Most lesz elsős a gyermeked? Ne írni tanítsd meg, hanem bekötni a cipőfűzőjét!

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha gyermeked most kezdi az iskolát, biztosan gondolkodtál már azon, vajon hogyan segíthetnéd őt abban, hogy minél akadálymentesebben vegye ezt a váltást – az általános iskolai tanulmányok megkezdése a mérföldkövek sorában az első, ami nagyon meghatározó élményt jelent egyben.

Az ovisból iskolás lesz: júniusban még dadus vitte neki az almaszeleteket tízóraira, szeptemberben viszont tudnia kell, melyik füzet az övé, egyedül jár mosdóba, menzán eszik, és írni, olvasni tanul. Hatalmas a váltás, melyben időnként segítségre is van szükségük a gyerekeknek, ez azonban nem merül ki abban, illetve nem abban merül ki, hogy előre megtanuljuk velük, mennyi kettő meg kettő, vagy hogyan írják le a nevüket.

A magabiztos elsős napjai lesznek könnyedebbek

Gróf Roberta munka közben

Két területen kell a legkülönbözőbb készségekkel és képességekkel felvérteznie magát gyermekednek, mire elsős lesz: Gróf Roberta fejlesztőpedagógus szerint a kognitív képességek mellett a szociális készségekre is oda kell figyelni. A szakember foglalkozott pedagógiai szakszolgálatnál, óvodában és iskolában is az 5-7 éves korosztállyal. Nemrég saját gyermeke is iskolás lett, így a szülői oldalról is olyan hasznos tapasztalatokat szerzett, melyeket be fog építeni szakmai munkájába a későbbiekben.

„Egy iskolásnak kellő mértékben önállónak kell lennie ahhoz, hogy sok helyzetben elboldoguljon. Az önállóság fontos szociális készség, jogos lehet a szülői aggodalom, hogy emiatt nehéz lesz iskolába menni.

Többféle képesség együttműködése szükséges ahhoz, hogy a tanítókkal és a társaival is fel tudja venni a kapcsolatot, és közben a tananyagot is el tudja sajátítani” – fogalmazott a Dívány kérdésére Gróf Roberta.

Ez kell az iskola megkezdéséhez

A következőket tartotta fontosnak kiemelni a szakember:

  • mozgása korának megfelelően fejlett és koordinált
  • figyelmét meg tudja tartani
  • életkorának megfelelő a szókincse, beszéde, jól ki tudja fejezni magát – és képes a tanító utasításait is követni és megérteni
  • érdeklődik a tanulás iránt
  • képes együttműködni
  • el tudja választani, mikor van itt az ideje a játéknak, és mikor a tanulásnak
  • kialakult a feladattudata, be is fejezi azt, amibe belekezdett
  • kudarctűrő képessége is kialakult
  • bátran kifejezi szükségleteit, amire azért is szükség van, mert az iskola ritmusváltás az óvoda után: itt kötöttebb az időbeosztás evésre, ivásra, mosdóba menni

Ezeknek a képességeknek a szükségességével egyre többen vannak tisztában a fejlesztőpedagógus szerint – de messze nem mindenkiről van szó.

„Sokan vannak úgy vele, hogy mindenki iskolás lesz, minek ezzel ennyit foglalkozni, csak divat az iskolafelkészítő, pedig nem mindegy, hogy érkezik egy gyerek az iskolába, magabiztos-e, vagy elveszett. Ilyenkor dől el, mi lesz az első tapasztalata az iskoláról, az átmenet pedig nem annyira biztosított Magyarországon óvoda és iskola között” – mondja Gróf Roberta, aki szerint az iskola-előkészítőkben épp ezt keresik a szülők. Itt nem tanulnak, hanem megalapozzák a sikeres tanulást.

Így készülhetünk otthon

A szakember azt mondja, az otthoni fejlesztő játékoknak és főként a sok társasjátéknak is megvan a maga fontos fejlesztő szerepe, de az otthoni iskolafelkészítés ennél jóval egyszerűbb eszközökkel is történhet.

„Saját feladatokat adunk a gyermeknek, bevonjuk a házimunkába, segítünk ráirányítani a figyelmét a dolgok hasonlóságára, különbözőségére, együtt számolunk – erre a főzés például kifejezetten alkalmas.

Bátoríthatjuk őket érzéseik megfogalmazására, valamint új tevékenységekbe hívhatjuk be őket: a rajz, a ragasztás, vágás, gyurmázás mind ilyen lehet.

Az otthon használható kreatív eszközöket egyre többen veszik elő: az ilyen a típusú manipulációk valók igazán az életkoruknak, nem a feladatlapok” – fogalmazta meg a fejlesztőpedagógus.

Nyugodtan bízzunk tehát kisebb-nagyobb feladatokat a gyerekekre: vessék be ágyukat, szedjék le ruhájukat a szárítóról, adjanak friss vizet a macskának. Az is segít, hogy ilyenkor minden érdekli őket, ami az iskolával kapcsolatos: beszélgessünk tehát a témáról, de figyeljünk arra is, hogy ne keltsünk bennük félelmet a tanévkezdéssel kapcsolatosan.

Az önbizalom erősítésére a tevékenységek mellett a szavak is alkalmasak, a dicséret ugyanakkor sose legyen sablonos, és inkább az erőfeszítésre vonatkozzon, mint a végeredményre. Sokat segít, ha részünkről is érzi a gyermek az iskola iránti érdeklődést.

Meglepő, de az otthoni feladatok is segítenek felkészülni az iskola kezdésére
Fotó: Jessie Casson / Getty Images Hungary

Ha aggály adódik, keress szakembert!

Gróf Roberta szerint az iskolára való felkészülés voltaképpen már csecsemőkorban megkezdődik azzal, ahogyan foglalkozunk gyermekünkkel, amilyen tevékenységeket végzünk vele közösen, de a célzott foglalkozásokra sokan nagycsoport elejétől vagy az iskolakezdés évének januárjától járnak.

„Ha valami nyugtalanít egy szülőt, érdemes felkeresni egy szakembert, akinek bátran fel lehet tenni a minket foglalkoztató kérdéseket. Ő játékosan felméri a gyermeket, és ad egy visszajelzést, hogy ne maradjon bizonytalanság” – mondja, hozzátéve, sok óvodában is biztosítanak fejlesztéseket, de nem mindenhol megfelelő ehhez az ellátottság. 

„Ez az az időszak, amelyben megalapozzuk a következő éveket, és nagyon sokat tehetünk a tanulási problémák megelőzéséért.

Ezt nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni” – fogalmaz.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.