Ezek a leggyakoribb betegségek tinédzserkorban: az egyik akár 18 hónapig is fertőzhet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A serdülőkorú gyerekeknél felerősödik néhány komoly betegség veszélye. Gyermekgyógyász szakorvost kérdeztünk a témában.

A tinédzser évek nehézségeiről általában mindenkinek a mufurc kamasz jut az eszébe – vagy jobb esetben saját hajdani, egyszerre hiperérzékeny, magányos és végtelenül szabad önmaga. A serdülőkor azonban számtalan hatást gyakorol a fizikumra is, aminek következtében léteznek kifejezetten ebben a korosztályban gyakori betegségek. Dr. Száray Eszter gyemekgyógyász szakorvost kérdeztük, hogy mely kórképekkel találkoznak a legsűrűbben a tiniknél.  

Hogyan látja a kamaszéveket a gyermekorvos? 

A kamaszévek bizony kihívást jelenthetnek mindenki számára. A tinédzserek sok változáson mennek keresztül, melyek nehézségeket is okozhatnak. A tizenéves testek gyermekről felnőttre változnak, ingadozik hormonszintjük, és ez még a tapasztalt szülők számára is okozhat bizonyos kihívásokat. A serdülők körében a gyakori betegségek is kissé egyediek. Noha ők is ugyanazokat a kórokozókat kaphatják el, mint más korosztályok, bizonyos betegségek és állapotok gyakoribbak ilyenkor, mint életünk más időszakaiban.

Melyek ezek a kórképek? 

Elsőként említeném a mononukleózist, melyet a köznyelvben csókbetegségnek neveznek. Ezt a becenevet azért érdemelte ki, mert a tinédzserek körében a leggyakoribb, és a nyálon keresztül terjed. A mononukleózist az Epstein-Barr vírus (EBV) okozza leggyakrabban, de a citomegalovírus (CMV) is állhat kialakulásának hátterében.

A kamaszok körében bizonyos fertőző betegségek gyakoribbak lehetnek
Fotó: Inside Creative House / Getty Images Hungary

Milyen tünetekről ismerhető fel a betegség?

Súlyos fáradtság, láz, torokfájás, duzzadt nyirokcsomók és fájó izmok jelzik a kórképet. Mivel ezeket a tüneteket sokféle betegség okozhatja, érdemes orvoshoz fordulni, ugyanis egy vérvizsgálat megállapítja, hogy valóban fennáll-e a fertőzés. A tünetek hónapokig elhúzódhatnak, és a mononukleózisban szenvedő betegek akár 18 hónapig is fertőzőek lehetnek. Ha azonban valaki már átesett a betegségen, kevés az esélye, hogy újra elkapja. „Beceneve” ellenére bármilyen módon átadható, amelyben szerepet játszik a nyál vagy egyéb testnedv, így például edények, fogkefék, italok és akár ajakbalzsam megosztása is okozhatja a bajt.

Milyen egyéb betegség gyakori a tinik körében? 

Szintén gyakori a gasztroenteritisz, más nevén bélinfluenza vagy gyomor-bélhurut. Ez a betegség nagyon fertőző, különösen akkor, ha az érintett nem mossa meg jól a kezét. A vírus átterjedhet más felületekre, majd egy másik személy onnan érintéssel megfertőzi magát, amikor a szeméhez, orrához vagy szájához nyúl.

Tünetei a hányás, a hasmenés, a gyomorgörcs és esetenként a láz is. A panaszok néhány órától több napig tarthatnak. A kórokozók tüneti kezelést igényelnek, mely fájdalom- és lázcsillapítást jelent, különös tekintettel a kiszáradás megelőzésére, ugyanis gyomorinfluenza esetén a legnagyobb veszélyt ez jelenti. Ha néhány órán keresztül egyáltalán nem megoldható a folyadék szájon keresztüli pótlása, orvoshoz kell fordulni.

Van-e változás az elmúlt, akár tízéves időszakban abban, hogy mi számt gyakori kórképnek?

A harmadik gyakori betegségkör, amelyet említek, valóban növekvő tendenciát mutat a tizenévesek körében – ezek pedig a szexuális úton terjedő betegségek (STD), amelyeket néha szexuális úton terjedő fertőzéseknek (STI) is neveznek. A gonorrhoea, a chlamydia, a szifilisz, a HPV, az AIDS/HIV és a hepatitis csak néhány olyan betegség, amely a tizenéveseket érintheti. Ezért, még mielőtt a serdülők szexuálisan aktívvá válnának, fontos átbeszélni velük, hogy ezek a betegségek hogyan befolyásolhatják testüket, mit tehetnek a megelőzés érdekében, és hogy azonnal szóljanak, ha a szexuális fertőzés gyanúja felmerül bennük bármilyen szokatlan bőrelváltozás, váladékozás, vizelési zavar, fájdalom vagy általános tünet, például fáradékonyság vagy láz kapcsán.

Ha érdekel, mely emojik jelezhetnek problémát kamasz gyermeked életében, ezt a cikket ajánljuk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Csak egyetlen napot kapnak egy évben: ezt a tragikus szerelmi legendát egy egész ország ünnepli

Míg a nyugati világban a szerelmesek napját februárban, a fogyasztói társadalom csillogása és vörös rózsák kíséretében ünnepeljük, létezik egy ország, ahol a szerelem ünnepe egy szívszorító, évezredes legendáról és a nyári égbolt ragyogásáról szól. Japánban minden év július 7-én az egész nemzet díszbe öltözik, hogy együtt érezzen két égi szerelmessel, akiket a kegyetlen sors és a Tejút ezüstös folyója választ el egymástól az év 364 napján.

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.