Nem véletlen, hogy sokan kötjük össze a következetesség szükségességét a szülői tisztelet és tekintély megszerzésével, hiszen a sok hezitálás és alkalmazkodás valóban ki tudja hozni a gyerekekből az állandó határfeszegetést. A valóságban mindez mégsem a tekintély elvesztéséről szól elsősorban, hanem inkább a gyerekek biztonságérzetének hiányáról, ami automatikusan előidézi a határok ellenőrzését újra és újra.
Ismerős az a hétköznapi jelenet, amikor az esti fektetésnél a gyerek addig könyörög „még egy utolsó” meséért, amíg nem sikerül kierőszakolnia? És amikor papagáj módjára figyelmeztetjük őt az indulásra, hátha ezzel megelőzhetjük (de nem), hogy végül üvöltözve és csapkodva kelljen kivonszolnunk a játszótérről? Számos olyan hétköznapi szituációt tudnánk felhozni, ahol igyekszünk mindent bevetni annak érdekében, hogy végül konfliktus nélkül sikerüljön levezényelni a gyereket érintő, szükséges napirendi pontokat, hiába vagyunk azonban kompromisszumképesek, látszólag egyre reménytelenebbé válnak ezek a helyzetek. Úgy tűnhet, mintha a gyerekek játszmázni kezdenének, s ezáltal egyre kevesebb tiszteletet tanúsítanának a felnőttek és különösen a szüleik iránt. Nem véletlen, hogy sokan kötjük össze a következetesség szükségességét a szülői tisztelet és tekintély megszerzésével, hiszen a sok hezitálás és alkalmazkodás valóban ki tudja hozni a gyerekekből az állandó határfeszegetést.
A valóságban mindez mégsem a tekintély elvesztéséről szól elsősorban, hanem inkább a gyerekek biztonságérzetének hiányáról, ami automatikusan előidézi a határok ellenőrzését újra és újra. A gyerek azért próbálkozik (bármi áron), mert akkor érzi magát biztonságban, ha tudja, meddig mehet el.
Szerzőnkről
Tarkovács Cecília szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
Kompromisszum vs. következetesség
Következetesnek lenni nehéz. Egyrészt az élet sokszor hozza úgy, hogy alkalmazkodni kényszerülünk, másrészt szűk látókörű, merev szülők helyett szeretnénk rugalmasak és válaszkészek lenni. Kicsit ellentmondásosnak tűnhet, hiszen a visszajelzéseik elsőre nem erre engednek következtetni, de olykor éppen a következetességünkkel, a megbeszélt szabályok mindenkori betartásával tudunk biztonságot nyújtani a gyerekeinknek. A kisgyerekek biztonságérzetét ugyanis alapvetően a kiszámíthatóság határozza meg, vagyis hogy tudják, mikor mire számíthatnak.
Amikor napi szinten esünk bele abba a hibába, hogy alkudozni kezdünk a gyerekkel, remélve ezzel a konfliktusmentes végkimenetelt, általában sikerek helyett egyre rosszabbá, feszültebbé és vontatottabbá válnak ezek a helyzetek. Ennek oka, hogy a gyerek – aki számára a mi stabilitásunk jelenti a mindenkori biztonságot – észleli, hogy elbizonytalanodtunk, és ezért belső késztetést érez arra, hogy kiprovokálja a végső határvonalakat. A magabiztos és nyugodt szülők által meghatározott keretek nélkül számára kérdésessé válik, hogy (érzelmileg és testileg is) biztonságban van-e mellettünk.
Szülőként tehát állandóan mérlegelnünk kell. Meg kell hallgatnunk a gyerek igényeit (!), ugyanakkor kisgyermekkorban az általános szabályokat illető végső döntéseket mindig nekünk kell meghoznunk, és hinnünk is kell azok helytállóságában. Ezzel biztosíthatjuk ugyanis a gyerekeinket afelől, hogy tudjuk, mit csinálunk, és bízhatnak bennünk.
„Félek, hogy még jobban kiborul!”
Sokan azért nem merünk kellően határozottak és kitartók lenni a konfliktusos helyzetekben, mert attól tartunk, hogy azzal majd csak nagyobb kiborulást eredményezünk. Azt érezzük, hogy egy még zavarba ejtőbb hisztivel, egy még keservesebb sírással már végképp tehetetlenné válunk, ráadásul kárt is okozunk a gyerek lelkében, ami miatt egyből ránk tör majd a bűntudat. Ezek a félelmeink rendszerint akadályoznak minket a következetességben, pedig a beteljesülésük többségében nem valószínű.
Minden azon múlik, hogy miként kommunikálunk, és mennyire hiszünk a döntéseinkben és a gyerek alkalmazkodóképességében. Ha megértjük, hogy a gyerekek nem azért kezdenek játszmázni, mert ki akarnak minket használni, fölénk akarnak nőni, hanem azért, mert jelzik, hogy szükségük van az egyértelmű határokra, máris könnyebb nyugodtnak maradnunk és tennünk azért, hogy újra biztonságban érezzék magukat. Az alábbiakban megmutatjuk, mit tehettek, ha nálatok is vannak olyan helyzetek, amik rendszerint az alkudozás ördögi körébe vezetnek:
#1 Ismerd el, hogy az aktuális megoldási stratégia hatástalan, és találd ki, mi lenne a megfelelő! Mindezt lehetőleg a pároddal is beszéld meg, hátha neki is vannak jó ötletei!
#2 Beszéld meg a gyerekkel, hogy mire számíthat a továbbiakban! Miután a gyerekünk számára fontos a kiszámíthatóság, érdemes beavatni őt a gondolatainkba. Mondjuk el neki, hogy a továbbiakban változni fognak a szabályok, mert látjuk, hogy ez így nem jó senkinek. Tájékoztassuk őt arról, hogy bár tudjuk, hogy eddig belementünk az alkudozásba, mostantól nem fogunk, mert úgy sokkal könnyebb lesz mindenkinek!
#3 Emlékeztesd újra meg újra! A szituációt megelőzően, illetve az esetleges hiszti kialakulásakor is érdemes emlékeztetni a gyereket arra, hogy mit beszéltünk korábban. Ismerjük el, hogy eddig nem voltunk ennyire magabiztosak, de a továbbiakban tényleg ez a tervünk!
#4 Ismerd el az érzéseit! Ha a gyerek már hozzászokott az állandó alkudozáshoz, huzavonához, akkor előfordulhat, hogy még egyszer-kétszer be fog próbálkozni az elején, hiszen érdekli, hogy most mennyire vagyunk magabiztosak. Ekkor is nagyon fontos, hogy elismerjük az érzéseit. Mondjuk el neki, hogy tudjuk, hogy korábban mondtunk mindenfélét, így érthető, ha most nem teljesen érti a helyzetet, lehet dühös, lehet csalódott, de tudjuk, hogy ez mindannyiunknak jobb lesz így.
#5 Köszönd meg neki, hogy megérti, hogy igyekszik és hogy együttműködik! Mindegy, melyiket teszi, azt köszönjük meg, legyünk érzelmileg nyitottak a számára. Meg fogunk lepődni, hogy mennyire könnyen képesek alkalmazkodni a gyerekek, ha érzik a magabiztosságot, az elhatározottságot és közben az odafordulást is. Ez a fajta kommunikáció teszi lehetővé, hogy se a gyerek, se mi ne érezzük magunkat rugalmatlannak és elérhetetlennek. Meghallgatjuk és meg is halljuk őt, a döntést azonban mi hozzuk. Így teremthetünk kiszámíthatóságot, vagyis biztonságot az életükbe, miközben a saját hétköznapjainkat is megkönnyítjük. Mert a következetes magatartás, kommunikáció és viselkedés biztonságot ad. A biztonság pedig tiszteletet ébreszt.
