Örülhetnek a szülők, új funkciók jönnek az Instagramon

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Instagram figyelmeztetni fogja a tiniket, ha túl sokat lógnak a közösségi oldalon. És arra is, ha túl sok káros tartalmat fogyasztanak.

A szülők valószínűleg örülnek majd annak, amit a cég jelentett be a napokban, hiszen az intézkedések a tartalom szülői felügyeletének a lehetőségét is magukba foglalják – írja a thenextweb.

Az Instagramot számos vád érte az utóbbi időben, miszerint figyelmen kívül hagyják a közösségi oldal tizenévesek lelki egészségére gyakorolt hatását. Nick Clegg, a Facebook alelnöke ezért a következőt jelentette be: "Bemutatunk valamit, ami jelentős változást hoz. Amikor a rendszereink azt érzékelik, hogy egy tinédzser újra és újra ugyanazt a tartalmat nézi, és ez a tartalom nem biztos, hogy jó a mentális egészségére nézve, arra fogjuk ösztönözni, hogy nézzen meg más tartalmakat."

Clegg azt is elmondta, hogy az Instagram új szülői felügyelet-programon is dolgozik, így a felnőttek a későbbiekben majd kontrollálhatják a tinik által megtekintett tartalmat. Hozzátette, hogy a cég egy úgynevezett „szünetet tart” funkcióval is kiegészíti a lehetőségeket, arra ösztönözve a fiatalokat, hogy időnként egy ideig ne használják az Instagramot. Arról egyelőre nem közölt részleteket, hogy ez a funkció mikor fog megjelenni. Az alelnök azt ígérte, a következő néhány hónapban a vállalat új tanulmányokkal és funkciókkal próbálja meggyőzni az embereket arról, hogy mennyire fontos számukra a tizenévesek mentális egészsége.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.