Bár messze még a szeptember, de a baktériumok nem alszanak, nyáron, zárt helyeken kiválóan képesek szaporodni, ha bizonyos dolgokra kevésbé figyelünk. Az iskola- és óvodakezdéssel együtt ráadásul a közösségben szerzett betegségek is újra tömegével ütik majd fel a fejüket. Vannak azonban olyan praktikák, amelyek segítségével egy részüket akár meg is előzhetjük.
Alig pár napja ért véget a tanév, sok család fellélegezhet, hogy végre nem kell hajnalban kelni és feszített tempóban indítani a hétköznapokat. A hirtelen jött nyugodtabb napok kezdetén hajlamosak lehetünk leereszteni, ez azonban olyan veszélyeket is magában rejthet, amire nem is gondolnánk.
Ugyan elképzelhetőnek tartom, hogy élnek valahol olyan gyerekek is, akik végtelenül pedáns módon azzal kezdik a nyári (és őszi, téli, na meg a tavaszi) szünetet, hogy rendezik a taneszközeiket, kipakolják az iskolatáskájukat, hazahozzák a tornazsákot, és színek szerint rendezve eljuttatják a szennyesig a benne található ruhadarabokat is, de saját tapasztalataim és a hirtelen körkérdés, melyet az ismerőseimnek tettem fel, nem ezt erősíti meg. A kérdés egyszerű volt:
Te mit találtál tavaly, augusztus végén a gyereked iskolatáskájában?
Nyilván nem reprezentatív a felmérés, hiszen nagyjából azonos életkorúak a gyerekeink a legtöbbjükkel, netán barátok, osztálytársak, hasonlóan szocializálódva, közel azonos habitussal, de a legtöbb szülő bizony évről évre képes meglepődni azon, hogy mi minden el tud rejtőzni hónapokra egy táska mélyén.
Minden augusztus végi tanévkezdésre készülődés tud meglepetéssel szolgálni. Örökzöld szülői borzongások témája – minden értelemben – az utolsó napokra csomagolt szendvicsek túlélőképessége, s szerintem mindannyian hagytunk egy-két csomagot a táskák mélyén a saját iskolás időszakunkban is. Ez a tanévzáró feledékenység ugyanis mintha öröklődő lenne.
A kalandos emlékek vicces sztorikká válnak felnőttkorunkra. „Emlékszem, anno a húgom táskájában volt egy olyan szendvics, ami már elkezdett melegedni – meséli Szilvi. – Betekertük papírba, rárajzoltunk egy halálfejet, ráírtuk, hogy Danger!, és körbetekertük celluxszal, majd betettük a papírkukába. Apukám nem értékelte.”
„Mi gimiben egy tanévig őriztünk egy szendvicset. Fifi volt a neve, és az utolsó napon nagy izgalommal bontottuk ki a zacsit Békáson, a közösségi ház előtt. Fifi sötét feketés-zöldes színezetet öltve a földre placcsant. RIP!” – emlékezik vissza Timi egy hasonló történetre, nem is annyira szomorúan.
Tudod, mit nem tettél meg tavaly nyáron?
Az iskolatáskában felejtett maradék ételek igazi baktériumforrássá válhatnak, főleg, ha nem zárt dobozba csomagoljuk a mindennapi betevőt, hanem például szalvétába. A papíron keresztül a spórák könnyen szétterjedhetnek az egész táskában – és hát ki az, aki augusztus 30-án este pont iskolatáskát szeretne vadászni szeme fényének, mert csak akkor derül ki – vagy már ugyan kiderült, de a gyermek nem mert szólni a balesetről –, hogy használhatatlanná zöldült a táska belseje? Azok sem szoktak jobban járni, akik a fenntarthatóság jegyében újrahasznosítható ételcsomagolót vesznek gyermeküknek. Sajnos több ízben tapasztaltam, hogy hiába a szilikonos belső réteg és a 90 fokos moshatóság, ezek az ökoszalvéták ugyanúgy tönkre tudnak menni már akkor is, ha csak egy évközi szünetben felejtődnek az iskolapadban vagy a táska mélyén.
„Elég volt másfél hét betegség, az uzsonna egy kis iskolatejjel együtt a táskában maradt. Utolsó este találtam meg. Tudtam, hogy valaminek napok óta rossz szaga van, már kétszer végigtakarítottam a lakást, szegény macskát is megfürdettem, hátha ő a ludas, ágyat húztam, matracot tisztítottam, szekrényeket tologattam el, mire kiderült, honnan származik a szag. Bontatlan volt minden, de már áteresztett…” – idézi fel Zsófi borzongva. A háromgyermekes Éva már rutinos szülő, a vakáció kezdetekor is előrelátó, de a végtelenségig őt sem kerülhették el a meglepetéscsomagok.
Én mindig röhögtem a penészes szendvicses sztorikon. Egészen idén augusztus végéig.
Nem is hinnéd, milyen sok helyen elbújhatnak
Sok szülő a gyermek önállóságára esküszik, de van, amikor még az sem elég. Ezért eshetett meg a napokban Annáéknál a következő történet: „Bemegyek a szobába, hű, büdös van. Kiszellőztetek. Áron, ugye ki van pakolva a táskádból? Persze, anya. Oké, akkor felmosok, lehet, hogy kiborult valami. Még mindig büdös van. Kiderült, hogy kipakolt a táskából az íróasztal fiókjába. Mindent. Biztos nem voltam elég specifikus a kérést illetően.”
De megesik, hogy mi hisszük azt, hogy mindent átnéztünk. Erika is csak egy darabig volt büszke tavaly az előrelátására. „Egy olyan zsebbe tette a sulis uzsonnát a táskájában, amit az életben nem használtunk. Én olyan büszke voltam magamra, hogy eszembe jutott átnézni a táskáját, úgy éreztem magam, mint egy aranyásó pályája csúcsán.”
Erről eszembe jut, amikor azt hittem, hogy milyen ügyesen kivettem a dobozt a táskájából a karácsonyi ünnepély után rögtön. Marha büszke voltam magamra, hát rajtam aztán nem lehet kifogni… Aztán a téli szünet végén a kezembe került egy full penészes, csomagolatlan kakaós csiga maradványa az első zsebből, amit viszont nem nyitottam ki. Annyira röhögtem, hogy alig bírtam abbahagyni! – kontráz rá Szilvi egy hasonló sztorival.
De nehogy azt higgyük, hogy elég a táskát csekkolni, tornacucc, tolltartó, edzős táskák – optimális esetben frissen és illatosan kellene várniuk a szeptemberi szezont. Ha nem felejtenénk el, hogy mi minden bújhat meg bennük. Például a január óta soha haza nem hozott, eredetileg fehér zoknik, amikből természetesen adtam neki rendszeresen frisset. Mégis, nálunk tegnap két pár is a kukában landolt a mosógép helyett a sok gyanúsan fehér gombóc mellett, mert eleve elvetéltnek ítéltem minden tisztítási kísérletet. Már csak remélni tudom, hogy valójában nem is hordta őket a fiam, egyszerűen adaptálódtak a cipő talpához, amit heti öt alkalommal biztosan fel kellett húznia.
