Ezerszer kell szólnod neki, hogy kezdjen el készülődni, írja a leckéjét, hagyja abba a mobilozást. Bár a téma változik, a küzdelem örök: próbálod rávenni a gyereked, hogy csináljon már meg végre valamit, amit szerinted kell, de ő nem akar. Folyton elkalandozik, vagy nyíltan ellenáll a kérésednek, mire te dühös leszel és kiabálni kezdesz. Azt gondolod, a veszekedésből, a büntetésből majd megtanulja, hogy máskor fegyelmezettebb legyen. De jó eséllyel nem így lesz. Hogyan érdemes kezelni ezeket a helyzeteket?
Az élet tele van olyan dolgokkal, amelyeket nincs kedvünk megtenni, mégis el kell végeznünk őket. A legtöbb ember nem rajong a takarításért, mégis rendben tartja az otthonát. Szinte mindenki munkájának vannak kevésbé élvezetes részei, mégis ki kell pipálni őket. Fáradtan nehéz elindulni sportolni, mégis rávesszük magunkat valahogy. A fejlődésünk kritikus része, hogy meg tudjunk tenni unalmas vagy éppen nehéz, de szükséges dolgokat. Persze nem mindegy, mennyi van belőlük.
Lényeges, hogy alapvetően élvezetes tevékenységekkel töltsük fel a mindennapjainkat, és képesek legyünk meghúzni a határainkat. De bárhogy is próbálkozunk, mindig maradni fognak kellemetlen feladatok. Mit kezdjünk velük? És hogyan tudjuk megtanítani a gyerekeket, hogy teljesítsék őket? Erről fogalmazott meg hasznos gondolatokat Debra Kessler klinikai gyermekpszichológus a PsychAlive-on. Az ő cikke alapján mutatjuk be a legfontosabb tudnivalókat.
Ha meg tudná tenni, megtenné
Amikor rimánkodsz a gyerekednek, és ő többszöri felszólításra sem kezdi el tenni a dolgát, könnyen elveszítheted a türelmedet. Haragos leszel, és csak arra koncentrálsz, hogy el legyen végre végezve, amit el kell végezni, haladhassatok a nappal. Leragadsz a nem megfelelő viselkedésnél: igyekszel kijavítani, büntetést helyezel kilátásba, de ez hosszú távon biztosan nem fogja megoldani a problémát. Hidd el, ha a gyerek jobban tudná kezelni a helyzetet, megtenné. Neki sem jó, hogy dühösnek, csalódottnak látja a szüleit, hogy állandóan veszekednek vele. Vedd észre, hogy az ellenállása elsősorban nem neked szól. A leckeírás, a házimunka, a készülődés fennakadásai igazából egyetlen mögöttes jelenségre vezethetők vissza. Arra, hogy a gyerek
még nem tudja kellően kezelni az érzelmeit a hatékony problémamegoldáshoz.
Az érzelmeket ugyanúgy tanulni kell, mint az olvasást
Az iskolában számos kognitív készségre kifejezetten tanítják a gyerekeket. Rengeteg gyakorlással megtanulnak írni, olvasni, számolni. Először kis lépésekben haladnak, aztán egyre összetettebb műveleteket végeznek. Menet közben sokat hibáznak, később egyre ügyesebbek lesznek. Az érzelmekkel ugyanez lenne a helyzet. Bár máig kevesebb hangsúly jut az érzelmi nevelésre az oktatásban, az érzelmi intelligencia fejlesztése hasonló folyamatokon keresztül tudna megvalósulni. A gyerek fokról fokra sajátítaná el az önmagával kapcsolatos tudatosságot, megtanulná, hogyan értelmezze a testi érzeteit, a belső folyamatait, hogy nevezze meg az érzelmeit, hogyan kezelje őket. Ugyanis a fent leírt szituációk mindegyikének ez a kulcsa: észleli, hogy nincs kedve valamihez, de a kellemetlen érzéseit leküzdve megteszi, mert belátja, hogy fontos.
Azt is hozzá kell tenni, hogy az önkontrollfunkciók gyakorlásában a biológia sem segíti a gyerekeket, serdülőket, hiszen éretlen még a homlokuk mögötti ún. prefrontális kéreg, amely a válaszok legátlásában, a viselkedések közti váltásban játszik szerepet. Tehát, ha önmaguk motiválásáról van szó, a gyerekek eleve nehezített pályán vannak. Ráadásul tovább bonyolítja a képet, hogy azt is meg kell tanulniuk, mik azok a helyzetek, amikor viszont hallgatniuk kell a belső hangjukra és valóban nemet kell mondaniuk – akár egy felnőttnek is. Amikor túl fáradtak valamihez, vagy mások olyan dolgokra akarják rávenni őket, amikben nem akarnak részt venni. Hol vannak a határok? Mikor kéne felülkerekedni az ellenérzéseken, és mikor kéne odafigyelni rájuk? Ha elkezdesz érzelmekről beszélgetni a gyerekeddel, olyan rutint szerezhet, amivel könnyebben el tudja majd dönteni ezeket a kérdéseket.
A nehéz pillanatokban is kapcsolódj hozzá
Amikor megérted, hogy a gyerek passzivitása nem arról szól, hogy téged bosszantson, hanem arról, hogy az érzelmeit nem képes kezelni, új utak nyílnak meg előttetek. Ha le tudsz mondani a haragodról, és kíváncsian fordulsz felé, el tudtok kezdeni beszélgetni a szituációról és arról, mi játszódik le benne. Az érzelmi intelligencia, a tudatosság nem a veszekedés pillanataiban növekszik – biztonságos tér kell hozzá, amelyben a gyerek defenzivitása is oldódik. Így ő sem dacból fog reagálni, hanem elkezdi megvizsgálni a történteket és a rá gyakorolt hatásukat.
Ehhez viszont a te segítséged kell, felnőttként te tudsz kereteket biztosítani önmaga felfedezéséhez. Persze könnyebb dolgod van, ha te is vettél már részt önismereti folyamatokban. De a lényeg, hogy ne az a felnőtt legyél, aki „mindenért cseszegeti”, hanem az a támogató figura, aki lenni szeretnél. Ugyanis a köztetek lévő kapcsolat biztonsága kell ahhoz, hogy a gyerek rá tudjon tekinteni a saját viselkedésére és el tudjon gondolkodni az indítékain. Ettől még lehet, hogy néha teljesen kikészít. Ilyenkor hagyj magadnak időt, hogy lenyugodj. Vegyél mély levegőket, sétálj egyet, aztán, ha mindketten készen álltok, beszélgessetek.
Segíts neki az érzelemszabályozásban
Az önreflexió gyakorlásával óriási kincset adsz a gyerek kezébe. Ez a képesség lehet a jövőben is az alapja annak, hogy elemezzen helyzeteket, átlássa bennük a saját részét, és változtatni tudjon. A segítségeddel észreveheti, mi készteti ellenálló vagy nem megfelelő viselkedésekre. Eleve éhes, szomjas vagy fáradt volt, ami még ingerültebbé tette? Milyennek látta ő a szituációt? Milyen érzelmei voltak közben? Mi ment végbe a testében? Ezek a kérdések mind ahhoz vezetnek, hogy idővel egyre tudatosabb legyen a saját működésével kapcsolatban.
Ha viszont a tekintélyedet felhasználva, az akarata megtörésével próbálod megoldani a helyzetet, abból nem tanul semmit, maximum annyit, hogy kénytelen-kelletlen fejet hajtson az övénél nagyobb hatalom előtt. A beszélgetéssel viszont közösen rájöhettek arra, hogy milyen testi állapotok, emlékek, félreértések nehezítik az együttműködéseteket, és mi segítene neki, hogy könnyebben elvégezze a feladatait. Megtanulhatja felismerni az érzelmeit, és begyakorolhat olyan eszközöket, amelyekkel megszelídítheti őket. Kitapasztalhatja, mire van szüksége ilyenkor. Pár perc egyedüllétre, arra, hogy megmossa az arcát, vagy fújjon egy nagyot, és nekiugorjon a teendőnek. Mintát kap arról is, hogy a konfliktusok, bár gyakran kellemetlenek, ha ügyesen használjuk őket, egymás és önmagunk mélyebb megértéséhez vezetnek el minket.
