Van helye a gyereknek a temetésen? Gyermekpszichológus válaszol

Olvasási idő kb. 4 perc

Bár az életünk része a veszteség, legtöbben igyekszünk a gyerekeinket minél tovább megvédeni ettől a nehéz élménytől. De hogyan tudnak a kisebbek és nagyobbak elbúcsúzni a számukra fontos emberektől, ha erre nem adunk lehetőséget?

Míg 100 évvel ezelőtt teljesen természetes volt, hogy a generációk gyakran együtt éltek, és az idősek otthon haltak meg, addig mára teljesen eltávolodtunk és tabuvá tettük a halál témáját. És ahogyan gyakran az az elvárás, hogy aki gyászol, az minél hamarabb térjen vissza a mindennapokba, sokszor úgy ítéljük meg, talán az az egyszerűbb, ha a gyerek nem vesz részt a nagymama vagy a nagypapa temetésén, hiszen így nem tesszük ki a fájdalomnak. 

A betegség, a halál tabuvá vált

Gyermekpszichológus szakértőnk, Standovár Sára szerint önmagában a temetés nem traumatikus élmény a gyerek számára, legyen bármennyi idős is. 

„Ez sokkal inkább egy rituálé, ahol el lehet búcsúzni, ahol le lehet zárni, ahol valami lelki történésnek egy kézzelfogható lenyomata valósul meg – magyarázza Standovár Sára. Ám mára maga a temetés is eltávolodott tőlünk, ahogyan sokszor már akkor megindul a távolodás, amikor a gyereket próbáljuk megvédeni, és nem visszük be a kórházba a beteg nagymamához, nehogy sérüljön. Ilyenkor egy gyermek a temetésen érzelmileg túlterhelt helyzetbe kerülhet, hiszen váratlan, ami történik.

Idézőjel ikon

Egyrészt nem feltétlenül vannak mellette felnőttek, akik elmagyarázzák, hogy mi történik, másrészt meglepő lehet számára, ha az édesanyját, édesapját gyászolva, szomorúan, érzelmileg terhelve látja.

Kisebb gyerekek esetében akkor nem javaslom, hogy a gyerek részt vegyen a temetésen, ha a szülő úgy érzi, hogy ő maga a gyász miatt megközelíthetetlen érzelmi állapotba kerülhet. Ha számára is túl megterhelő, akkor inkább ne vegyen részt a gyermeke a szertartáson, mert ebben az állapotban nem tud neki segíteni feldolgozni az eseményeket.”

Ha a szülő érzelmileg megközelíthetetlenné válik a gyászban, jobb, ha a kicsi gyerek távol marad a szertartástól
Fotó: RubberBall Productions / Getty Images Hungary

A szakértő szerint önmagában az, hogy a szülőjét szomorúnak látja, vagy azt tapasztalja, hogy valamilyen érzelmet nagyon intenzíven él át, az nem gond, hiszen éppen ebből láthatja, hogy azok az érzelmek, amiket ő átél, ugyanolyan jogosak, és megtanulhatja, hogyan tudja mindezt kezelni.

Csapda, ha meg akarjuk védeni a fájdalomtól

Az, hogy hány évesen visszük a gyereket először temetésre, az nagyban függ a szertartás milyenségétől. 

„Egy hosszú szertartáson, ahol sok távoli rokon vagy idegen van jelen, nem valószínű, hogy tud igazán kapcsolódni ahhoz, amiről szól a temetés; hogy elbúcsúzzon a szerettétől – magyarázza a gyermekpszichológus. Egy szűkebb körű családi eseményen, ahol együtt beszélgetnek az elhunytról, egy személyes hangvételű megemlékezés azonban olyan esemény, amelyen akár egy óvodás is részt vehet. Fontos azonban, hogy csak azért, mert nem tud ki vigyázni rá, ne vigyük magunkkal egy számára teljesen távoli személy temetésére, akihez semmilyen kötődése nem volt, mert ennek nincs semmi értelme.”

Sokat segíthet egy személyes hangvételű búcsúztató, egy saját rituálé
Fotó: photo by Yoko Okamoto / Getty Images Hungary

Standovár Sára szerint a legnagyobb csapda, hogy arra törekedünk, hogy a búcsúzás semmiképpen ne legyen fájdalmas. 

„De tényleg azt akarjuk tanítani, hogy nem fájhat az, hogy a szerettünk nem lesz velünk többé? – teszi fel a kérdést a gyermekpszichológus. Hiszen – mivel szerette – a legtermészetesebb érzés, hogy fáj neki, dühös, érthetetlennek éli meg, hogy ez megtörtént, vagy akár lehangolt lesz, és egy időre akár az érzelmeit is eltávolítja magától.

Idézőjel ikon

A cél, hogy ne legyen magára hagyva a gyász folyamatában, és a temetés akár megerősítheti benne azt az érzést, hogy nincs egyedül.

Láthat példát arra, hogy valaki hangosan sír, más csendesen, elvonulva, és teljesen normális az is, hogy ez intenzíven hat rá. A legtöbb esetben éppen az okozhatja az elakadást, ha nincs lehetősége, hogy kifejezze a gyászt, ha tabuként kezeljük ezt a témát, és így egyedül nem tud vele mit kezdeni.”

A gyerek ne a temetésen szembesüljön vele, mi történik

Fontos, hogy a gyerek ne felkészületlenül szembesüljön a temetésen történő eseményekkel. Ha beszélünk vele arról, mi fog ott történni, nagyobb biztonságban érzi majd magát. 

„Tudnia kell, hogy sírhat, ha akar, de nem kötelező, vagy mesélhetünk a szertartás menetéről is, hogy ne legyen számára meglepő vagy ijesztő egyetlen részlet se. Arra is felkészíthetjük, hogy a felnőttek is szomorúak lesznek, ezért ez nem egy könnyű helyzet. Ha a gyerek azt mondja, hogy nem szeretne ott lenni, azt is meg kell érteni, sőt, a későbbiekben lehetőséget biztosítani, hogy más módon elbúcsúzzon.”

A gyerekeknek könnyebb kirajzolni, kijátszani magukból a fájdalmat
Fotó: Sally Anscombe / Getty Images Hungary

A gyermekpszichológus hangsúlyozza, hogy a gyász folyamata hosszú, általában nem rövidebb, mint egy év, és ebben az érzékeny időszakban mindenképpen figyeljünk kiemelten a gyerekre, ahogyan bármilyen más gyászolóra is. Fontos, hogy beszélgessünk vele, ha van rá igénye. Sokat segíthet, ha nézegetünk közös képeket, felidézünk emlékeket, de lehet valamilyen rituálénk is, amit az elhunyt tiszteletére tovább viszünk. Kisebb gyerekeknél jól működhet az alkotás vagy a történetmesélés; bebújhat egy maci bőrébe, aki elmeséli, hogy mit érez, vagy rajzolhat egy albumot a nagyival közös élményekről. Ezek mind segíthetik a feldolgozást.

Szakértőnk azt is kiemeli, hogy ha a temetés kapcsán felmerülnek a gyermekben kérdések az elmúlásról, arról mindenképpen beszéljünk vele. Ilyenkor megjelenhet a saját vagy a szülei halálával kapcsolatos félelem.

„A szülő ilyenkor azzal tud a leginkább segíteni, ha ő maga nem fél. Így tud biztos pont lenni a gyermek életében” – teszi hozzá Standovár Sára.

Ha szeretnél segítséget kapni, hogyan dolgozd fel egy szeretted közelgő elvesztését, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.