A legrémisztőbb mondatok, amiket szellemlátó gyerekek mondtak

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azok a szülők, akik két lábbal állnak a földön, azt gondolják, csupán a gyerek fantáziája lódul meg, amikor láthatatlan barátokról, elmúlt és eljövendő életekről beszélnek a kicsik.

Az egyik régi kolléganőm mesélte, hogy három év körüli kisfia rendszeresen játszott egy képzeletbeli katona bácsival. A gyerek mondta, hogy neki van egy láthatatlan barátja. Ezt egészen addig kedves történetnek tartották, míg egy nap, amikor a régi fotókat rendezgették, a kicsi rábökött egy képre, hogy ez bizony az ő barátja. Az édesapja nagypapája volt, aki a második világháborúból soha nem jött haza. 

Dal, amit senki nem ismer

Az egyik külföldi weboldal összegyűjtötte az ötven legrémisztőbb mondatot, amit gyerekek valaha mondtak. Valószínűleg annak a szülőnek sem lettünk volna a helyében, aki a következő történetet osztotta meg: „A kislányom két és fél éves lehetett, amikor színezés közben egy aranyos dalt dúdolt. Megkérdeztem, hogy honnan hallotta, mire azt válaszolta, hogy a hölgy énekelte neki, aki a hálószobájában van.

Nem ismerem ezt a dalt. Ki tanította neked?
Fotó: Ralf Nau / Getty Images Hungary

Egy anyuka arról számolt be, hogy a kislánya az egyik reggel azt mesélte, éjjel a testvéreivel álmodott, akik nem születtek meg, és azt üzenik, hogy ő egy fantasztikus anya. Természetesen, a kicsi nem tudta, hogy mielőtt világra jött, a mamájának két vetélése is volt. 

A következő történet viszont egy magyar nővel esett meg.

„Még nem voltak saját gyerekeim, de gyakran vigyáztam az unokatestvérem kislányára. Akkor éppen karácsonyi vendégség volt nálunk, és mi elvonultunk a szüleim hálószobájába, hogy kipróbáljunk egy új társasjátékot. Nagyon nevettem, mire az unokahúgom a szája elé emelte a mutatóujját, és csendre intett. Amikor megkérdeztem, miért kell csendben maradni, a sarokba mutatott, hogy »mert a lila ruhás nénit zavarja a zaj«.”

Az is megesik, hogy éppen egy hátborzongató mondat az, ami megnyugtatja a szülőt. Az anyuka nagyon összetört, mert a legjobb barátnője váratlanul elhunyt. A konyhaasztalra hajtotta a fejét és sírt, amikor a 8 éves kislánya belépett, és megkérdezte, mi a baj. A nő őszintén elmondta, hogy miért bánatos, mire a gyerek azt válaszolta: „Ne sírj anya, hát ott áll melletted!” 

Gyerekek mondták arról, mielőtt megszülettek

Több szülő is érezhette már úgy, mintha a gyermeke a jövőbe látna. Előfordult, hogy egy kétéves kislány közölte, hogy az édesanya pocakjában bizony ő egy kisbabát lát. Az anyuka a legnagyobb magabiztossággal mondta, hogy pedig nincs úton a tesó, de a biztonság kedvéért vett egy terhességi tesztet, ami aztán pozitív eredményt mutatott. Egy másik kicsi pedig arról számolt be, hogy az anyukája hasában olyan sötét volt, hogy fel kellett oltania a zseblámpáját. 

Úgy tűnik, a kicsiknek nemcsak a testvéreket illetően, de a természettel kapcsolatban is vannak erős megérzései. Egy nap a házban lakó kisfiú rámutatott egy fára a kapunál, és azt mondta: „Sajnos, ez a fa holnapra már nem fog élni.” A szülei nem tudták mire vélni, ám éjjel vihar volt, és az óriási lombos növény reggelre kidőlt. Éppen a nagypapa autójára. 

Úgy tűnik, a gyerekek a természet változásaira is nyitottabbak
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Egy másik édesanya így mesélt: „Egy nagyon hosszú, 16 órás autóúton voltunk, amikor egyszer csak a két és fél éves kisfiunk az arca elé kapta a takaróját és felkiáltott: »Nem akarom, hogy az üveg az arcomba fúródjon!« Nem értettük, ám pár perccel később az előttünk néhány autóval haladó traktor és egy kamion összeütközött. Szerencsére, mi megúsztuk.”

Kis bölcsek a családban 

Időnként a gyerekek a bölcsességükkel meg tudják lepni a körülöttük élőket, máskor viszont halálra rémiszthetik őket. 

Egy anyuka mesélt arról, hogy a fia szinte már felnőtteket megszégyenítően éretten gondolkodik. Ez néha szül vicces helyzeteket, ám máskor igencsak dermesztő.

„Nyolcéves volt. Gyakran mondtam neki, hogy mennyire szeretem, és köszönöm, hogy az életem része. Ám ekkor nagyon furcsa választ adott. Azt mondta, hogy ő nem választotta ezt az életet, és arra sem volt hatása, hogyan kezdődik. De arra már igen, milyen lesz a vége.

Soha ne éreztessük, hogy amit a gyerek mond, szerintünk nem létezik
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Hasonló, már-már filozófiai mélységű beszélgetést folytatott le egy magyar anyuka gyermeke is az egyik rokonával az élet különböző szakaszairól. Ekkor a kislány középső csoportos lehetett az óvodában. Amikor odaértek, hogy az emberek megöregednek és meghalnak, a kicsi teljes természetességgel közölte, hogy „És utána kiválasztjuk, hova akarunk születni!”

A szülők – főleg, ha hisznek a természetfelettiben –, ezekben a mondatokban gyakran különleges képességeket vélnek felfedezni, ám a gyermekpszichológusok másképp gondolják. Úgy tartják, hogy a kicsinek sokkal inkább azért van szüksége időnként egy képzelt barátra, mert így azokat a feszültségeket, negatív gondolatokat, amiket amúgy a szülővel kapcsolatban érezne – például, mert valamit nem engedett meg neki –, erre a láthatatlan barátra kivetítheti. Más esetben egyszerűen unatkozik vagy egyedül érzi magát. A szülőknek nincs miért aggódniuk; teljesen természetes velejárója a gyerekkornak, hogy bizonyos témákban – mint a halál vagy a változás – szükségük van valamilyen fogódzkodóra, és ezt megtalálhatják ebben is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.