Ilyen (is lehet) az élet és a gyermeknap egy gyermekotthonban

Olvasási idő kb. 3 perc

A lakásotthon a gyermekotthonok azon speciális válfaja, ahol a 3–18 év közötti gyerekekkel óvoda vagy iskola után nevelő foglalkozik, s jó esetben igyekszik kellemes hangulatot kialakítani, hogy az ott élő gyermekek, akik sokszor nem is ismerik vér szerinti szüleiket, a lehető legcsaládiasabb légkörben nevelkedhessenek, ahol a gyermeknap számukra is élmény…

Boglárka testvérével egy ilyen, összesen 12 gyermeknek otthont adó lakásban nőtt fel, s ahogy mondja, nagy szerencséjük volt, mert a „pótanya” szerepére kapott nevelő szívét-lelkét kitette, hogy saját gyermekei mellett, 12 neveltje is ingergazdag, szeretetteli közegben cseperedjen fel. Boglárka szeretett nevelője mellett 15 évet töltött el, s annak fáradozásai nem múltak el nyomtalanul, hiszen a fiatal lány, aki biológiai édesanyját nem ismeri, hálás szívvel gondol vissza azokra az évekre, amelyek hatására ma felnőttként maga is segítő szakmát választott hivatásul.

Szinte idilli képet festesz a 12, testvéri szeretetben felnövő gyermek hétköznapjairól, programjairól. Akkor mondhatjuk, hogy szép gyermekkorod volt?

Sokkal jobb gyerekkorom volt, mint azoknak, akiknek nem adatott meg, hogy ennyire odaadó és lelkes nevelő mellett nőjenek fel. Nekünk óriási szerencsénk volt, a mi „pótanyánk” a hétköznapokból is élményekkel teli délutánokat tudott varázsolni. Nagyon foglalkoztatta, összetartotta a csoportot. Sok programot talált ki, amit mindenki élvezett…

Családias légkör teremtődött
Fotó: Imgorthand / Getty Images Hungary

Hogy teltek a hétköznapok?

A 3 évesek napközben óvodába járnak, a nagyobbak iskolába, majd délután mind összegyűlnek a lakásban, és a nevelő mellett leckét írnak, játszanak. A mi nevelőnk emellett gondoskodott süteménysütésről, festésről, arcmaszkkészítésről, gipszkiöntésről a délután időszakokra. A sok közös játék és program mellett pedig megadta a kellő önállóságot is. Családcentrikus hozzáállásának köszönhetően igazán családban érezhettük magunkat, mi, a 12 gyerek és az 5 felnőtt. Éjszaka ugyanis más vigyázott ránk, és az élelmezésünkről is más gondoskodott.

A gyermeknap lelkileg nehezebb volt egy átlagos napnál?

Azt hiszem, ez is nagyon személyfüggő. Nekünk, nekem a nevelőnk által tudott emlékezetes lenni, neki köszönhetően tudom jónak értékelni a gyereknapokat, de sajnos, nem mindenkinek van ilyen szerencséje a vezetőjével. Mi az édesanyánkat nem ismerjük, hogy hiányozzon. A nevelőnk anyák napján enyhén sugallta, hogy kicsit sérültebbek vagyunk ebben a tekintetben, de olyankor még többet foglalkozott velünk. A bekerülési évfordulónál is érzékenyebb volt mindannyiunknál, hiszen mi például mindössze néhány hónaposan kerültünk otthonba. A névnapokat, szülinapokat is mindig megünnepeltük. Olyankor, ahogy gyereknapon is, kirándulni, fagyizni, kalandparkba mentünk. Óriási dolog volt gyerekfejjel átélni, hogy a vezető is tudott gyerek lenni, pedig már közel nyugdíjaskorú volt, de beállt közénk még paintballozni is. De voltunk szüreti mulatságon, körhintáztunk városi gyereknapon, és rengeteget kirándultunk.

Gyakran igazi testvérpárok is élnek együtt gyermekotthonban
Fotó: enigma_images / Getty Images Hungary

A családi, testvéri kötődés nálatok valóban kialakult, de vajon megmaradnak ezek a szálak egy életre?

A csoportomból már sokan felnőttünk és kirepültünk, de rendszeresen keressük egymás társaságát mostani életünkben is. Beszélgetni, kávézni járunk, látogatjuk egymást. Nevelőnkkel is, életünk fontosabb csomópontjaihoz érve, biztosan beszélünk, de van, hogy egyébként is, hiszen nagyon hálásak lehetünk neki. Sajnos nem mindenhol köszönhetnek a gyerekek még feleennyit sem nevelőjüknek, a helyzet sok helyen nem ennyire kedvező, egyáltalán nem

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.