Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Miközben Észak- és Nyugat-Európa legtöbb országa már régen betiltotta a gyermekek testi fenyítését – otthon és iskolában egyaránt –, néhány közép- és kelet-európai országban még mindig csak részleges tiltás van érvényben. Térképen mutatjuk, hogyan alakul a szabályozás Európán belül.
A téma kapcsán Záborszky Zsófia pszichológust kérdeztük arról, milyen hatással van a testi fenyítés a gyermekek fejlődésére.
Középkori szokásrend Európában?
A lenti térképről jól leolvasható, hogy Európában háromféle megközelítés létezik, ami a gyermekek testi fenyítését illeti. A zöld színnel jelölt országokban teljes tilalom áll fent, azaz sem otthon, sem iskolában nem engedélyezett a gyermekek testi fenyítése. A piros színnel jelölt országokban részleges tiltás áll fent, ami azt jelenti, hogy az iskolákban tilos a fenyítés. Egyetlen országot színeztek bordó színnel, ami a teljes tiltás hiányát jelöli, ez pedig Fehéroroszország.
Az ENSZ 1989-ben fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt, melynek célja, hogy garantálja a gyermekek védelemhez, ellátáshoz és részvételhez való jogát. Az egyezményt aláíró országok kötelesek rendszeresen beszámolni az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának a célok végrehajtásáról.
„A Gyermekjogi egyezmény elsősorban az államra nézve fogalmaz meg rendelkezéseket, de mindannyian felelősséggel tartozunk azért, hogy támogassuk és védjük a gyermekek jogait – a család, a civil társadalom, a média, a pedagógusok, de a magánszféra egyaránt”
– olvasható az UNICEF oldalán. A világon csak az Egyesült Államok nem ratifikálta az egyezményt.
Fehéroroszországban nincs átfogó jogi szabályozás
Bár Fehéroroszország aláírta az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét, azonban annak ajánlásait a mai napig nem vezette be teljes körűen a belső jogrendszerébe. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága felszólította az államot, hogy haladéktalanul tegyen intézkedéseket a gyermekek testi fenyítésének megszüntetésére. Emellett arra is ösztönözte Fehéroroszországot, hogy széles körű figyelemfelkeltő kampányokat indítson a pozitív, erőszakmentes fegyelmezési módszerek népszerűsítésére, valamint minden szükséges lépést tegyen meg a testi fenyítés társadalmi elfogadottságának és elterjedtségének felszámolására.
Záborszky Zsófia pszichológus segítségével azt vizsgáltuk, milyen hatásai lehetnek a testi fenyítésnek a gyermekek fejlődésére.
Milyen hatása van a testi fenyítésnek a gyerek fejlődésére, biztonságérzetére, önképére?
Pszichológusként és kétgyermekes anyaként is azt látom, hogy a testi fenyítés – még ha „enyhe” is – mélyen beég a gyerek érzelmi világába. A legtöbbször nem az fáj igazán, hogy ráütöttek, hanem az, hogy az a személy bántotta, akitől biztonságot vár. Többször hallottam gyerekektől például ilyet:
„Amikor anya megütött, akkor azt éreztem, hogy rossz vagyok. Hogy nem szeret úgy, mint előtte.”
„A nagymamánál mindig nagyon jól viselkedem, mert ha rossz vagyok, megüt, és az a világon a legrosszabb. Nem szeretek ott lenni emiatt.”
Amikor egy gyerek azt tapasztalja, hogy a szeretett felnőtt bántja őt, az összezavaró és ijesztő, különösen, ha mindez „nevelés” címén történik. A kutatások egyértelműen kimutatták, hogy a testi fenyítés növeli a szorongás, depresszió, agresszió és az alacsony önértékelés kockázatát. Emellett romlik a szülő-gyerek kapcsolat minősége, csökken a gyerek belső motivációja a szabályok betartására, és nem tanul valódi problémamegoldást vagy érzelemszabályozást – csak azt, hogy fájdalmat lehet használni hatalomgyakorlásra.
A testi fenyítés komoly határátlépésnek számít, ami aláássa a gyerek egészséges énhatárainak kialakulását. És ha ezekhez fájdalom társul, akkor megtanulja: a szeretet fájhat, a hatalom félelmet jelenthet. Megtanulja, hogy a határai kérdés nélkül átléphetők, s mindez borzasztóan mély önbecsülési és énhatár-problémákhoz vezethet.
És mi számít egyáltalán testi fenyítésnek?
Sokan azt mondják: nem bántottam, csak megfogtam erősen a karját, vagy csak odacsaptam egyszer, hogy tanuljon belőle. De minden olyan fizikai cselekedet, amit azért teszünk, hogy fájjon – még ha kicsit is –, testi fenyítés. A gyerek nem a szándékot érzékeli, hanem az élményt: azt, hogy bántották őt.
Ide tartozik a fenékre csapás, pofon, hajrántás, rángatás, kézre ütés – mind olyan jelek, amelyek azt üzenik: az erősebb dönt, és joga van bántani a gyengébbet. És ez nem azt tanítja, hogy hogyan viselkedjünk jól – hanem hogy hogyan uraljuk a másikat.
Érdemes belegondolni: ha ugyanezt nem tennénk meg egy barátunkkal, kollégánkkal vagy házastársunkkal – miért lenne elfogadható egy sokkal kisebb, kiszolgáltatottabb emberrel? Egy anya mondta nekem egyszer:
„Én is kaptam gyerekkoromban, mégis rendes ember lett belőlem.”
Erre visszakérdeztem, hogy vajon mi lett volna belőle, ha nem félelem, hanem megértés, együttérzés és kapcsolat vezette volna? Itt először elpirult aztán könnyezni kezdett, mivel szép lassan végignéztük azokat az érzelmi működéseket, amikkel küzd és amiken formálni szeretne, s mind szoros kapcsolatban állt azzal, hogy őt gyerekként fizikailag fegyelmezték (bár elmondása alapján csak „enyhén” és nem indulatból, hanem nevelési célzattal). Rájött, hogy a fizikai fenyítés milyen érzelmi és bizalmi sebeket okozott neki, és mennyivel kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb és bizalommal teltebb lenne, ha nem így fegyelmezték volna, hanem alapvetően megértést, együttérzést tapasztalt volna és határokat tanítottak volna neki.
Szakértőként mit gondolsz, miért marad meg bizonyos országokban ennek a „nevelési eszköznek” a társadalmi elfogadottsága, miközben máshol már törvényileg is tiltott?
Ennek több összetevője van. Nézzük meg sorban őket:
Társadalmi minta és transzgenerációs hatás
Sok szülő azt alkalmazza, amit gyerekként ő is megtapasztalt. Ha nem volt lehetőség biztonságos módon reflektálni ezekre a mintákra, akkor sokszor természetesnek, sőt „szükségesnek” tűnik a testi fegyelmezés, főleg, ha a szülő tehetetlennek éli meg magát. Magyarországon sajnos nagyon mélyen beivódott társadalmi mintáról van szó a testi fenyítés tekintetében. Sokan még ma is azt tanulták gyerekként, hogy „egy kis verés nem árt, sőt, használ”. Ez a narratíva gyakran a túlélés racionalizálása: ha fájdalmas dolgok történtek velem, muszáj elhinnem, hogy jogosak voltak – különben szembenézni velük túl fájdalmas lenne.
Tudáshiány és tévhitek
Sok helyen a mai napig az a hit él, hogy a testi fenyítés „gyors és hatékony”, vagy hogy „nem lesz baja a gyereknek, ha csak néha történik”.
Jogszabályi hiányosságok
Ahol nincs egyértelmű törvényi tiltás a családon belüli testi fenyítésre, ott gyakran a társadalmi normák sem alakulnak át. A törvényi tiltás nem csak jogi kérdés – jelzésértékű is, hogy mi fér bele egy gyerek iránti bánásmódba, és mi nem. Ahol nincs törvényi tiltás, az üzenet is kétértelmű: mintha még mindig beleférne a gyerek megütése. Pedig egyértelmű jelzésre lenne szükség, hogy egy gyerek nem lehet kevesebb joggal rendelkező emberi lény.
Kulturális különbségek
Egyes országokban erősebb a hagyományos tekintélyelvű nevelési minta, ahol a gyerek engedelmessége fontosabbnak számít, mint az érzelmi biztonsága. A társadalmi elfogadottság gyakran a kollektív önigazolásból fakad:
„Mindenki ezt csinálja, én is így nőttem fel, tehát rendben van.”
De az, hogy valami megszokott, nem jelenti azt, hogy nem ártalmas. Sokan azt hiszik, hogy alternatíva nincs – hogy ha nem csapok oda, akkor „nem tanulja meg”. Pedig van más út: határozott, de kapcsolódó nevelés, ami tanít, de nem bánt. A gyerekeknek nem „erős kézre” van szükségük, hanem érzelmileg jelen lévő felnőttekre, akik határokat szabnak, de közben megőrzik a kapcsolatot. A legmélyebb fegyelem abból születik, ha a gyerek kapcsolatból akar együttműködni, nem félelemből.
Vannak olyan szülői nevelési stílusok, melyek súlyos károkat okozhatnak, hatásuk pedig felnőttkorban sem múlik el. Ebben a cikkben olvashatsz bővebben a témáról.
