Így érd el, hogy a gyermek felidézze iskolakezdésre, amit előző tanévben tanult

Olvasási idő kb. 5 perc

A nyári szünet a gyerekek iskolai tanulmányainak vidám sírásója. Így cselezd ki a nyári felejtéshullámot!

Szülőként a nyári vakáció aranyarcú, mosolygó szabadsága mellett a sötétebb oldalát is kénytelenek vagyunk megélni. A „vakáció réme” a gyerekekkel riogat onnantól kezdve, hogy mégis hová tegyük őket az egyhetes tábor előtt és után, ha már a nagyszülők is a kifáradás fehér zászlaját lengetik felénk, odáig, hogy mégis hogyan segíthetnénk a gyerekeket abban, hogy ne töröljenek ki mindent az agyukból ez alatt a pár hónap alatt, amit az iskolában tanultak, hogy az iskolakezdés kicsit kevésbé legyen stresszes a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt. A tanulás neurológiájának szakértője, dr. Judy Willis szerint van orvosság ez utóbbi problémára.

Ne törölje ki a vakáció az iskolában tanultakat

Az iskolákban a rövid távú memóriát igénylő stresszes tanulás és dolgozatírás ciklusait darálják végig a gyerekek. A nyári szünet ezzel ellentétben a szabad, szervezetlen gondtalanságával tökéletes alkalmat kínál számukra, hogy mindent elfelejtsenek, amit csak a rövid távú memóriájukba építettek be. Teljesen természetes, sőt agyunk hatékonyságát dicsérő folyamat, hogy a gyerekek könnyen elfelejtik azokat az ismereteiket, amelyeket nem használnak a későbbiekben, vagy amelyeket nem néznek át még párszor később. 

Az együtt olvasás segíthet nyáron is fenntartani az iskolában tanultakat
Fotó: Mayur Kakade / Getty Images Hungary

Persze, ez mind csodálatos, de a követelményrendszer mégis azt kívánja meg a gyerekektől, hogy szeptemberben onnan folytassák a tanulmányaikat, ahol abbahagyták, mintha csak egy pillanat telt volna el az év vége és az új tanév kezdése előtt. Így hát kevés örömünket lelhetjük abban, hogy agyunk milyen praktikusan működik, nem erre lenne szüksége a gyerekeknek az ilyen helyzetekben. Éppen ezért dr. Willis azt tanácsolja, hogy használjuk ki az agy egy másik nagyszerű funkcióját:

tartsuk életben az iskolában tanultakat játékos, élményalapú és a gyerek érdeklődési köréhez igazított „ismétléssel”.

Találjatok ki együtt olyan programokat (egy kis jó szándékú szülői terelgetéssel fűszerezve, de a gyereknek is választási lehetőséget hagyva), amely mindenki számára élvezetesen is hangzik, és még a célunkat is megtámogatja közben. Érdemes művészeti alkotást kreálnia a gyerekeknek a tanultakról, hogy még mélyebb élményük legyen az újdonságukról, illetve az optimizmusuk és a jövőjük ügyesebb vizualizációjának fejlesztését is érdemes megtámogatnunk ennek érdekében. Ugyan dr. Willis nem ad konkrét példákat az élmény-tanulós programokra azonkívül, hogy az olvasás fejlesztésénél mire érdemes figyelni, mi ilyen programokat tudunk elképzelni az elmélete mentén:

Nem szeretnéd, hogy a gyereked elfelejtse az iskolában megtanult íráskészségeit a nyáron? Küldjetek képeslapot a nagyinak!
Fotó: Luigi Masella / Getty Images Hungary

1. Képeslap küldése a nagyszülőknek

Aranyos program lehet, hogy a gyerek által kiválasztott képeslap küldésével elmesélhessék a családi nyaralás izgalmait a nagyszülőknek a gyerekek, kedvükre kidekorálva azt. A nagyszülők is olvadozó szívvel fogadják az ilyesmit, és még a gyerekek is tanultak valamit.

2. Közös könyv- vagy képregényolvasás

Kortól függően együtt is lehet olvasni a meséket egy-egy nyugodtabb pillanatban, akár lefekvéskor is, amikor ujjunkkal követjük, hogy hol tartunk a szövegben. Ha már kicsit nagyobb gyerekről van szó, aki még bizonytalanabb az olvasási készségeiben, akkor az „egy oldalt én olvasok fel, egyet te” játékkal még a felolvasási készségeit is segíthetjük. Dr. Willis szerint a lényeg az olvasáskészség fejlesztésnél, hogy a gyerekek választhassák ki, milyen történet érdekli őket. Az olvasottakról pedig jót is beszélgethetünk velük, hogy mi tetszett nekik és miért, így a fogalmazást és a szövegértést is gyakorolhatják, miközben érezhetik, hogy a szüleik értékelik a gondolkodásmódjukat, véleményüket.

3. Társasjátékkal a matekért

A társasjátékok alapvetően élvezetesen tudják gyakoroltatni nemcsak az összeadás-kivonás műveleteket, de a logikai készségeket is. Ha belegondolunk, a mindenki által imádott UNO kártyajáték csupa matek, mégis élvezettel játsszák a gyerekek és a felnőttek egyaránt.

4. A sokszínű múzeumok

A múzeumok, fajtájuktól függően, sokkal kézzelfoghatóbbá teszik például a történelmet, vagy a földrajzot a gyerekek számára. Tanultak már az ókori egyiptomiakról? Irány a Szépművészeti Múzeum! A huszárok ragadták meg jobban a képzeletét? Irány a Hadtörténeti Intézet és Múzeum (ahol néha nagyszülő-unoka programok is vannak). A földrajz érdekli jobban a csemetét? Irány a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont „Csodálatos karszt” kiállítása, amely kifejezetten gyerekbarát, ahol mindent szabad megfogdozni és még egy műbarlang járaton is végigmehetnek a gyerekek, és végül kalandos barlangcsónakázással zárhatjuk a programot. Ezek mellett a közösen nézett természetfilmek is izgalmasak lehetnek a tudományos érdeklődés fenntartásában.

A múzeumok nagyon látványossá tehetik a történelmi, földrajzi, biológiai tanulmányokat nyáron is a gyerekek számára
Fotó: Image Source / Getty Images Hungary

Célkitűzés vagy szabad játék?

Dr. Willis szerint nagy hasznára lehet a gyerekeknek, ha segítünk nekik kitűzni valamilyen nyári célt maguknak, és átbeszéljük velük, hogy mit kell ehhez lépésenként csinálniuk, mi okozhat nehézséget, és ha segítjük tudatosítani a haladásukat, megünnepelve azt. Azonban ha valaki Vekerdy Tamás gyermeknevelési tippjeit tartja a szülőség bibliájának, nem biztos, hogy az általános iskolás alsó tagozatos gyerekeivel követni szeretné dr. Willis ezen tanácsát, inkább talán a kicsit idősebb gyerekek profitálnának ebből igazán. 

Vekerdy azt tanította nekünk, hogy érdemes lenne kisebb jelentőséget tulajdonítanunk a tökéletes iskolai átlagoknak, hiszen nem csak azok fognak jól boldogulni az életben, akik az iskolában tökéletesen teljesítettek. Inkább a gyerekek korának megfelelő körülmények között kellene hagynunk, hogy fejlődhessenek. Például a gyerekek minden percét betáblázó fejlesztő foglalkozások túladagolását ellenezte, és helyette arra bátorította a szülőket, hogy hagyják néha kicsit bambulni és magukban eljátszani a gyerekeket, hogy nyugodtabb lelkületűek lehessenek. Úgy gondolta, hogy az élménydús programok mellett ugyanolyan fontos néha unatkozós napokat is tartani, ugyanis a kevesebb inger pozitívan hat a gondolkodásra, pihenteti a túlterhelt idegrendszert, és teret ad a kreativitásnak.

Összességében tehát az mindkét szakember véleményével megegyezik, hogy az élményként megtanultak jobban megragadnak a gyerekekben, és a játékos tanulás élvezetessé teszi az új ismeretek szerzését, így ezt a részt érdemes lehet felhasználni dr. Willis tanácsai közül. Mindenki eldöntheti magának, hogy mit tart helyesnek a gyermeknevelés terén, hiszen minden gyerek más és más, így más-más hozzáállás tehet jót nekik.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.