vannak, és időbe telik, amíg ezek ellazulnak, és a lencse elnyeri a normális helyzetét, hogy újra jól lássanak távolra. Ilyenkor szoktam azt javasolni ezeknek az embereknek, hogy tartsanak két nap szünetet, menjenek el kirándulni, és még térképet se vigyenek magukkal. Ilyenkor kiderül, hogy ha ezek a szemlencsefüggesztő izomrostok elernyedhetnek, akkor már tökéletes a lát távolra” – összegzi a főorvos.

„Ha egy ilyen ember kap egy távollátó szemüveget, akkor a helyzetet csak tovább rontjuk, mert a szemüveg miatt még többet kell a közellátáshoz alkalmazkodnia a szemének” – árulta el a főorvosnő a Díványnak.

A szemünkben lévő lencse nem előre és hátra mozog egy csőben, mint az optikai lencsék, hanem a vastagságát változtatja, és úgy fókuszál. Ahhoz, hogy ezt a vastagságot változtatni tudja, az őt tartó izmoknak kell összehúzódniuk.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.