Félmillió fölötti a kereset, mégis több százan hiányoznak ezekből az állásokból

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár a keresetek bruttó 529 ezer forinttól startolnak, az iskolaév kezdete előtt fél hónappal még mindig tömegével keresik a tanárokat, mert ezernyi álláshely üres.

Már csak néhány hét, és szeptember másodikán elkezdődik az új, 2024/2025-ös tanév, de sok iskolában még mindig nem tudni, ki tanítja majd a matekot, a fizikát vagy éppenséggel az angolt. A keresetek januári emelése ellenére is szinte lasszóval kell fogni a tanárokat. Az Eduline oktatási oldal a közszolgálati állásportálon annak nézett utána, mennyi állást hirdettek meg az iskolák. 

A magas kereset sem elég vonzó az állások betöltéséhez

Augusztus közepén a Közszolgállás Portál álláskeresője a „tanár” kifejezésre 960, a „tanítóra” 368, míg a „pedagógusra” 714 találatot adott ki. Ez nagyjából  megegyezik az egy évvel ezelőtti adatokkal, annak ellenére, hogy közben jelentősen növekedtek a keresetek. Van olyan pozíció, ahova még a tanév kezdése előtti napokban is be lehet adni a jelentkezést.

Hiába növekedett a kereset, a tanári állások nagy része még betöltetlen
Fotó: Sylvain Sonnet / Getty Images Hungary

természettudományos tárgyak esetében 201 matematika, 79 fizika, 49 kémia és 35 biológia szakos pedagógus hiányzik az oktatásból. Az idegennyelvek esetében sem túl rózsás a helyzet, hiszen 139 angol és 64 német szakos tanári, tanítói helyre keresnek pedagógust.

Hogy az iskolában hogyan lehet megoldani a hiányzó tanerők pótlását, arra többféle opció is van, ezek közül az egyik legkézenfekvőbb a nyugdíjas pedagógusok visszafoglalkoztatása. A Központi Statisztikai Hivatal 2023/2024-es tanévre vonatkozó oktatási jelentése szerint az általános iskolákban jelenleg 11 019 főállású, 60. életévét betöltött pedagógus dolgozik, ami közel ezer fővel több, mint tavaly, és 2189 fővel magasabb, mint 2022-ben. Ez két év alatt 24,8 százalékos emelkedést jelent.

Az egész gazdaságot tekintve a nyugdíjasok foglalkoztatása az oktatás ágazatban bővült a legnagyobb mértékben, közel 15 százalékuk itt dolgozott 2024 I. negyedévében a KSH adatai szerint. Ebben az is közrejátszott, hogy a nyugdíjas pedagógusok időkorlát nélküli visszafoglalkoztatását 2023-tól egyszerűsítette a kormány.

Furcsa megoldások tanárhiányra

Az is bevett gyakorlat, hogy nem szakos tanár tartja meg az órát, rajztanár tanítja a matekot vagy szaktanár híján a magyar-német szakos osztályfőnök adja le a fizika-és a kémiaanyagot, vagy az alsós tanító feltanít felsőbe. Rosszabb esetben pedig arra is van példa, hogy egy pedagógus végzettséggel nem rendelkező adja le az anyagot, például egy vidéki gimnáziumban az elmúlt tanévben esztergályos tanította a fizikát.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a tanárhiányt a kormány az 55 év feletti katonák átvezénylésével is enyhítené. Rájuk nemcsak az iskolákban, hanem a gyermekvédelemben is számítanak, ahol a nagy számú pályaelhagyó miatt alakult ki krízishelyzet.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.