Az ikerpár egyik tagja felment az űrbe: meglepő eredménye lett a kutatásnak

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kis bolygónkon az elmúlt évszázadok során számtalan izgalmas kutatást folytattak az ikerpárok viselkedésének behatóbb megismerésére. A tudományos vizsgálatok mára új színteret kaptak: a világűrt.

Scott és Mark édesanyja, amikor 1964. február 21-én világra hozta iker fiait, nagy valószínűséggel nem számított rá, hogy tudományos kísérlet alanyaiként fogják őket vizsgálni felnőttkorukban. Azt viszont egészen biztosan nem gondolta, hogy a kutatás túlnő a megszokott kereteken, és egyik gyermekét egyenesen a világűrben analizálják majd.

Scott Kellyt 2015 márciusától 2016 februárjáig

a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) való 340 napos tartózkodása előtt, alatt és után párhuzamos vizsgálatoknak vetették alá

Mark Kellyvel, egypetéjű, szintén asztronauta ikertestvérével, aki közben nem hagyta el a Földet.

A NASA Twin Study néven ismertté vált kutatás során a tudósok azokra a kérdésekre keresték a választ, hogy:

  • Hogyan alkalmazkodik az emberi test az űr szélsőséges körülményeihez hosszabb távon?
  • Hogyan regenerálódik a visszatérés után?
  • Milyen hosszú távú következményekkel járhat az emberi testre egy tartós világűrben tartózkodás?
Az egypetéjű ikrek nem csak külsőre ennyire egyformák, ami éppen kapóra jön egy ilyen űrkutatáshoz
Fotó: C Flanigan / Getty Images Hungary

Egyszemélyes kontrollcsoport

A legtöbb kutatás adatainak értelmezéséhez szükség van egy kontrollcsoportnak nevezett párhuzamosan vizsgált mintára, amin keresztül a tesztelésnek alávetettek eredményét értékelni tudják. Minél hasonlóbb paraméterekkel rendelkezik a kontrollcsoport a vizsgált mintához, annál hitelesebben és hűebben tükrözik majd az eredmények a tényleges változásokat. Ezért volt egyedülálló lehetőség a tudomány számára egy egypetéjű, azonos foglalkozást űző, nevezetesen űrhajós ikerpár két tagjának adatait összevetni. A Kelly ikerpár az első a Földön és a világűrben, akik ilyen tudományos misszióban vettek részt, s közreműködésük hosszú távon nyújt fontos támpontokat a tudomány számára a fenti, vizsgált kérdésekben.

Míg az egyik iker az űrben volt, a másik a Földön, vajon máshogy reagált a szervezetük?
Fotó: NBC NewsWire / Getty Images Hungary

A vizsgálat alanya

Scott Kelly, nyugalmazott űrhajós és haditengerészeti pilóta 2012-es haditengerészeti visszavonulásáig 8000 óránál is többet repült legalább 40 különböző gépen, és több mint 250 leszállást tudhatott maga mögött repülőgép-hordozó hajóra, mégsem ezzel a teljesítményével írta be magát a tudomány csupa nagybetűs eredményei közé.

Első űrrepülése 1999-ben egy alig nyolcnapos Földön kívüli küldetés volt, melyen a Space Shuttle pilótájaként vett részt. Második Földön túli kalandja egy 12 napos misszió volt 2007-ben, amelyen küldetésparancsnoki tisztséget töltött be. 2010 októberétől 2011 márciusáig 159 nap alatt az űrben előbb repülőmérnökként, majd az űrállomás irányítójaként szerepelt harmadik űrrepülésén.

Negyedik expedíciójának az elsődleges célja az volt, hogy megállapítsák általa a tartós űrrepülés emberi testre gyakorolt hatásait, melyek a további űrutazásokhoz nyújtanak majd fontos támpontokat.

Ugyan több mint félezer embertársunk már eljutott az űrbe, ebből alig néhány küldetés hossza érte csak el a 300 napot, Scott pedig 340-et tartózkodott az űrbéli laboratóriumban, míg testvére itt, a Földön ment át ugyanazokon a vizsgálatokon.

A testvérek benyomásaira sokan kíváncsiak voltak
Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images Hungary

8 állam 12 egyeteme és 84 kutató a vizsgálatokban

Francine Garrett-Bakelman, a kutatás egyik vezetője és a laboratóriumi elemzések egy részének elvégzője egy nyilatkozatában bevallotta, személyesen számára is komoly kihívást jelentett a vizsgálatok elvégzése, hiszen a levett minták pótolhatatlanok voltak. Így ha bármelyik sérült volna, vagy a vizsgálat alatt valamilyen hiba történt volna, megismételhetetlen alapanyagok semmisültek volna meg, alapjaiban ellehetetlenítve a kutatás lefolytatását, és visszamenőleg értelmetlenné téve a közel egyéves űrutazást annak minden anyagi és egyéb vonzatával együtt. Szerencsére nem remegett meg a tudós keze, így hasznos megállapításokat vontak le a párhuzamosan vett vér- és vizeletminták elemzéséből.

A hivatalos vizsgálatokból tudjuk, hogy az immunrendszer és a gének állapota is rövidebb mint egy év leforgása után a hazatéréstől számítva közel teljes mértékben visszaállnak a normális értékekre, illetve az influenza elleni oltás hatása is megegyezik a Földön felvettével. Ezekről több hivatalos beszámoló is fellelhető.

Scott Kelly egy előadásában azonban azokról a saját magán tapasztalt változásokról is beszámolt, amelyek műszerekkel nem mérhetők. A nyugalmazott űrhajós elmondta, hogy végtelen büszkeség számára részesének lenni egy olyan kutatásnak, amely bebizonyítja, hogy az emberiség mindenre képes, amit csak megálmodik magának, és amely reális közelségbe helyezi annak lehetőségét, hogy embert küldjünk a Marsra egy nem is túl távoli jövőben, ugyanakkor a Földre szálláskor felvett videón csak azért száll ki olyan fittül az űrhajóból, mert rendkívül tehetséges színész, valójában eléggé megviselte az űrben töltött 340 nap. Előző, 159 napig, azaz közel feleennyi ideig tartó útjához képest a negyedik után kétszer olyan rossz volt közérzete,

tagjai merevek voltak, mindene fájt, és influenzaszerű tüneteket is produkált.

Bőre és teste a közel egy év súlytalanságban töltött állapot alatt elszokott a ruhájáén kívül minden fizikai érintkezéstől, ami miatt hazatérte után 

a legkisebb fizikai behatás, akár egy székre leülés is bőrirritációt, kiütéseket, elszíneződést eredményezett.

Scott ezért úgy gondolja, egy későbbi Mars-expedícióra ki kell majd dolgozni a mesterséges gravitáció valamilyen formáját az űrhajó belsejében, hogy ezektől a tünetektől a hosszú út során mentesüljenek az űrhajósok

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.