Az a gyerek, akivel mindig ordítoznak a szülei, nehezebben leli örömét a tanulásban, felnőttként pedig stresszes, szorongó és depressziós lesz. Ha nemcsak a dühünket akarjuk kitölteni a gyereken, hanem a tényleges kommunikáció a célunk, akkor a kiabálásnál vannak erre hatékonyabb módszerek.
Amikor a gyerekek helytelenül viselkednek, sokszor a kiabálás természetes válasznak tűnik. Ám nem ez az egyetlen módja annak, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét a rossz magatartásra. Nem beszélve arról, hogy a kiabálásnak igen súlyos, káros és akár élethosszig tartó pszichológiai hatásai is vannak, legyen szó kisgyermekről vagy középiskolásról.
A felnőttek ijesztőek, amikor kiabálnak
A szülő-gyermek kapcsolat természete egyoldalú hatalmi dinamikára épül. A hatalom birtokosa a szülő, az ő felelőssége, hogy fokozottan ügyeljen arra, hogyan kommunikál a gyermekével. Ennél fogva fontos, hogy haragja ne tegye őt önkényessé, zsarnokivá.
A gyerekek magukhoz képest óriásnak látják a szüleiket, és mindenhatónak tartják őket, hiszen mindent megadnak nekik, amire szükségük van: élelmet, otthont, szeretetet. Amikor az a személy, akiben a legjobban megbíznak, a viselkedésével megijeszti őket, például azzal, hogy kiabál velük, megingatja a biztonságérzetüket.
Így hat a kiabálás a gyerekekre
Kutatások bizonyítják, hogy a gyerekekkel – különösen a kisebbekkel – való kiabálásnak valós pszichológiai következményei vannak, hiszen a szülő ordítozása megváltoztathatja a gyerekek viselkedését.
Azoknál a gyerekeknél, akikkel folyamatosan kiabálnak a szüleik, viselkedési problémák és fejlődési rendellenességek is kialakulhatnak.
A sok kiabálás miatt például sérülhet a gyerek önbizalma. Akivel sokat ordítanak, az már egy hangos szótól is összerezzen, vagy attól is megijed, ha becsapódik az ajtó. Az ilyen gyerek elhiszi, hogy nem jó semmire, és könnyen önbizalomhiányossá válhat.
Nemcsak az a probléma a kiabálással, hogy sérül az önbizalom és az önbecsülés, de még csak nem is hatásos módszer. A gyerek viselkedése ugyanis lehet, hogy átmenetileg egy kicsit megváltozik, de később már nem fog. Hozzászokik a kiabáláshoz, és nem fog változni semmi.
Az a gyerek, akivel szülei rendszeresen kiabálnak, gyakrabban küzd értési gondokkal. Ezért is érdemes halkabb hangvételben beszélni a gyerekkel.
A kiabálás az egyik legrosszabb példa a gyerek előtt: a kiabálós szülők gyerekéből ugyanis nagyon gyakran válik kiabálós felnőtt. Vagyis a rossz nevelés öröklődik. Ennek pedig az lesz a következménye, hogy végül az egész család, több generáció is önbizalomhiányossá válhat.
A kiabálás helyett jobb módszer a humor
A humor sokkal hatékonyabb alternatívája lehet az ordibálásnak. Ha a szülő humorral válaszol, akkor is megőrzi tekintélyét, és tapasztalatok szerint a nevelési eredménye is hatékonyabb, mint a megrettentésnek.
A kiabálás sok esetben csak súlyosbítja a helyzetet, mert az ordítozás félelmet kelt a gyerekben, ami megakadályozza, hogy megtanulja vagy felismerje, miért kifogásolják a szülei a viselkedését.
Az ordítás alááshatja a gyerek szülővel szembeni bizalmát, ami megtörheti a szülő-gyerek kapcsolatot.
Azok a szülők, akik állandóan kiabálnak, azt üzenik a gyermeküknek, hogy ez a normális reakció és viselkedés, és végül a gyerek ehhez fog alkalmazkodni.
Van, amikor nem baj, ha kiabálunk a gyerekekkel
Bár az esetek többségében az ordítást mellőzni kell a gyermeknevelés során, van, amikor hasznos lehet, ha a szülő felemeli a hangját. Ilyen például, ha a gyerekek, például a testvérek ütik egymást. Ezek olyan esetek, amikor hirtelen és erős mentális vagy érzelmi hatást kell kelteni. Ám ha egyszer felkeltettük egy gyerekek figyelmét, utána módosítani kell a hangerőn és a hangnemen. A kiabálás ebben az esetben alapvetően figyelmeztetés, amely után a helyzetet meg kell magyarázni.
