Kislánnyal erőszakoskodott a verekedő karateedző, mégsem büntetik érte: felháborító az eljárás megszüntetése

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amikor tavaly nyáron arról szóltak a hírek: egy gyerektábor felügyelője – aki ráadásul karateedző – az egyik rá bízott gyermek alól kirúgta lábát, majd szóban is bántalmazta, okkal szörnyedtünk el. A történet azonban itt még korántsem ért véget.

A férfiról kiderült, hogy nem egyszer hibázott, rendszeresen előfordult vele, hogy erőszakot alkalmazott a gyerekekkel szemben, de történt ennél is rosszabb is. Egykori tanítványainak egyike szexuális erőszakkal vádolta meg, melyet elmondása szerint 17 éve követett el vele szemben a férfi.

A karateedzőt a régi ügyben nem vonják felelősségre

A kisfiú felrúgása miatt a férfival szemben indított büntetőper még folyamatban van, azonban a második, szexuális erőszak miatt indított eljárást megszüntették. Az indok nem az, hogy a vád hamis lett volna: egyszerűen elévült az ügy. Fél évvel azután, hogy a Till Tamás-gyilkosság elkövetőjével szemben is felmerült, talán nem is büntethető már semmiképpen a borzalmas cselekedetért, mivel az elévült, újabb eset kapcsán gondolkodhatunk el azon, vajon

Idézőjel ikon

tényleg helyes-e erkölcsileg egy olyan jogrend, amely egy ennyire megdöbbentő cselekmény kapcsán is lehetővé teszi azt, hogy az elévüljön.

Ha nincs a tavalyi eset, a karateedzőről talán sosem derül ki, mi mindent követett el gyermekekkel szemben az évek során

Egy gyermekkel szemben elkövetett szexuális erőszak – az esetet nevével vállaló fiatal nő 13 éves volt akkor, amikor ez megtörtént vele elmondása szerint – olyasmi, amit nem lehet nem a legsúlyosabb bűntettek közt számon tartani. Azt, hogy az eseménynek milyen hatása volt az áldozatra, jól mutatja, hogy az elmúlt 17 évből 15-öt töltött pszichoterápiában az események feldolgozására törekvő nő. Részéről hatalmas bátorság, nagy döntés volt kiállni és vállalni a vádló szerepét, amely remélhetőleg hozzájárulhat ahhoz, hogy az elkövető soha többé ne foglalkozhasson gyerekekkel, bármilyen ítélet is születik aktuális ügyében.

Elévült – és ennyi

A szexuális erőszak elszenvedője számára egy ilyen eljárás elindítása, a feljelentés megtétele traumatikus eseménysorozatot jelent. Az emlékeiből minden bizonnyal kitörölhetetlen eseményt ismételten, a lehető legalaposabban, a részleteket is kiemelve felidézni még 15 év terápia után is embert próbáló feladat lehet.

Az, hogy valaki ilyesmit vállal ennyi idő elteltével, komoly lelkierőre utal. Hogy ennek „jutalma” végül egy megszüntetett eljárás, egy egyszerű indoklás – „elévült” – legyen, az tömegek igazságérzetével ütközik.

Az áldozatot kislányként ért bántalmazás hatása biztosan nem múlt el, az, hogy a felelősség ez ügyben viszont megszűnjön, meglehetősen ellentétes azzal, amit elfogadhatónak, jogosnak vagy fairnek érezhetünk. (Főként annak ismeretében, hogy a még folyamatban levő büntetőügyben is „mindössze” két és fél évnyi börtönbüntetést kértek az edzőre, valamint azt, hogy élete végéig tiltsák el minden olyan tevékenységtől, amelyben 18 év alatti személy nevelését, gondozását, felügyeletét végezhetné.)

Az hiányzik, hogy biztonságban érezhessük magunkat

Nem nehéz párhuzamot vonni a nők elleni erőszakkal kapcsolatos ügyekben tapasztalható folyamatok, az áldozatok cserben hagyásának egyetemessége, valamint az ebben az esetben egy gyermek sérelmére bekövetkezett súlyos bűncselekmény kapcsán napvilágra kerülő hiányosságok közt. Ahogyan a távoltartást is kínkeserves ügy elérni, vagy aztán betartani, ahogyan életszerűtlen módszerekkel próbálják vagy nem is annyira próbálják megvédeni azokat a nőket, akik akár életüket is veszélyben érzik nap mint nap – erről a Díványnak korábban áldozatok is beszéltek –, úgy itt is érezhetjük: inkább az elkövetőnek kedvez a napi gyakorlat.

Az áldozatok nem tudnak bízni egy ilyen rendszerben
Fotó: Viktoriya Skorikova / Getty Images Hungary

Az igazságérzet még erősebben kiabál, ha tekintetbe veszi azt is, hogy olyan ember ússza meg most a felelősségre vonást, aki erőszakosan kezelte a rá bízott gyerekeket, ezt kamerafelvételek bizonyítják. Hogy a büntetési tétel pontosan mekkora, vagy épp mi a vád pontosan megfogalmazva, az nem kisebbíti az elkövetett bűnt. (A felrúgott kisfiú édesanyja szerint is életre szóló sebeket okozott a férfi gyermekének, a testén ugyan nem, de a lelkében igen.) A jelenlegi igazságszolgáltatás nem képes nemhogy elégtételt adni az egykori áldozatoknak vagy legalább azt a képet sugallni a társadalom felé, miszerint az ilyen típusú magatartás nem tolerálható:

Idézőjel ikon

valahogy mindig a kiskapuk kerülnek előtérbe, a túl sok év, a nem olyan nagy ütés, és a többi, és a többi.

Ahhoz, hogy biztonságban érezhessük magunkat a társadalomban, amelyben élünk, ennél jóval több kell, mert ez nem a minimum, hanem még csak az sem. A bántalmazottak – és azok, akik a legkevésbé tudják magukat megvédeni –, addig joggal nem bízhatnak egy rendszerben, amíg az így hagyja őket cserben, újra meg újra.

A kapcsolati erőszak kezelésében elkövetett hibákról ebben a cikkünkben írtunk.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.