Sokat hazudik a gyereked? – nem az ő hibája

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mindegy, hogy miért hazudik a gyerek, általában ő húzza a rövidebbet, ha nem mond igazat. Pedig a hazugságra sokszor épp mi, szülők kényszerítjük, akik végül kiszabjuk a lódításért a büntetést.

A gyerekek leggyakrabban azért hazudhatnak, hogy megszerezzék, amit akarnak, vagy hogy elkerüljék a büntetést. Természetesen sok más oka is lehet annak, hogy a gyerekek nem mondanak igazat. Ilyen lehet például a szülő viselkedése is, főként akkor, ha túlságosan szigorú

Mikor kezdenek hazudni a gyerekek?

A gyerekek kiskorukban, általában hároméves koruk körül kezdenek el füllenteni. Ekkor ismerik fel először, hogy a szüleik nem gondolatolvasók, így olyat is mondhatnak, ami nem fedi a valóságot.

Az idő előrehaladtával egyre hihetőbben tudnak hazudni a gyerekek
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Az óvodások 4-6 évesen már többet hazudnak, és ekkorra már azt is megtanulják, hogy ha a mimikájukat és a hanglejtésüket a mondandójukhoz igazítják, akkor hitelesebbnek tűnik, amit mondanak. Mindezt olyan tökélyre fejlesztik az idő előrehaladtával, hogy egyre hihetőbben tudnak hazudni anélkül, hogy lebuknának. 

Serdülőkorukra a gyerekek már rendszeresen élnek a kegyes hazugsággal azért, hogy ne sértsenek meg másokat. Hogy végül a hazugság mennyire lesz meghatározó személyiségjegye egy gyereknek, jelentős mértékben függ a szülő magatartásától.

A szigorú nevelés nem garancia a tisztességre

Ahogyan a túlzott engedékenység, úgy a túl szigorú nevelés is lehet káros. Tapasztalatok bizonyítják, hogy a keménykezűség egyáltalán nem jelent garanciát arra, hogy a gyerek tisztességes, igazmondó lesz. Sőt, a túlzott szigor sokkal inkább hajlamosít a hazugságra.

Ha otthon ellentmondást nem tűrő, merev környezetet teremtünk, a gyermek nem mer őszinte lenni
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

A kutatások azt bizonyítják, hogy ha otthon ellentmondást nem tűrő, merev környezetet teremtünk, akkor a gyermek nem mer őszinte lenni, mert fél a büntetéstől. Ilyen esetben a gyermek hazugsága a szülő, pontosabban a nevelés hibája.

Jean-Jacque Rousseau francia filozófus már a 18. században azt állította, hogy a gyerekek eredendően jók, és tisztességtelenségüknek a szülők által teremtett zord környezet az oka. Azért, hogy a szülő büntetését és haragját elkerüljék, a gyerekek különféle módszerekhez folyamodnak. Ilyen például a hazugság.

Gyakran megesik, hogy ha valaki gyermekként a tisztességtelenséget választja a problémák elkerülése érdekében, akkor felnőttként is a hazugság lesz számára a problémamegoldás eszköze, illetve az igazság leplezésével igyekszik majd elkerülni a büntetést.

Nem mindegy, hogyan reagálunk a hazugságra

Ha a szülő kiabál, túl szigorú büntetést szab ki, esetleg fizikai bántalmazást alkalmaz, nem tiszteletet, hanem félelmet vált ki a gyermekből. Ez pedig kihathat a gyerek otthonról alkotott fogalmára is. A családi fészek már nem a félelem nélküli biztonságot jelenti majd neki, hanem az őszintétlen bizonytalanságot, ahol nem bízik senkiben, hiszen épp azért kapott büntetést, amit nem is ő, hanem a szülő okozott, miután az ő szigorától való félelem késztette a hazugságra.

Mit tehetünk a hazugság ellen?

Te se hazudj! Ha te is egyenes, őszinte ember vagy, a gyereked is ezt a mintát fogja követni
Fotó: selimaksan / Getty Images Hungary

Ha azt szeretnéd, hogy a te gyereked ne hazudjon, akkor fogadd meg az alábbi jótanácsokat!

Engedj néha a szabályokból

Természetesen a szabályok nem azért vannak, hogy áthágjuk őket, de attól még nem történik semmi baj, és a szülői tekintélyed sem csorbul, ha néha figyelembe veszed, hogy a gyerek mit szeretne, vagy a körülményeket, és nem ragaszkodsz mereven a szabályokhoz. Ügyelj arra, hogy ne tilts meg mindig mindent a gyermekednek, amit a barátai vagy az osztálytársai megtehetnek. 

Biztosíts több szabadidőt

Ne tekintsd haszontalannak azt az időt, amit a gyereked azzal tölt, amiben éppen örömét leli, még akkor sem, ha az neked nem tetszik. Nem kell a szabadidőt is percre pontosan kirándulásokkal, múzeumlátogatással vagy különórákkal betáblázni, mert szabadságra szüksége van a gyereknek is.

Engedd, hogy önálló legyen

Ne őrködj mindig a gyerek fölött azért, nehogy ne érje semmi baj, és hogy véletlenül se hibázzon. Ne fegyelmezd folyton, hagyd néha védőháló nélkül, hogy elbukjon és a saját kárán tanulhasson.

Engedd, hogy saját véleménye legyen

Ne ess abba a csapdába, hogy azt gondolod, a te módszered, a te meglátásaid a legjobbak. Ha nézeteltérésetek van, néha célszerű engedned, hogy a gyerek valóban partnernek érezze magát, és bizalmat szavazzon neked majd akkor is, amikor az életét meghatározó kérdésekben kell döntenie.

Ösztönözd az igazmondásra

Erre te magad lehetsz a legjobb példa azzal, hogy elismered, ha te is hibázol. Ha te is egyenes, őszinte ember vagy, a gyereked is ezt a mintát fogja követni. Beszélj a gyerekkel az őszinteség fontosságáról, és segíts megérteni neki, mi történhet, milyen következménye lehet, ha hazudik. Kiömlött a tej? Egyszerűen csak nyugtázd a helyzetet, és takarítsatok össze. Ha higgadt maradsz, elkerülhetőek azok a helyzetek, amikor a gyerek azt érzi majd, hogy hazudnia kell. Ha pedig vállalja, hogy rosszat tett, dicsérd meg az őszinteségéért.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.