Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az emlékek nagy részét az idő megszépíti, de azért nem mindennel vagyunk így. Az iskolásévek sokak számára jelentik a fiatalság mellett kellemetlen élmények sorát is – idézzük fel, mi mindenen jobb már túl lenni!
Tizenkét éven át egészen biztosan mindennapjaink részét képezte az iskola: a reggel nyolc órás becsengetés, a krétapor illata, a szendvicspapír zörgése a táskában egyetemes élmény. Rágtuk a körmünket, nehogy a nevünknél nyíljon a napló (a Kréta előtti időkben ez dönthetett életről és halálról a krétaporos tábla előtt), szünetben pedig rohantunk a büfébe, hátha ránk kerül a sor.
Vannak ugyanakkor olyan emlékek is, amelyekkel kapcsolatban tömegek értenek egyet: úgy gondolják, sokkal jobb, hogy ezeken már túl vagyunk. Kínos tesiórák? Menzaebéd a menüválasztás előtt? Van mit felsorolni….
Szekrényugrás és egyéb iskolai kínzások
Szekrény, medicinlabda – ez a két tornaszer sokaknak volt ellensége. Az egyre magasabbra épített, dobbantóról megközelített, műbőr bevonatú szekrény felett elméletben légiesen át kellett volna ugrani, miközben két kezünkkel megtámasztjuk magunkat, a gyakorlatban azonban tömegek számára jelentett ez tantaluszi kínokat. Biztosan jobban ment volna a dolog, ha nem az osztály ügyesebbik fele előtt kell szenvedni, de sokunknál már az blokkot jelentett, ha megpillantottuk a tornaszert.
Nem véletlen, hogy a közösségi oldalakon is újra meg újra előkerül a téma, és az embereknek van is mondanivalója róla.
„Nagy ritkán ha sikerült végigbukfencezem rajta... általában lefolytam oldalt a szivacsra.”
„Utáltam én is… El is törtem a karomat, nagymacskát vagy mit kellett ugrani”
„55 év elteltével sem tudom, mire volt jó!”
„Édes istenem, mekkorákat estem…”
„Térdzúzda.”
„Kiabált a tesitanár, hogy bamba vagy!”
Tanárok a gyerekjogok előttről
Az utolsó kommentár át is vezet minket azokba az ezredforduló körüli évekbe, amikor atanuló jogai és kötelességei közül az utóbbiak léteztek, az előbbiek nem igazán. A körmös már nem volt divatban, de a szóbeli bántalmazás az osztály röhögése közepette annál is inkább. Azért egy maflás még ekkor is csattanhatott a gyerek arcán, ha a tanár igazán felidegesített magát, a szülő pedig lehet, hogy bement jelezni azt, mi az, ami belefér, és mi az, ami nem, de ettől a helyzet mit sem változott. Ez az időszak nem pont a gyerekjogokról szólt.
Iskolaköpeny
Az iskolai egyenruha nem terjedt el széles körben Magyarországon: az iskolaköpeny volt az utolsó kísérlet arra, hogy a gyerekek megjelenésében ne legyenek akkora különbségek. Szülőszemmel nézvést ennek volt értelme, de pont akkorra szűnt meg, amikor igazán kinyílt az olló. Az egyik osztálytársam deklarálta: ő nem hajlandó nem márkás ruhát felvenni – miközben engem még használtruha-boltból öltöztettek, és az akkorisecond handben nemhogy nem Adidast, de még csak nem is Budmilt lehetett túrni.
Mindezzel együtt az iskolaköpeny biztosan nem hiányzik senkinek,
a száz százalék nejlonból készült, esztétikai igény nélkül tervezett darabokat mindenki szívből gyűlölte.
Évnyitó, évzáró
Sajnálom, szülőként sem látom több értelmét, mint annak idején. A hangosítás mindig is csapnivaló volt, így a kemény padokon kuporogva se nem láttuk, se nem hallottuk a műsort, de a legtöbb iskolás számára az sem adott volna nagy élményt, ha ez így van. Az évzáró már tényleg maga a kín, hiszen csak arra vágysz, hogy vége legyen a tanévnek.
A menza sem szép emlék
A rohanás, hogy beleférjen az ebéd az időbe, a drukk, hogy fogyasztható legyen. Szó sem lehetett arról, hogy svédasztalos vagy menüválasztós legyen, ráadásul ha elfelejtetted a kis cetlit, amelyre megkaptad az ebédet, éhen maradhattál.
A borzalom non plus ultráját a következők jelentették a kilencvenes években:
- pezsgőtabletta feloldva innivaló gyanánt – úgy habzott, mint a mosogatószer
- virsli feltétként, a lehető legrosszabb minőségű. Legendák szerint muszáj volt félbevágni, mert a konyhásnénik kiszedték a moslékból, majd mosva újra tálalták
- bármi, amiben kelbimbó volt
- túrós tészta: előre kiabálni kellett, hogy te nem cukrozva kéred.
A legjobb pedig a havi egyszer kínált piskóta csokiöntettel, vagy kakaós csiga: ezek az élmények alapjaiban határozták meg generációk az étellel való kapcsolatát.
Ha érdekel, milyen volt 100 éve egy lánynevelő intézet, olvasd el ezt a cikkünket is!
