Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát arról, hogy mit jelent kemény nőnek lenni. Noha az AI szerint e kifejezésnek sokféle jelentése lehet attól függően, hogy ki és milyen kontextusban használja, annyi bizonyos: „azt sugallja, hogy valaki erős, határozott, elszánt és önálló”. Pont annyira, mint Tüttő Regina, Almási Orsolya és Novák Dóra.
Ők mindhárman fekete öves karatésok, mindhárman az okinavai gyökerekkel rendelkező Karate-Do International gyakorlói, és mindhárman gyermekkorukban döntöttek arról, hogy az életük egy jó nagy részét a tatamin töltik majd – ki-ki milyen indíttatásból.
Amikor még gyerekek voltak
„Olyan menő akartam lenni, mint Veszprémi Linda, ezért 1991-ben a gimivel együtt kezdtem a karatét is” – emlékszik vissza a kezdetekre Regi, akit egy plakát alapján az apukája vitt el egy Kőér utcai tornaterembe. Mint mondja, innen csak azért nem fordult ki rögtön, mert az édesapja befizette a 300 forintos havi díjat, és jó edzést kívánva azonnal elviharzott.
Nem volt hát más választása, mint maradni. Ennek idén már épp 32 éve.
Az akkor 9 éves Orsi ugyanebben az évben a nővérével együtt lépett először az 1991-ben még a zuglói Telepes utcában működő dojo tatamijára.
Sőt, még arra is emlékszik, hogy csókolommal köszönt leendő edzőjének, Kyoshi Miskolczi Attilának, aki még ma is Orsi karatés útját egyengeti.
Aztán itt van Dóri, akit azért vitt le az anyukája az edzőterembe, hogy meg tudja védeni magát. Dóri ugyan ehhez a stílushoz csak később, 2004-ben csatlakozott, a karate az első pillanattól kezdve az ő életét is meghatározta.
„Még általános iskolás voltam 1989-ben, amikor elkezdtem a Shito-ryut, aztán kyokushinkaios lettem, ahol fekete övet is szereztem. Már ekkor is rendszeresen tartottam edzéseket ugyanúgy ovisoknak, mint kamaszoknak, és segédedzőként is rendszeresen tanítottam felnőttedzéseken.”
Okinaváról indult
Az 1888-as születésű Chojun Miyagi által alapított, kínai gyökerekkel rendelkező Okinawa Gojuryu a keménység és a lágyság iskolája, amely az ellenfél energiáit felhasználva a közelharcot részesíti előnyben. A világ egyik legrégebbi karateiskolája, amely aztán később Japán fő szigetén, majd a második világháború után az egész világon elterjedt.
Álomból lett valóság
Dóri egyébként azóta is edzősködik: 2016-ban elvégezte a Testnevelési Egyetem sportoktató szakát, amellyel a gyerekkori álmát valósította meg. Néhány éve emellett elindított egy önvédelmi képzést is, elsősorban nőknek, amely során két karatéstársával együtt tartanak edzéseket. Jártak már együtt civil szervezeteknél, mozgásstúdióban, önkormányzati intézményekben, munkahelyeken és iskolákban. No és tanodákban, hiszen Dóri kiemelten fontosnak tartja, hogy az önvédelmi ismeretek olyan társadalmi csoportokhoz is eljussanak, amelyek nem tudják az ilyen képzéseket megfizetni.
Női esélyek a dojóban
A heti edzésükön a derekukra fekete övet kötő karatésok egyébként pont olyan életet élnek, mint mi: Regi egy fejvadász cégnél senior tanácsadó, Orsi kisgyermeknevelő, Dóri pedig szociálpolitikus, és hármójuknak összesen kilenc gyermeke van. Az edzések estéin viszont a puha, szerető anyákból és hétköznapi nőkből harcosokká válnak: Dóriból 3. danos sensei lesz, Regi és Orsi pedig már 5. danos shihanként lép a tatamira.
De vajon nőként milyen esélyeik vannak a dojóban?
Regi szerint pont olyan, mint a férfiaknak: az edzéseken nem az erőinket mérjük össze, a karaténk a technikai tudásról szól, így azonos rangú nő és férfi között nincs különbség a dojóban.
„A karate éppen ezért nemcsak sport és nemcsak harcművészet, hanem egy olyan mozgásművészet, amelyben az egyik leglényegesebb a mozdulatok helyes és pontos végrehajtása” – veszi át a szót Dóri, akinek Bálint fia már 7 évesen kijelentette, hogy karatés lesz. Bálint azóta felnőtté cseperedett, egy olyan 22 éves fiatal, aki édesanyja nyomdokain járva, három évvel ezelőtt ugyancsak felköthette derekára a fekete övet.
Jövőbeli tervek
Noha mindenkinek más és más jövőbeli tervei vannak, azt mindhárman tudják: karate nélkül elképzelhetetlennek tartják a napjaikat.
„Lehet, hogy csak apró lépésekben haladunk előre, de folyamatosan fejlődünk, amihez elengedhetetlenek a visszaigazolások” – magyarázza Orsi.
Hiszen, mint mondja, ha tudják, hol hibáznak, min kell még javítaniuk, azt újra és újra igyekeznek korrigálni.
A karate nem az egymással való versengésről szól, sokkal inkább arról, hogy az edzéseken magukat győzik le.
Regi úgy érzi, hogy a három gyermeke mellett a karatéscsapat a negyedik.
„Az itteni családi életünk aktív résztvevője és szervezője vagyok, emellett a külföldi klubjainkkal való kapcsolattartás is az én feladatom. Ennyi idő alatt a karate az életem szerves részévé vált, szó szerint a második családommá, és ez így is lesz már életem végéig” – mondja Regi.
