Több mint százezer olyan gyermek él ma Magyarországon, aki veszélyben van a saját családjában, de 24 ezer azoknak a száma is, akiket már ki is emeltek a saját közegükből. Az állami gondoskodásban élő gyerekekről, gyereksorsokról, valamint nevelőszülőkről és a gyermekvédelmi rendszer nehézségeiről beszélgettünk Varró Gabriella szociológussal, az SOS Gyermekfalvak kommunikációs szakemberével.
Hány gyereket fenyeget ma Magyarországon a családból való kiemelés veszélye?
A veszélyeztetett gyerekek száma már tíz évvel ezelőtti is 140 ezer körüli volt, ez azt jelenti, hogy ennyien vannak azok, akikről tudni, hogy nem megfelelő körülmények között élnek családjukban, például szegénység miatt. Nagyjából 30 ezer gyerek van most védelembe véve, ők még a szüleikkel élnek, de rajtuk már kiemelt figyelem van a rendszer részéről. Ezek azok a gyerekek, akiknél jelzés érkezett például iskolától, óvodától, védőnőtől, hogy nagyobb baj van, a gyermekjólétis szakember szorosan követi a családot.
Hányan élnek állami gondoskodásban?
Körülbelül 24 ezren, jó esetben nevelőszülőnél, rosszabb esetben gyermekotthonban. Utóbbiak még ma is működnek annak ellenére, hogy korábban a nagy, több száz gyereket befogadó intézményeket elkezdték felszámolni. Egy jogszabály szerint viszont ma már minden újonnan, rendszerbe kerülő 12 év alatti gyermeket nevelőszülőnél kell elhelyezni.
Miért rosszabb a gyerekotthon egy nevelőszülői családnál, amelyben ugyancsak több gyerek nevelkedhet együtt?
Két nagyon különböző életforma, különböző ellátás. Egy otthonban sok gyerek van, váltják egymást a nevelők. Ismerünk olyan ma már fiatal felnőttet, akinek tíz-tizenkét felnőtt fordult meg az életében, pedig éppen az volna a fontos, hogy legyen egy vagy két olyan személy, akihez érzelmileg kötődhetnek, és akihez biztonságot tudnak kapcsolni. Mindez nincs meg, ha folyamatosan változnak a gyerekek körül a felnőttek. A klasszikus családi felálláshoz leginkább egy nevelőszülői család hasonlít, ahol van vagy egy nevelőanya vagy nevelőapa, esetleg mindkettő.
Ki lehet nevelőszülő Magyarországon?
A jelenleg hatályban lévő, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) szerint nevelőszülő az a 24. évét betöltött, büntetlen előéletű nő vagy férdi – családi állapottól függetlenül – lehet, aki nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság és támogatott döntéshozatal hatálya alatt, valamint a gondozott gyermeknél legalább 18, legfeljebb 50 évvel idősebb. A nevelőszülőnek egy 60 órás nevelőszülői tanfolyamot is el kell végeznie, ezután pedig a saját kiskorú gyermekeit is beszámítva legfeljebb hat gyermeket és fiatal felnőttet láthat el egyszerre, ha azonban a nevelőszülőnek nincs saját gyermeke, akkor legfeljebb öt gyermek és fiatal felnőtt együttes ellátását biztosíthatja bérelt vagy saját tulajdonú lakásában. A Gyvt. szerint a szobának gyermekenként legalább 6 négyzetméter területűnek kell lennie.
Egy 2023-as KSH-adat szerint 5811 nevelőszülő van, még sincsenek elegen…
Valóban több ezer nevelőszülő hiányzik a rendszerből, ezért is maradnak gyerekotthonban a gyerekek, és ezért marad születése után több száz csecsemő is a kórházban, mert nem tudják őket családban elhelyezni. Ennek hátterében elég sok ok áll, többek között az, hogy a nevelőszülőség nem számít presztízsszakmának, emellett alacsonyak az anyagi juttatások is.
És arról is hallani, hogy azért akadnak gondok egyes nevelőszülőkkel is.
Azt, hogy egy nevelőszülői családban ne legyen probléma, a megfelelő kiválasztáson túl úgy lehet megelőzni, ha foglalkozunk velük, támogatást adunk nekik. Nem szabad elfelejteni, hogy ezekben a családokban sok esetben nehezen kezelhető gyerekek élnek, akik rengeteg traumát hoznak a múltjukból, a vérszerinti családjukból.
Az elhanyagolás, az őket ért bántalmazás, a fizikai vagy szexuális erőszak, a szülők szenvedélybetegsége mind-mind nyomot hagy bennük: egyrészt lesz egy akár tanulási nehézségekben megnyilvánuló lemaradásuk, másrészt egy érzelmi deficitjük.
Ezekkel a gyerekekkel nagyon komolyan és nagyon hozzáértően kell foglalkozni mind a nevelőszülőnek, mind pedig egy szakmai stábnak. A KSH statisztikája szerint a jelenleg működő nevelőszülők nagyjából 30 százalékánál négynél több gyerek van. Ez a létszám már önmagában nagy teher, amelyhez ha még hozzájön az is, hogy a nevelőszülői család mellett esetleg nincs megfelelő szupervízió, pszichológiai támogatás, elképzelhető, hogy bekövetkezik egy kiégés, amely elég sok mindent hozhat magával.
Nem szabad a nevelőszülőket egyedül hagyni.
Melyek a nevelőszülők legnagyobb nehézségei?
Az első kritikus pont általában a gyermek nevelőszülői családba kerülésekor következik be. A gyereket először a vérszerinti családjában, majd a kiemelés során trauma éri, hiszen hiába nem volt jó neki a saját közegében, ő akkor is azt ismeri, oda kötődik.
A környezetváltás gyakran egyik napról a másikra következik be, ha kicsi, nem is érti, mi történik vele.
Bekerül egy idegen családba, ami nemcsak neki, de a nevelőszülőnek sem könnyű. Először is otthonossá kell tennie számára a következő napokat, heteket, éveket, aztán az ő feladata az is, hogy beszoktassa a gyereket a családba, ha vannak, a saját vagy a többi nevelt gyereke közé.
Ezután elkezdenek dolgozni a gyerekkel a traumák feldolgozásán, miközben kiderülhet, hogy más traumák és sebek is vannak, nem csak az, ami a gyerekkel kapott gyermekvédelmi dokumentációban szerepel.
Ezek mind-mind váratlan helyzeteket okozhatnak a család számára. A nevelőszülőknek nemcsak biztonságos otthont kell nyújtania, hanem segíteni a nevelésébe került gyereknek továbblépni. Ez egy nagyon komoly munka, amelyhez még hozzájön a gyerekneveléshez kapcsolódó minden más, elég csak a kamaszkort említeni.
Olyan furcsa kimondani azt, hogy a nevelőszülőség egy szakma. Ebben érzelmek, küzdelmek, fájdalmak vannak, ez inkább egy szülői szerep, nem?
Ha egy nevelőszülőnek azt mondod, hogy szép szakmád van, azt fogja mondani, hogy ez nem szakma, hanem hivatás. Igazuk van, mert azon felül, hogy ez valóban egy fizetett, bejelentett munka, itt nem lehet reggel nyolckor be-, majd délután ötkor kicsekkolni. Nem jár le a munkaidő, ezt egész nap, hónapokon át, éveken keresztül kell csinálni.
Ez egy professzionális szülői szerep, amiben csak szívvel-lélekkel lehet benne lenni. Itt gyerekéletekről van szó.
Melyek ma a leggyakoribb okok, amiért kiemelik őket a vérszerinti családjukból?
A szegénység és annak következményei – azért fogalmazok így, mert jogszabály szerint szegénység miatt nem lehet kiemelni gyereket a családjából. A szegénységgel azonban nagyon sokszor együtt jár az, hogy szenvedélybeteg a szülő, hogy utcára kerül, hajléktalan lesz. Jellemző az elhanyagolás, amely nagyon sokszor összefügg a szenvedélybetegséggel, az alkohol- vagy drogproblémákkal, és sajnos ennek a bántalmazás is egy jellemző velejárója.
Vannak-e olyan „kritikus” térségek, ahonnan sokkal több gyerek érkezik a rendszerbe?
Az SOS Gyermekfalvak Budapesten, Kecskeméten, Orosházán és a települések 60 kilométeres körzetében van jelen, ezeken a területeken nagyjából az országos átlaghoz hasonló a családból való kiemelések aránya. Magyarország északi vármegyéiben viszont, ahol nagyobb a szegénység, ott magasabb. A KSH adatai alapján arányaiban Szabolcs-Szatmár-Beregből és Borsod-Abaúj-Zemplénből kerülnek a legtöbben állami gondoskodásba.
Egy kiemelt gyereknek mennyi esélye van visszatérni a saját családjához?
Csak akkor kerülhet vissza, ha a felülvizsgálatok során kiderül, hogy a családja talpra állt, összeszedte magát és tudja biztosítani a gyereknek, ami az egészséges testi-lelki fejlődéséhez szükséges. Van ilyenre példa, de nem sok: az SOS Gyermekfalvaknál évente csupán két-három eset. Azok a gyerekek, akik a gyermekvédelembe kerülnek, többségében ott is fognak felnőni.
A beszélgetésünk elején érintettük a gyerekotthonok kapcsán a gyermek szempontjából előnyösebb nevelőszülői elhelyezést. Mikor következhet be, egyáltalán megtörténhet-e egyszer, hogy Magyarországon minden érintett nevelői családban él majd?
Ettől egyelőre eléggé távol állunk, ám van még egy ezt megelőző, nulladik kérdés is: mikor lesz az, hogy nem kell kiemelni a családból ezeket a gyerekeket? A mínusz első pont a prevenció lenne, vagyis, ha a nehéz helyzetbe került családokat időben meg tudnánk támogatni, akkor nem lenne szükség ennyi kiemelésre, és akkor ennyi nevelőszülőre sem. Nemcsak költséghatékonyabb lenne, hanem hosszú távon meg is térülne, ha nem kellene ennyi gyereket ellátni, emellett a szegénység sem termelődnek újra.
A gyermekvédelmi munkában mennyire lehet sikerekről beszélni? Neked van emlékezetes pillanatod?
Nagyon sok, bár azért itt más a siker mércéje. Amíg nekem az, hogy a gyerekem leérettségizik, fölveszik egyetemre, kap egy külföldi ösztöndíjat vagy épp nyer egy matematikaversenyt, a rendszerbe kerülő, súlyosan traumatizált gyerekeknél már az is óriási lépés, ha kéthónapnyi némaság után megszólalnak. Vagy, hogy a minden este bepisilő, szobája ajtaját kulcsra záró, rettegő gyerek egyszer csak nyitva hagyja az ajtót és megengedi, hogy bemenjen hozzá lefekvés előtt puszit adni a nevelőanyukája vagy -apukája.
Galamb Alex is állami gondoskodásban nőtt fel – megindító történetét ő maga mesélte el a Díványnak.
