„A gyerekekre a szülők a legveszélyesebbek” – Mentőtiszt figyelmeztet a nyári veszélyekre

Olvasási idő kb. 4 perc

A napártalmaktól a medúzacsípésig rengetegféle veszély leselkedik a nyaraló gyerekekre. Ezekre szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ne az ilyen esetektől legyen feledhetetlen a vakáció.

Arról nemrégiben írtunk, hogy milyen fenyegetéseknek vannak kitéve azok a gyerekek, akik nyáron egyedül maradnak otthon. A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat alapítójával most azokat az egészségügyi kockázatokat vesszük sorra, amelyek egy gyermekre különösen veszélyesek lehetnek a vakáció idején. 

Így tudod minimalizálni a gyerekekre leselkedő veszélyt

Nyáron, amikor a napfény csalogatja a gyerekeket a szabadba, a szabadtéri játékok, kirándulások és strandolások izgalmas kalandokat ígérnek. A szülőknek azonban érdemes szem előtt tartaniuk néhány fontos óvintézkedést, hogy megóvják csemetéiket a veszélyektől.

Ismeretlen helyen vízbe ugrani mindig veszélyes, felhevült testtel pedig különösen
Fotó: Jordan Siemens / Getty Images Hungary

Pontokba szedtük a legjellemzőbbeket:

1. Hőguta és kiszáradás

A gyerekek gyakran annyira belemerülnek a játékba, hogy elfelejtenek inni, és a testük hamarabb túlmelegedhet, mint a felnőtteké. Fontos, hogy mindig legyen náluk elegendő víz, és rendszeresen pihenjenek árnyékos helyen, különösen a nap legforróbb óráiban. A hőguta tünetei közé tartozik a szédülés, a fejfájás, a hányinger és a kipirult bőr, és ha ilyesmit tapasztalunk, azonnal hűvös helyre kell vinni a gyereket, és orvosi segítséget kérni.

2. Napégés

A gyerekek bőre érzékenyebb a nap sugaraira, és gyorsabban leéghet, ami nemcsak fájdalmas, de növeli a bőrrák kockázatát is. Minden szabadtéri program előtt kenjük be őket magas faktorszámú naptejjel, és ügyeljünk arra, hogy viseljenek kalapot és könnyű, hosszú ujjú ruhát. A déli órákban pedig próbáljuk meg beltéri programokkal szórakoztatni őket.

Leégés és rovarcsípés ellen is vannak megfelelő szerek
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

3. Rovarcsípések

A szúnyogok és darazsak csípése allergiás reakciókat válthat ki, a kullancsok pedig olyan betegségeket terjeszthetnek, mint a Lyme-kór. Rovarriasztóval és hosszú ruházattal védekezhetünk ellenük, valamint fontos, hogy a szabadban töltött idő után mindig alaposan átvizsgáljuk a gyerekek bőrét. Európán kívüli úti célok esetén ráadásul sok helyen számolni kell a szúnyogok által terjesztett trópusi betegségek kockázatával is. 

4. Medúzacsípés

A tengerparti üdülések alkalmával a rovarcsípések mellé a medúzacsípések is felsorakoznak, amelyek nemcsak nagyon fájdalmasak, de a szervezetbe juttatott méreganyagok miatt életveszélyesek is lehetnek. A medúzacsípés hányással és izomgörcsökkel járhat, súlyos esetekben légzési nehézséget, kómát vagy halált is okozhat. Emiatt mielőbbi orvosi ellátást igényel, annak megérkezéséig pedig az ecetes borogatás segíthet enyhíteni a fájdalmakat.

Még a partra vetett medúzák sem mindig veszélytelenek
Fotó: Ashley Cooper / Getty Images Hungary

5. Vízi balesetek

Még ha a gyerek jól is úszik, mindig figyeljünk rájuk a víz közelében, és soha ne hagyjuk őket felügyelet nélkül, nemcsak a természetes vizekben, de még a medencékben sem, mert a legtöbb fulladásos baleset éppen ez utóbbiakban történik. A felfújható vízi játékok használata közben is előfordulhatnak balesetek, ezért résen kell lennünk.

6. Csonttörés, agyrázkódás

A táborokban és játszótereken a gyerekek könnyen eleshetnek és megsérülhetnek. Fontos, hogy viseljenek megfelelő védőfelszerelést, például térd- és könyökvédőt, valamint sisakot, ha bicikliznek vagy gördeszkáznak. Csonttörés gyanúja esetén mindig fel kell keresni a baleseti sebészetet, és nem szabad elfelejteni, hogy látható sérülés nélkül is kialakulhat agyrázkódás. 

Aki a tűzzel játszik, könnyen megégeti magát, szól a magyar közmondás, ami mindenféle veszélyre vonatkozik, de szó szerint is igaz
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

7. Égési sérülés

A nyári táborok legjellemzőbb velejárója a tábortűz, ami körül könnyen megégetik magukat a gyerekek, ha nem vigyáznak. Az is jellemző, hogy a csapat számára készülő ételekkel forrázzák le magukat, ami szintén nagyon el tudja rontani a vakációt, ezért a felnőttek felelőssége, hogy ilyen helyeken még inkább odafigyeljenek a picikre.

8. Ételmérgezés

Az ételek nemcsak azért lehetnek veszélyesek, mert épp forrók, hanem mert emésztőszervi fertőzéseket okozhatnak. Nem szabad elfelejteni, hogy sok országban a csapvíz sem iható, emiatt azt sem szabad hagyni, hogy az italok hűsítéséhez jégkockát használjanak. A bélfertőzés, bélhurut megelőzésére javasolt a gyakori kézmosás és a gyümölcsök, zöldségek alapos átöblítése is. Fontos, hogy a gyerekeknek adott étel ne álljon sokáig a napon vagy a melegben, hanem lehetőleg frissen fogyassza el. Mérgezésre utaló jel lehet, ha a gyerek nem akar enni, inni, később jelentkezhet az émelygés, hányinger, hányás, hasmenés.

Itthon országszerte készenlétben állnak a gyermekmentők, ha valami baj történne
Fotó: Wolf Géza

A felnőttek felelőssége elhárítani a gyerekeket fenyegető veszélyeket

A felnőttek felelőssége nem merül ki abban, hogy felhívják a gyerekek figyelmét a veszélyekre, hanem aktívan kell tenniük a veszélyek elhárítása érdekében. Az elővigyázatosság és a megfelelő felkészültség kulcsfontosságú ahhoz, hogy a gyerekek biztonságban élvezhessék a nyári kalandokat és szórakozást.

Idézőjel ikon

A gyerekekre a szülők a legveszélyesebbek. A balesetek 99 százaléka szülői gondatlanságból következik be

– hangsúlyozta tapasztalatai alapján László Endre Márton mentőtiszt, a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat alapítója.

A szakember szerint az sem árt, ha a szülők és gyermekfelügyelők tisztában vannak az alapvető elsősegélynyújtási technikákkal. Így szükség esetén gyorsan és hatékonyan tudnak reagálni, ha baleset történik. Az elsősegélydoboznak mindig kéznél kell lennie, és tartalmaznia kell minden szükséges eszközt és gyógyszert, hogy addig se maradjon ellátatlan a gyerek, amíg az orvosi segítség megérkezik.

Nyáron tehát sokféle kaland vár a gyerekekre, de a szülőknek érdemes előre gondoskodniuk a megfelelő védelemről. Ha figyelünk ezekre az egyszerű óvintézkedésekre, biztosíthatjuk, hogy a vakáció valóban az önfeledt játék és a vidám emlékek időszaka legyen.

Ha arra is kíváncsi vagy, hogy az emberen kívül melyik az egyedüli földi faj, amely képes életmentő műtéteket végrehajtani a társain, a következő cikkünkből ezt is megtudhatod.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.