Ezért tanítsd meg minél előbb a gyerekednek a bugyiszabályt

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A szexualitás nemcsak a szexről szól, hanem a gyermek identitásáról is, valamint arról, hogy a gyermek hogyan éli meg azt, hogy fejlődik a teste. Nagyon fontos ugyanis, hogy a gyerekek már kisgyermekkorban megértsék, mi az intimitás, és ki tudják fejezi a vonzalmukat mások iránt, valamint azt is, hogy nemet tudjanak mondani, ha számukra kellemetlen vagy szorongást keltő közeledést tapasztalnak.

Soha nem túl korai beszélni a gyerekekkel a szexről. Ha már kicsi koruktól beszélgetünk velük a szexről, a szexualitásról és a testről, segíthet nekik megérteni, hogy a szex és a szexualitás az élet egészséges velejárója. Ezek a korai beszélgetések biztos alapot nyújthatnak a gyerekeknek ahhoz, hogy később tudatosan és számukra valóban megfelelő döntéseket tudjanak hozni a szexszel kapcsolatban.

„Megkérném, hogy tisztelje a testem”

Nagyon fontos üzenete van annak, ha már kisgyermekkorban, mindig a gyermek életkorának megfelelően, tabuk nélkül beszélünk velük a testük működéséről és a testiségről. Ezzel egyrészt azt kommunikáljuk, hogy gyermekünk nyílt, őszinte és hiteles információkért fordulhat hozzánk, és ne féljen, vagy szégyellje magát attól, hogy a szexről és a szexualitásról kérdezzen. Ez azért is nagyon fontos, mert ez a beszélgetés nem egyszeri lesz, hanem az évek előrehaladtával vissza-visszatér és fejlődik annak megfelelően, ahogy gyermekünk növekszik.

Fontos, hogy tabuk nélkül, őszintén beszéljünk a gyereknek a szexről
Fotó: Boy_Anupong / Getty Images Hungary

Ennek a nyílt és őszinte szülő-gyermek közti kommunikációnak a jelentőségét ismerte fel egy Amerikában élő édesanya, Tara Cochran, aki a TikTokon osztotta meg azt a videót, amikor kétéves lányával, Evyvel beszél beleegyezésről és a testéről. 

Az édesanya a videóban megkérdezi a kislányát arról, hogy mi történne akkor, ha egy vendégségben valaki meg akarná ölelni és puszilni, de ő ezt nem szeretné. Mire a kislány azt válaszolja: „Nem, köszönöm.” Majd az édesanyja újabb kérdést tett fel: „És ha ragaszkodna hozzá az a valaki?” „Megkérném, hogy tisztelje a testem” – válaszolta a kétéves Evy.

A beleegyezés, a nemet mondás, a testünk feletti önrendelkezés, a határaink tartása – mind-mind nagyon fontos képességek, amelyeket nem lehet elég korán elkezdeni megtanítani a gyerekeknek. Ezek az úgynevezett bugyiszabályok abban segítik a kisgyerekeket, hogy megtanulják, a saját testük felett csak ők rendelkeznek, és meg tudják különböztetni a jó és a rossz érintéseket.

Így beszélgess a gyerekkel a szexről

Fontos, hogy szülőként elfogadjuk, gyermekünk kíváncsi lehet a testiséggel kapcsolatos dolgokra. Igyekezzünk kideríteni, hogy vajon milyen tudása, elképzelése van már a témában. Tegyük fel neki a kérdést, hogy szerinte hogyan születnek a babák, vagy hogy mit hallott a születésről.

Fogadjuk el és fogadjuk nyitottan a gyermekünk intim témával kapcsolatos kérdéseit
Fotó: CLM Images / Getty Images Hungary

Ha téves információkkal rendelkezik, javítsuk ki, tegyük tisztába a fogalmakat, és adjunk hiteles információt. Például mondjuk el, hogy a babák nem az anyukájuk pocakjában, hanem a testükben lévő méhben növekszenek. 

Ügyeljünk arra, hogy gyermekünk a saját gondolatairól vagy érzéseiről is beszélhessen. 

Magyarázzunk el mindent az életkornak megfelelően

Mindig mindent úgy tárjunk a gyermek elé, hogy azt képes legyen megérteni, befogadni. Például egy 6 éves gyereknek ne magyarázzunk hosszasan az ovulációról, bár lehet, hogy lenyűgözi, ha megtudja, hogy egy nagyon kicsi petesejtekből születik a kisbaba. 

A legjobb, ha a magyarázat rövid, tényszerű és pozitív, mert ebben az esetben a gyermek azt fogja érezni, hogy bármikor őszintén fordulhat hozzánk, ha információra van szüksége.

Magyarázat közben ne mókázzunk a testrészek becézgetett elnevezésével. A legjobb, ha a helyes, pontos neveket használjuk, amikor a testrészekről beszélünk – például pénisz, herezacskó, herék, szeméremtest, hüvely. Ezzel azt üzenjük, hogy ezekről a testrészeinkről szabad, lehet és teljesen természetes, hogy beszélünk. Nem mellesleg, ha a gyerek tudja a testrészek helyes elnevezését, akkor világosan tud majd kommunikálni a testéről bármikor, amikor arra szükség lesz.

Készüljünk fel a gyerekkel való beszélgetésre

Természetesen nem könnyű felnőttként sem úgy beszélgetni a szexről, mintha csak az aznapi időjárást szeretnénk megvitatni a gyerekkel. Teljesen normális, ha zavarban vagy kényelmetlenül érezzük magunkat, ha a szexualitás kerül szóba, vagy olyan szavakat kell használnunk, mint „pénisz” vagy „hüvely”.
Éppen ezért tanácsos felkészülni erre a beszélgetésre úgy, hogy átgondoljuk, melyik az a része a témának, ami nem billent ki, amiről könnyedén, természetesen tudunk beszélni, és érdemes erre építeni a társalgást. 

Nem baj, ha nem tudjuk mindenre a választ

Sem nekünk, sem a gyermekünknek nem kell a téma szakértőjének lenni. Éppen elegendő, ha elnyerjük a gyermekünk bizalmát, és tudja, hogy bármit kérdezhet.

Ha egy kérdésre nem tudjuk azonnal a választ, ne ijedjünk meg, valljuk be őszintén, hogy nem tudjuk a választ, de utánajárunk, és kicsit később válaszolni fogunk. Arra azonban ügyeljünk, hogy mindenképpen térjünk vissza a témára. Ez is bizalomépítője lehet a szülő-gyermek kapcsolatnak.

Anya és apa is kell hozzá

Jó, ha mindkét szülő részt vesz a szexről szóló beszélgetésben, mert így a gyerekek megtanulják, hogy nemtől függetlenül mindenki számára természetes a szexről és a szexualitásról beszélni. Ez segíthet a gyerekeknek abban, hogy feszengés nélkül beszéljenek a testükről, felelősséget vállaljanak szexuális érzéseikért, és az intim kapcsolatokban később is kommunikálni tudjanak arról, hogy mit szeretnének, nekik mi esik jól.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.