A legszebb szó a világon, de néha a falra mászol tőle

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A legszebb szó a világon, amire úgy tudsz vágyni, hogy belepusztulsz, de amikor később, naponta 23 665 alkalommal hallod, hogy „Anyaáa!”, akkor csak felnézel az égre, összeharapod az ajkaid, elszámolsz ezerig, és kissé erőltetett mosollyal, visszafojtott hangon válaszolsz: „Tessék, kicsikém!?” De magadban azt mondod: „Mi van már megint?” Tedd a kezed a szívedre, veled még nem történt meg?

Ha olyan bő tíz év múlva, amikor a gyerekeim már olvasni is tudnak, netán arra vetemednek, hogy online felületeken játék helyett írott tartalmakat is látogatnak, és még az érdeklődés is meglesz bennük, hogy édesanyjuk egyik-másik írását bogarásszák, szívből remélem, hogy nem pont ez lesz az. Ha mégis, akkor is le kell szögeznem, mindet egyformán nagyon vártam és imádom. Ugyan sokszor már idegbajosan, de fáradtságot nem nagyon ismerve, bármilyen áldozatra boldogan készen igyekszem az akadályokat elhárítva mesegyerekkort biztosítani nekik. Ugyanakkor…

Egy-két apróság édesanyaként hamar beég az ember emlékezetébe. Olyasmikre gondolok, amiket gyermektelenként jó ötletnek tarthattál, de az első néhány hónap vagy év tapasztalata azonnal felnyitja a gyanútlan és naiv szemeket.

A gyermekvállalás az egyik legszebb és legbátrabb vállalkozás
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Például:

  • A puzzle, a gyöngy, a gyurma ugyan fejlesztő hatású és kreativitást serkentő, ragyogó meglepetések lehetnek, szükségesek is, de aki ajándékba még egyszer ilyet mer hozni nekünk a lakásba, az azonnal persona non grata listára kerül.
  • Fehér vagy világos, egyszínű ruhát, főleg cipőt csak nyugtató egyidejű bevétele mellett szabad kisgyerek mellett hordani.
  • Kocsit belül takaríttatni ostoba herdálása a pénznek és időnek.
  • Marokban elférő játéknál kisebbről semmi esetben sem szabad elhinnünk, hogy élettartamuk a családban elérheti a 24 órás lélektani határt, élénkebb utódok esetében percből sem bírnak ugyanennyit ki ezek az aprócska (bár szigorúan 400 és 5000 forint közötti értéket képviselő) múló gyönyörök.
  • Boltba, piacra, bevásárlóközpontba csak nagyon erős idegzettel és kifejlett védekezési mechanizmussal rendelkezőknek szabad gyermekkísérettel menni, ott ugyanis hirtelen mindegyik tárgyról ki fog derülni, hogy hiánypótló lenne az otthoni háztartásban, és azonnali beszerzése nélkül értelmetlen is folytatni a földi létet. Ez az igénybejelentés aztán minden áruházi osztályon és újabb profilú boltban többször megismétlődik.
  • Bármilyen nemleges válasz, elutasítás esetén felkészülve kell állni egy emberpróbáló pszichikai hadviselésre. Amikor a közértben, étteremben vagy tömegközlekedési eszközön kínossá kezd válni a hisztériás roham, toporzékolás, földön dobogás és társjelenségei, akkor pedig fel kell venni a pléhpofát, úgy tenni, mintha a körülöttünk lévők lesújtó és megsemmisítő pillantásai hiába pörkölnének agyon, az teljesen leperegne, és saját mélymagzatunk iránti lojalitás és elkötelezettség oly mértékű, hogy minden primer szégyenérzet semmivé foszlik.
Állítólag a bizalmas viszonyok tekintetében a gyermek az édesanyjával szemben engedi meg magának legtöbbet
Fotó: Ariel Skelley / Getty Images Hungary

Egyébként pedig mindennek ellenére élmény velük minden perc, és minden közhelytől mentesen a legjobb dolog a világon, de amikor szünetmentes csicsergésük során olykor azt hiszed, nem tudhat egy gyerek ennyi szót összesen, és különben is lehetetlen 16 órát nonstop végigbeszélni, akkor hirtelen megszólal:

  • Anyaaaáa! Kérdezhetek valamit? Akkor azt mondod magadban: Igen, és ezt most meg is kérdezted, úgyhogy időt kérek, de akkor az jön, hogy:
  • Anyaaaáa! Mondhatok valamit? És akkor meg azon álmélkodsz magadban: Mióta kérdezi ezt egyáltalán meg? Vagy azt, hogy: Ér nemet mondani is? De persze azt mondod: Hallgatlak, édesem, mondd, mi az? Mire ő:
  • Anyaaaáa! Képzeld, én egy egész napot meg tudnék tölteni beszéddel. És akkor meg azt kérdezed magadban: Honnan jön a feltételes mód?
Anyaaaáa!
Fotó: Teresa Short / Getty Images Hungary

Barátnőimmel olykor feltesszük magunkban a kérdést: a jelentősen fiatalabban édesanyává vált nőtársak vajon rugalmasabb idegzettel, párnázottabb idegpályákkal és nagyobb türelemmel veszik ezeket a helyzeteket?

Statisztikák

Míg ugyanis a kilencvenes évek előtt a 20–24 éves női lakosság mutatkozott a hivatalos statisztikai adatok alapján a legtermékenyebbnek, addig a 2000-es évek első évtizedének a végére a gyermekvállalás már kitolódott a nők 20-as éveinek végére, 30-as éveinek elejére. 2011-re az életkor kitolódása megállt, de 2018–2019-re a gyermeket vállaló nők 90%-a 20 és 39 év közötti egy 8287 várandós nő bevonásával készült vizsgálat alapján, legtöbbjük közülük is 30 és 34 év között van.

Azóta elmondhatjuk, hogy a világon minden ötödik nő 35. életévének betöltése után vállal gyermeket. Történik mindez dacárra annak, hogy egy egészséges 40 éves nőnek az esélye a fogantatásra 5% alá csökken, szemben a 30 éveseknél még 20%-nak tartott értékkel. 40 év felett a terhességi cukorbetegség kialakulásának a kockázata is 4-6%-ra ugrik, ahogy a kromoszómahibával fejlődő embriók rizikója is jelentősen megnő, ezen terhességek 50-60%-a pedig korai stádiumban eleve meg is szakad. 

Európában

Mindennek ellenére Európában sok helyen a szülő nők 80%-a 25 év feletti, például Spanyolországban, Hollandiában, Dániában és Svédországban is. 2017-es adatok szerint az európai nők 4%-a legalább 40 évesen vállalja első gyermekét, sőt, az említett helyek közül Dániában, Hollandiában és Svédországban a fiatalon szülő anyák aránya a szülő nők között alig lépi át az 1%-ot. Meglepő módon, a hagyományosan éppen családcentrikusságáról híres Olaszországban és más déli népeknél, mint Spanyol- vagy Görögország, a legmagasabb a 40 évesen vagy annál idősebben első gyermeküket szülő nők aránya. Spanyolországban az összes szülő nő között arányuk 8,8, Olaszországban 8,6, de a görögöknél is majdnem 7%.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.