Ezt mindenképp intézzétek el iskolakezdés előtt, hogy ne legyen csalódás a tanév

Olvasási idő kb. 3 perc

Az alapvetően egészséges gyerekeket sem árt átnézetni, mielőtt elkezditek szeptembertől a tanévet. Mutatjuk, mire érdemes különösképp figyelni.

Az iskolában kicsit más készségekre lesz szükség, mint az óvodában volt. Mostanra kiderült, hogy a gyerek jobb- vagy balkezes, mik az erős oldalai, hogyan tud beilleszkedni a közösségbe, vagy bírja-e a nyilvános szereplést. Az iskolával azonban új kihívások érkeznek. Eleve 45 percig nyugton kell tudni ülni a padban. A szabályok azt is egyértelművé teszik, hogy nem lehet csak úgy bekiabálni az órába, vagy piszkálni a többieket. Ez elég erős önkontrollt igényel, a gyereknek el kell tudni fogadni a tanító tekintélyét, alkalmazkodni egy sor előíráshoz, és koncentrálnia a figyelmét. Ha valamilyen magatartás- vagy figyelemzavar áll a háttérben, az iskolában egyértelműen kiderül.

Ha az óvodában gyanakodtak a pedagógusok arra, hogy a gyereketeknél valamilyen probléma vagy lemaradás lehet ezen a téren, érdemes még a tanév megkezdése előtt szakvéleményt kérni. Ha megtudjuk, a gyerekünk miben erős, és miben van szüksége fejlesztésre, az első évek nem kudarcokkal telnek majd, hanem aktívan, a pedagógusokkal és szakemberekkel együtt azon dolgozhatunk, hogy a gyerekünk a lehető legtöbbet tudja kihozni magából. Gyerekpszichológusoknál vagy más szakembereknél elérhetők olyan tesztek is, amelyek megmutatják, a gyerek milyen részképességei erősek, és melyek gyengék, mi az, amin fejleszteni szükséges.

Iskolakezdés előtt érdemes kivizsgáltatni a gyereket
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

A legfontosabb orvosi vizsgálatok iskolakezdés előtt

A kognitív képességek és a viselkedés mellett a testi működésre legalább olyan fontos odafigyelni. Mindenképpen nézessük meg a gyerek szemét, akkor is, ha eddig sosem volt probléma vele. Ilyenkor nemcsak a látás élességét, de esetlegesen rejtőzködő eltéréseket is felfedeznek a szakemberek. Nagyon sok gyerekről ilyenkor derül ki, hogy szemüveges korrekcióra szorul, nem teljes a színlátása, vagy mélységérzékelése. Ha ez nem kerül napvilágra még az elején, nem érthetjük majd, miért teljesít rosszabbul az iskolában a vártnál. A hallásvizsgálat ugyanilyen fontos. Persze a védőnő is időnként leteszteli a gyerekeket, de ezek közel sem olyan alaposak, mint amiket szakember végez. 

A lábak és a gerinc állapota is fontos

Az iskolába járás komoly megterhelésnek teszi ki a kis hátakat, vázizomzatot. Érdemes erre odafigyelni, minőségi, ergonomikus kiképzésű iskolatáskát vásárolni, és folyamatosan törekedni arra, hogy annak súlya minél kisebb legyen. Ha ezt nem tudjuk elérni, mert az iskola nem engedi, hogy a diákok a padokban vagy a szekrényekben hagyják a könyveiket, érdemes megfontolni egy kerekeken guruló iskolatáska beszerzését. A padban ülés is plusz megterhelést ró a gerincre, ez ellen megfelelő párnával – például ékpárna – és rendszeres izomerősítő tornával védekezhetünk. Ha aggódva figyeljük, milyen pici és gyenge a szemünk fénye az iskolatáskához képest, nyugodtan kereshetünk olyan gyógytornászt, aki előír egy speciális, a gyerekre szabott otthoni gyógytornát, ami a gerinc, a vállak teherbírását javítja. Ugyanitt az esetleges lúdtalpat vagy kezdődő gerincferdülést is korrigálni lehet. 

A fogak egészsége is számít

Még azelőtt kérjünk időpontot fogorvostól, hogy elkezdődne az iskola. Szünetekben nem kell a hiányzással számolnunk az orvosi vizsgálat kedvéért, így nyugodtabban tudunk felkészülni is rá. A legtöbb gyerek nem szeret fogorvoshoz járni, esetleg korábban volt már rossz tapasztalata. Ennek ellenére félévente át kell nézni a fogakat, a szájat, hiszen a hangképzésnél nagyon fontos szerepet játszhatnak a rossz, letöredezett vagy nem megfelelő szögben álló fogak. Arról nem is beszélve, hogy egy gondosan lapuló rossz fog a teljes egészségre kihathat. Ezeket jobb minél előbb elrendezni, majd a későbbiekben ugyanezzel az orvossal konzultálhatunk a maradandó fogak állapotáról és arról, lesz-e szükség fogszabályzásra.

Nem csak elsőben érdemes vizsgálatokat végezni

Ha időben, jó szakemberekkel vizsgáltatjuk meg a gyerekeinket, akkor nyugodtan engedhetjük el a kezüket az első nap, mert esetleges betegségek vagy fejlesztenivalók helyett már csak azzal kell foglalkozni, hogy minél könnyebben vegye ezt a hatalmas változást. Ugyanakkor a viselkedésbeli, szemészeti, fülészeti, fogászati vagy a vázizomzatot érintő rendellenességek nem csak elsősöknél jelenthetnek meg. Emiatt évente egyszer – lehetőleg nyáron vagy a szünetekben – ejtsük meg a fent részletezett kötelező köröket, így biztos, hogy nem ezen fog múlni az iskolai siker

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.