Diákok rúgatták ki az amerikai tanárt, mert túl nehéz volt az órája

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Amerikában is áll a bál, mert a rangos New York Egyetem kénytelen volt megválni szerveskémia-professzorától. A kirúgás hátterében az áll, hogy tavasszal többtucatnyi hallgató petíciót nyújtott át a dékánnak, amelyben a kurzus nehézségeire és a professzor „leereszkedő” viselkedésére panaszkodtak.

Dr. Maitland Jones Jr. 43 évig volt az előkelő Princeton Egyetem professzora, mielőtt 2007 szeptemberében szerződéses alapon csatlakozott a New York Egyetemhez (NYU). Tanórája az egyik legigényesebb kurzus volt a NYU-n, ami bizony kirostálta a diákokat.

A New York Times szerint a petíciót 82-en írták alá abból a 350 diákból, akik 2022 tavaszán részt vettek a kurzuson. A diákok ebben megosztották aggodalmukat az olyan osztályzatokkal kapcsolatban, amelyek nem tükrözik az „idejüket és erőfeszítéseiket”, valamint ezen értékelések hatását az orvosi karrierjükre.

Dr. Maitland Jones elbocsátása vegyes reakciókat váltott ki, a sajtó visszhangzik az őt támadó és támogató hangoktól. Míg egyesek azt állítják, hogy a NYU-n szerves kémiát tanuló diákok ne várják el, hogy könnyű legyen, mások szerint a tanároknak kötelességük biztosítani, hogy diákjaik jól teljesítsenek.

A nehéz tantárgyak már csak ilyenek

Senki sem állította, hogy a szerves kémia könnyű tantárgy. De több tucat diák számára, akik 2022 tavaszán részt vettek dr. Maitland Jones Jr. szerveskémia-óráján, a kurzus szinte lehetetlennek tűnt. Megosztották egymással sérelmeiket, petíciót indítottak, és rossz tanítási értékelést adtak Jonesnak. Az egyetem pedig úgy döntött, hogy felbontja a szerződését.

A New York Egyetemnek (ahonnan a tanárt kirúgták) 36 Nobel-díjasa, 4 Abel-díjasa, 16 Pulitzer-díjasa, és több mint 30 Oscar-díjasa van
Fotó: SOPA Images / Getty Images Hungary

„Nagyon aggódunk a pontszámaink miatt, és úgy találjuk, hogy azok nem tükrözik pontosan az órára fordított időt és erőfeszítést” – áll a petícióban a The New York Times szerint. „Arra kérjük önöket, hogy ismerjék fel, hogy egy olyan tantárgy, ahol ilyen magas a visszalépések és az alacsony jegyek aránya, nem tekintheti prioritásnak a diákok tanulását és jólétét, és rossz fényt vet a kémia tanszékre, valamint az intézmény egészére.”

Az orvosi pályát remélő diákok közül sokan úgy érezték, hogy Jones szerveskémia-kurzusa szertefoszlatta álmaikat. Más professzorok – és néhány diák – azonban felléptek Jones védelmére.

„Dolgozhatsz a végsőkig, de van úgy, hogy nem kapsz ötöst valamiből csak azért, mert az meghaladja a képességeidet” – írta Twitteren Elizabeth Spiers, a NYU újságírás-professzora az Independent beszámolója szerint. „Ez egyáltalán nem morális bukás, valószínűleg azt mutatja inkább, hogy nem jó irányba tartasz a tanulásban. Azt hiszem, ezt sok diáknak nehéz elfogadni.”

A szerves kémia egyik meghatározó szövegének szerzőjeként elismert dr. Maitland Jones elismert név tudományos körökben, és számos öregdiák állt a védelmére. 

Mit gondol a tanári gárda a kirúgásról

A 84 éves tanár szerint a felmondásnak kevésbé a tanítási stílusához van köze, sokkal inkább a koncentráció és az elkötelezettség hiányához, amit az elmúlt évtizedben tapasztalt a diákoknál.

„A diákok elképesztő arányban olvasták félre a vizsgakérdéseket” – írta meg a felmondása után az egyetemnek küldött válaszlevelében. 

A világjárvány után, a tanár szerint, a diákok elvesztették a tanulási képességüket.

„Nem jöttek be az órákra, nem nézték meg a videókat [amiket készítettem], és nem tudtak válaszolni a kérdésekre.”

Az egyetem szóvivője szerint a tanáraik feladata, hogy tanítsanak, és ebben Jones elbukott. „A NYU-n sok nehéz kurzust számlál – nem dr. Maitland Jones az egyedüli, aki keményen osztályoz –, de ezek mégsem zárultak eddig olyan eredménnyel, ami megkérdőjelezi a tanítás minőségét és hatékonyságát, mint ebben az esetben.”

A tanár kurzusértékelési pontszámai egyébként messze a legrosszabbak voltak nemcsak a kémia tanszék tagjai, hanem az egyetem összes természettudományos kurzusa között, és több hallgató (panaszkodott) az elutasító magatartására, a válaszképtelenségére, a leereszkedésére és az osztályozással kapcsolatos átláthatatlanságára.

Jones azt mondja, nem bántja, hogy kirúgták – úgyis úgy tervezte, hogy hamarosan nyugdíjba vonul –, de aggódik amiatt, hogy a felmondása mit mond el a felsőoktatásról. „Csak biztos akarok lenni abban, hogy ez nem történik meg senki mással” – mondta a The New York Timesnak. Kollégája, a NYU kémiaprofesszora, Kent Kirshenbaum pedig csatlakozott aggodalmához, szerinte bizonyos órák könnyebbé tétele vagy a diákok igényeinek kielégítése pusztító hatással lehet az egész társadalomra.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.