Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Már jóval az internet megjelenése előtt is igyekeztek egy adott témához hozzászólni az emberek, nyilvános helyeken kifüggesztve írásaikat. Az online világban már gyakorlatilag mindenkinek lehetősége nyílik, hogy megossza másokkal a gondolatait, ám ugyanez a korlátlan szabadáság teret enged negatív jelenségeknek is, mint például a mások véleményének minősíthetetlen, előítéletes kritikája. Például azok életkora alapján.
Az internet elképesztően hasznos tud lenni, hiszen például rengeteg információhoz egyszerű hozzájutni, és könnyebb tartani a kapcsolatot az ismerősökkel. Ugyanakkor ezen a felületen igen könnyű véleményt alkotni a (valós) arc és a név mellőzésével, különösebb következmények nélkül. De ha igazi is a név, a tér virtuális jellege miatt sokan hajlamossá válhatnak az indulatosabb, előítéletesebb megnyilvánulásokra. Ennek egy sajátos formája a fordított "age-izmus", amikor a másik véleményét csak azért (illetve azért is) söpörjük félre, mert jóval fiatalabb.
A kritika és komment írásának története
Ha eddig azt gondoltad, hogy a hozzászólások írása az internet megjelenésével kezdődött, bizonyára meglepődsz, ha megtudod: az első kommentek sokkal régebben születtek, akkoriban még nem is álmodtak az emberek a világhálóról.
Német nyelvterületen az 1500-as években a tudósok, értelmiségiek nyilvános helyeken, például templomajtókon, várkapukon helyezték el a gondolataik másolatait (így tett Luther Márton is, ami a reformáció mozgalmát indította el). Aztán az újságok és folyóiratok megjelentették a szerkesztői leveleket. De igazán a számítógépek megjelenésével terjedt el az a megnyilvánulási mód. Az első olyan online weboldal, amely hozzászólási szekciót kínált, az Open Diary volt 1998-ban: nyilvánosan, de privát módon is írhattak a blogbejegyzésekhez.
A hírcikkekhez tartozó kommentek először 1998-ban jelentek meg a The Rocky Mountain Newsnál, viszont csak a 2000-es évek végén kezdtek el terjedni. 2007 és 2008 között 42 százalékkal nőtt a hozzászólási lehetőség a legnagyobb forgalmú híroldalakon, 2008-ban pedig már a 100 legnagyobb példányszámú újság 75 százalékánál volt erre lehetőség. 2010-ben a The American Journalism Review kijelentette, hogy a híroldalaknak nem szabadna engedni az anonim hozzászólásokat, ezután több újság megakadályozta a kommentelés ilyen formáját.
Az életkor alapján megfogalmazott kritika illúzión alapul
Gyakran találkozunk azzal, hogy valaki az életkora miatt néz le, diszkriminál másokat, ezt nevezik age-izmusnak. Eredetileg vállalati, munkahelyi környezetben fordult elő, amikor az idősebb kollégákat kezdik nem annyira hasznos és kompetens munkaerőnek tekinteni, nagyjából 47-48 éves korukban. Ennek pedig létezik egy másik verziója is, a fordított age-izmus, amikor túl fiatal valaki a szemünkben ahhoz, hogy relevánsnak, értelmesnek tartsuk a véleményét, személyét.
Ez utóbbi fajta diszkrimináció abból a képzetből fakad, hogy a mai fiatalok nem felelnek meg az előző generációk által ugyanabban a korban felállított normáknak. Azonban ez a felfogás csak egy illúzió, és a dokumentált példák egészen az ókori Görögországig nyúlnak vissza. Napjainkban a Baby Boomerek arra panaszkodnak, hogy az ezredfordulósok és a Z generáció tagjai lusták és naivak, de amikor ők voltak fiatalok, róluk is azt mondták, hogy lusták, önelégültek és hiszékeny „hippik”.
Felnőttek kritizálnak gyermekeket vállalhatatlan stílusban
Néhány napja néztem egy nagyjából 16 éves lány videóját, amiben elmondta a véleményét egy témában. Lényegtelen, hogy ki volt ő vagy mi volt a vélemény, egyébként politikáról volt szó, de igazából bármilyen témáról beszélt is, nem érdemelte meg azt, amit a kommentszekcióban kapott. Igaz, a politika kifejezetten elő tudja hozni az emberekből a rosszabbik énjüket, és egymás ellen fordít, így a lány nyilvánvalóan nehéz terepre tévedt.
Hajtott a kíváncsiság, görgettem a hozzászólásokat, sejthető volt, hogy mibe fogok ütközni, hiszen a lány megosztó témát dolgozott fel. Rengetegen küldték el nem túl kifinomult módon melegebb éghajlatra, oktatták ki, hogy alig élt még, mit képzel magáról, hogy véleményt fogalmaz meg stb.:
„Ennek a dumának mi az értelme? Te találtad ki magadtól?”
„Ostoba kislány! Tanuljál, még ragadhat rád valami a koszon kívül is!”
Ne foglalkozz a nagyok dolgával, tanulj meg viselkedni inkább!
„Beteg vagy kislány. Még nem késő tanulni. Politikához hülye vagy.”
„Te nagyon okosnak teszed magad.”
Már ezektől elborzadtam, majd még inkább, amikor megnéztem, milyen profilokról küldték ezeket. Volt köztük néhány álprofil, bár egyértelműen nem tudhatom, de valószínű, hogy ezeket is felnőttek kezelik. De volt bőven valódi is, amelyeken 40-50 éves emberek, nők és férfiak osztottak ki egy 16 éves gyereket minősíthetetlen stílusban.
Már véleményt se szabad mondani? (Főleg egy gyereknek)
Gyakran hallani manapság azt, hogy már véleményt sem lehet mondani a mai világban, mert rögtön mindenki megsértődik. Csakhogy nem a véleménnyel van gond, bárkivel lehet nem egyetérteni és annak hangot adni. Sőt, kell is róla beszélni, ha valamiről mást gondolunk, mert az ellenkező vélemények, a vita sokkal előrébb vihet. Nem kell bólogató kutyává válni semmilyen témában, azonban soha nem mindegy a stílus.
Nekem legtöbbször a stílussal van problémám, ahogy itt is. Alapvetően sem beszélünk senkivel sem alpári módon, pláne nem egy gyerekkel. Nyilván mindenki felidegesíti néha magát, mindenki számára vannak olyan témák, amelyekkel a világból is ki lehet őket kergetni, de főleg írásban, bármiről is legyen szó, jobb mindig kétszer átgondolni, hogy az a vélemény, amit megfogalmaznánk, előrébb vihet-e bárkit vagy bármit, hasznos-e, vagy csak a dühünket és a frusztrációnkat akarjuk valakin levezetni, aki egyébként valószínűleg ezeknek az érzelmeknek a kialakulásában aprócska vagy még akkora szerepet sem játszott.
Aztán ott van a gyerek és a felnőtt szembeállása. Gyakran hallani azt a mondatot a szülőktől, amikor a veszekedő gyerekhez beszélnek, hogy az idősebbnek azt mondják: „legyél te az okosabb, te vagy az idősebb”. Ugyanez igaz a felnőttekre is, elvileg nekünk kellene példát mutatnunk a gyerekeknek, hogy abból tanuljanak. (Bár a negatív példa is lehet példa, ha azt elmagyarázza, hogy miért rossz, egy másik felnőtt.)
A gyerekek nagyon érzékenyek, még akkor is, ha vállalta a nyilvánosságot a véleményével, van lelke, amire minden negatív vélemény hatással van. Ha van körülötte megfelelő védőháló, úgy is nehéz lehet a felé irányuló gyűlölet feldolgozása, hát még akkor, amikor ez hiányzik. Ezt pedig az internet két végén nem tudhatjuk, nem láthatjuk. „Minek ment oda” mondhatnánk, ha kitette a nyilvánosság elé a véleményét, akkor vállalja, ha valaki nem ért egyet vele.
De mit éreznénk, amikor nekünk szidnák fröcsögve a felmenőinket, vagy kívánnák a halálunkat, csak mert nem értünk egyet? És mit éreznénk, ha egy szerettünk menne át ugyanezen? A gyermekünk? Nem mi lennénk a legjobban felháborodva azon, hogy valaki ilyen stílusban merészelt beszélni vele? Nem mi kelnénk a védelmére a leghevesebb eszközökkel?
Akkor mégis hogyan merészelünk mással, lényegében bárkivel, de pláne egy gyermekkel, így beszélni? Honnan jön ez a fékevesztett gyűlölet, amivel még azon is átgázolunk, akit védenünk vagy tanítanunk kellene?
A gyermekvállalás sok lemondással jár, olyan változásokkal is, amelyeket, nem mi választunk. Sok anyának az életéből eltűnnek a barátok, tudj meg többet a témáról az alábbi cikkünkben.
