Betéve tudja. Ha egy-egy szót eltévesztesz, vagy hozzáköltenél unalmadban a történethez, azonnal és felháborodottan kijavít. Neki ugyanaz a mese kell és kész. Mielőtt a hajadat tépnéd, megmagyarázzuk ezt a furcsa ragaszkodást.
Miközben felfedezik a világot és minden nap rengeteg újdonsággal szembesülnek, a gyerekek igenis szeretik az állandóságot. Ugyanazt a plüssállatot, ugyanazt a ruhát, ugyanazt a mesét. Akár egymás után kétszer is. Pedig annyi más könyv figyel a polcon, teli izgalmasabbnál izgalmasabb új történetekkel, amiket még élvezet is lenne felolvasni. De nem. Csak az az egy kell, addig, amíg már legmélyebb álmodból felverve is el tudod szavalni – őt meg mintha nem zavarná az ismétlődés, sőt. Pedig a célja nem az, hogy a szüleit az őrületbe kergesse. De akkor mi?
A lefekvés, az alvás bizalmi állapot. A gyerek ott marad egyedül a sötétben a szobájában – ez sokaknak határozottan ijesztő élmény is lehetne. Épp ezért ragaszkodnak az ismerős és megnyugtató rituálékhoz. Ugyanakkor mennek fürdeni, felveszik az ismerős illatú pizsamát, magukhoz ölelik kedvenc plüssállatukat, akit pont azért nem engednek kimosni, mert megnyugtató szagot áraszt. Ám a menetrendszerűen ismétlődő szokások, mesék még valamit tudnak: az egész napos kalandozás, tanulás, a kihívásokkal, olykor veszélyes helyzetekkel való találkozás napközben megemeli a stresszhormonok szintjét, a századszorra hallott ismerős mese és a megnyugtatóan meleg ágy pedig szépen lecsökkenti a kortizolszintet, és a gyerek megnyugszik.
No de hogy fejleszti ugyanaz a történet az intelligenciáját? Szülőként kapásból rávágnánk, hogy sehogy, hiszen maximum memorizálják a mese minden szavát, de nem találkoznak új történetekkel és szereplőkkel. Ám az ismétlés igenis fejleszti az agyat. Dr. Virginia Walter, a Kaliforniai Egyetem oktatási és információs tanulmányainak docense szerint a kívülről megtanult mese jót tesz a logikai érzék fejlődésének: meglévő ismereteik alapján próbálják előre jelezni, mi fog történni. Felismerik a mintákat és következtetnek, ezt pedig képességként használni fogják kis életük minden más területén is – például az iskolában. Az állandó ismétlés ezenfelül a szókincset is gazdagítja. Mivel nem kell a mese különböző fordulataira koncentrálnia – hiszen velünk együtt mindegyiket ismeri –, van esélye megtanulni az új szavakat és jelentésüket. Az állandó ismétlődés pedig pont ennek kedvez, mégpedig kísérletek szerint sokkal inkább, mint az akár háromnaponta változó tartalmú és szókincsű mesék hallgatása.
Boldizsár Ildikó meseterapeuta újabb szempontok szerint magyarázza el, miért olyan fontos a mese ismétlése:
„A gyerekek egyrészt azért szeretnek újra meg újra hallani egy történetet, mert van valami, ami rabul ejti őket benne. Ez lehet egy motívum, szereplő, vicces jelenet, vagy akár egy meséhez tartozó illusztráció is. Másrészt az is oka lehet annak, hogy sokszor kérnek egy mesét, hogy amikor először hallották, történt velük valami nagyon jó dolog mesehallgatás közben. Ezt előidézhette a mesélő hangja, személye, a kettejük közötti kapcsolat, és ezt az élményt akarják újraélni. Végül maga a történet is rejthet ilyen okot. A mesehős útja, megküzdési stratégiái, világhoz való kapcsolódási módjai mind-mind mintaként szolgálhatnak a gyereknek, s tanulni szeretne belőlük. Az ismétléssel újra meg újra átéli a cselekményt, miközben begyakorol valami számára fontos dolgot, amit addig nem tudott. Akármilyen unalmas a szülőnek századszor is elmesélni egy mesét, tegye meg, mert ezzel segítheti a minták elsajátítását, beépülését. Biztosak lehetünk benne, hogy a gyerek nem fogja többet kérni a mesét, ha már nem lesz szüksége rá.”
