Gyerekek között terjed ez a szinte ismeretlen vírus Magyarországon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sok kisgyerekes szülő számára teljesen ismeretlen betegség a lepkehimlő: ez a vírus ártalmatlan lefolyású, ám van egy olyan, nagy lélekszámú embercsoport, melynek tagjaira nézve komoly veszélyt jelent.

A lepkehimlő leginkább az óvodások betegsége, általában nem kísérik súlyos tünetek, a társadalom több mint fele átesik rajta kisebb korában – írja az Infostart Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnökének tájékoztatása alapján. A fertőzést jelenleg nagyon sok magyar óvodás kapja el. 

A betegséget leginkább az általa okozott jellegzetes kiütésekről lehet felismerni, amelyek lepkealakzatban jönnek ki a fertőzött kisgyermekek arcán. Ezek a bőrből nem emelkednek ki, méretük pedig apró.

Ez a főleg kisgyerekeket megfertőző vírus az arcon, illetve a törzsön is kiütéseket okoz
Fotó: Evgen_Prozhyrko / Getty Images Hungary

A kiütések megjelenését hőemelkedés vagy láz előzheti meg a vírus betegségekre jellemző panaszok kíséretében, ám ezek sokszor elkerülik a szülők figyelmét.

Idézőjel ikon

A fertőzés hosszú lappangási idővel rendelkezik, ezért ha egy közösségben felüti a fejét, gyakran minden, korábban immunitást még nem szerzett gyermeken végigvonul,

a szülők pedig azt hiszik, hogy csak a szél csípte ki a gyerek arcát, esetleg csalánkiütések mutatkoznak rajta. A lepkehimlő, melyet egy gyermek jellemzően egyszer kap csak el, általában mindenféle gyógyszeres kezelés nélkül, pár nap alatt elmúlik, azonban fontos tudni, hogy a várandós nőknek kerülniük kell a kontaktust a fertőzöttekkel.

Az ötödik betegség néven is ismert lepkehimlő ugyanis a várandósság első harmadában ödéma kialakulásához vezethet a magzatban, ami spontán vetélést okozhat. Ráadásul,

ha a magzat elkapja a betegséget édesanyától, károsodhat a csontvelője: a magzati vörösvértestek élettartama ezáltal lerövidül, így súlyos vérszegénység alakulhat ki.

A 4–20 napos lappangási idővel rendelkező lepkehimlő ellen nincs védőoltás, így csak a higiéniai alapszabályok betartása és a gyakori kézmosás segíthet elkerülésében. Mire tünetmentessé válik egy gyermek, általában már nem fertőz a betegség.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.