Olaszországban a tanév kezdetével új szabályt is bevezettek: minden oktatási szinten tilos a mobiltelefonok használata.
Olaszországban szeptember 16-ig több mint hétmillió diák kezdi meg a tanévet, az oktatás elsőként az északi Bolzanóban kezdődik meg – tájékoztat a Magyar Távirati Iroda.
Ezért tiltják be a telefonokat
Szeptemberben Olaszországban is megkezdődik a tanév, ám az ország térségeinek eltérő időjárási viszonyai miatt nem mindenhol egy időben: először az északi Bolzanóban indul az oktatás, szeptember 15-én a közép-olaszországi Lazioban, és utoljára délen, Calabria és Puglia térségében. Az idei lesz az első tanév, amikor minden oktatási szinten teljesen betiltják a mobiltelefonokat az iskola épületén belül, azt sem a tanórákon, sem a szünetekben nem lehet használni. Eddig a tiltás csak az általános iskolákra vonatkozott, most azonban a szabályt kiterjesztették a gimnáziumokra és szakközépiskolákra is.

A mobiltelefonokat kizárólag oktatási célokra lehet használni, illetve ha az eszköz a sajátos nevelési igényű gyermekeknek nyújt segítséget a tanulásban. Ha valaki nem tartja be a szabályt, az a magatartási érdemjegyet rontja majd le, ez csökkenti a tanulmányi átlagot, és ha a diák nem éri el az elégséges szintet, meg is buktathatják.
A mobiltelefonok iskolai tiltásának egyik oka, hogy egy nemrégiben közzétett tanulmány szerint Olaszországban a 18 év alattiak közel 14%-a él mélyszegénységben, ezen fiatalok száma az elmúlt tíz évben megduplázódott. Minden tizedik diák még a nyolc osztály elvégzése előtt kimarad az iskolából, nem végzi el ezt, 15 és 29 év közöttiek több mint tizenöt százaléka nem tanul és nem is dolgozik. A tanulmány szerint az oktatás szintjének emelése a GDP 2%-os növekedésével járna és hozzávetőleg hárommillió új munkahelyet teremthetne.
























