Azok a szülők, akik két lábbal állnak a földön, azt gondolják, csupán a gyerek fantáziája lódul meg, amikor láthatatlan barátokról, elmúlt és eljövendő életekről beszélnek a kicsik.
Az egyik régi kolléganőm mesélte, hogy három év körüli kisfia rendszeresen játszott egy képzeletbeli katona bácsival. A gyerek mondta, hogy neki van egy láthatatlan barátja. Ezt egészen addig kedves történetnek tartották, míg egy nap, amikor a régi fotókat rendezgették, a kicsi rábökött egy képre, hogy ez bizony az ő barátja. Az édesapja nagypapája volt, aki a második világháborúból soha nem jött haza.
Dal, amit senki nem ismer
Az egyik külföldi weboldal összegyűjtötte az ötven legrémisztőbb mondatot, amit gyerekek valaha mondtak. Valószínűleg annak a szülőnek sem lettünk volna a helyében, aki a következő történetet osztotta meg: „A kislányom két és fél éves lehetett, amikor színezés közben egy aranyos dalt dúdolt. Megkérdeztem, hogy honnan hallotta, mire azt válaszolta, hogy a hölgy énekelte neki, aki a hálószobájában van.”
Egy anyuka arról számolt be, hogy a kislánya az egyik reggel azt mesélte, éjjel a testvéreivel álmodott, akik nem születtek meg, és azt üzenik, hogy ő egy fantasztikus anya. Természetesen, a kicsi nem tudta, hogy mielőtt világra jött, a mamájának két vetélése is volt.
A következő történet viszont egy magyar nővel esett meg.
„Még nem voltak saját gyerekeim, de gyakran vigyáztam az unokatestvérem kislányára. Akkor éppen karácsonyi vendégség volt nálunk, és mi elvonultunk a szüleim hálószobájába, hogy kipróbáljunk egy új társasjátékot. Nagyon nevettem, mire az unokahúgom a szája elé emelte a mutatóujját, és csendre intett. Amikor megkérdeztem, miért kell csendben maradni, a sarokba mutatott, hogy »mert a lila ruhás nénit zavarja a zaj«.”
Az is megesik, hogy éppen egy hátborzongató mondat az, ami megnyugtatja a szülőt. Az anyuka nagyon összetört, mert a legjobb barátnője váratlanul elhunyt. A konyhaasztalra hajtotta a fejét és sírt, amikor a 8 éves kislánya belépett, és megkérdezte, mi a baj. A nő őszintén elmondta, hogy miért bánatos, mire a gyerek azt válaszolta: „Ne sírj anya, hát ott áll melletted!”
Gyerekek mondták arról, mielőtt megszülettek
Több szülő is érezhette már úgy, mintha a gyermeke a jövőbe látna. Előfordult, hogy egy kétéves kislány közölte, hogy az édesanya pocakjában bizony ő egy kisbabát lát. Az anyuka a legnagyobb magabiztossággal mondta, hogy pedig nincs úton a tesó, de a biztonság kedvéért vett egy terhességi tesztet, ami aztán pozitív eredményt mutatott. Egy másik kicsi pedig arról számolt be, hogy az anyukája hasában olyan sötét volt, hogy fel kellett oltania a zseblámpáját.
Úgy tűnik, a kicsiknek nemcsak a testvéreket illetően, de a természettel kapcsolatban is vannak erős megérzései. Egy nap a házban lakó kisfiú rámutatott egy fára a kapunál, és azt mondta: „Sajnos, ez a fa holnapra már nem fog élni.” A szülei nem tudták mire vélni, ám éjjel vihar volt, és az óriási lombos növény reggelre kidőlt. Éppen a nagypapa autójára.
Egy másik édesanya így mesélt: „Egy nagyon hosszú, 16 órás autóúton voltunk, amikor egyszer csak a két és fél éves kisfiunk az arca elé kapta a takaróját és felkiáltott: »Nem akarom, hogy az üveg az arcomba fúródjon!« Nem értettük, ám pár perccel később az előttünk néhány autóval haladó traktor és egy kamion összeütközött. Szerencsére, mi megúsztuk.”
Kis bölcsek a családban
Időnként a gyerekek a bölcsességükkel meg tudják lepni a körülöttük élőket, máskor viszont halálra rémiszthetik őket.
Egy anyuka mesélt arról, hogy a fia szinte már felnőtteket megszégyenítően éretten gondolkodik. Ez néha szül vicces helyzeteket, ám máskor igencsak dermesztő.
„Nyolcéves volt. Gyakran mondtam neki, hogy mennyire szeretem, és köszönöm, hogy az életem része. Ám ekkor nagyon furcsa választ adott. Azt mondta, hogy ő nem választotta ezt az életet, és arra sem volt hatása, hogyan kezdődik. De arra már igen, milyen lesz a vége.”
Hasonló, már-már filozófiai mélységű beszélgetést folytatott le egy magyar anyuka gyermeke is az egyik rokonával az élet különböző szakaszairól. Ekkor a kislány középső csoportos lehetett az óvodában. Amikor odaértek, hogy az emberek megöregednek és meghalnak, a kicsi teljes természetességgel közölte, hogy „És utána kiválasztjuk, hova akarunk születni!”
A szülők – főleg, ha hisznek a természetfelettiben –, ezekben a mondatokban gyakran különleges képességeket vélnek felfedezni, ám a gyermekpszichológusok másképp gondolják. Úgy tartják, hogy a kicsinek sokkal inkább azért van szüksége időnként egy képzelt barátra, mert így azokat a feszültségeket, negatív gondolatokat, amiket amúgy a szülővel kapcsolatban érezne – például, mert valamit nem engedett meg neki –, erre a láthatatlan barátra kivetítheti. Más esetben egyszerűen unatkozik vagy egyedül érzi magát. A szülőknek nincs miért aggódniuk; teljesen természetes velejárója a gyerekkornak, hogy bizonyos témákban – mint a halál vagy a változás – szükségük van valamilyen fogódzkodóra, és ezt megtalálhatják ebben is.
