Két fontos ok, amiért még nyáron vidd el szemészhez a gyereket

Olvasási idő kb. 3 perc

Az évenkénti szemészeti kivizsgálást nagyon sokan bliccelik el. Az elmúlt másfél évben pedig még azok sem jutottak el az orvosig, akiknek valóban szükségük lett volna rá. Meg is látszik a gyerekeken.

Olyan időszakon vagyunk túl, amelyben az orvosok csak a legsürgősebb eseteket fogadták. A szemészeti kivizsgálások, sokszor még az egészségügyi problémák is kezeletlenül maradtak, hiszen a látásvizsgálatnál az orvos és a kis beteg arca centikre van egymástól. Rengeteg látásproblémás gyerek éli mindennapjait megfelelő szemüveg nélkül. Nem tudjuk, mit hoz a jövő és a szeptemberi iskolakezdés. Épp ezért még most érdemes ellátogatni a szemészhez, főleg azoknak, akik iskolás korú gyereket nevelnek. 

Az egyik fontos ok maga az iskolakezdés. Az emberi szemet alapvetően arra tervezték, hogy közeli és távoli tárgyakra fókuszáljon, pásztázza a messzeséget. Az ideális természeti környezet helyett ezeket a szemeket képernyők elé kényszerítjük, s órákon keresztül közelre fókuszálunk. Ez nemcsak a felnőttek, de a gyerekek látására is hatással van. Nem szeretünk ezzel a ténnyel foglalkozni, de a képernyő, legyen az bármilyen eszközé is, káros hatással van a szem egészségére. A ritkább pislogás miatt kiszárad a szem, fogékonyabbá válik a betegségekre. Hasonló hatással van az iskola is a maga táblájával, neonfényeivel, az órákig tartó füzetbámulással. A szemizmok nagyobb terhelésnek vannak kitéve, ami egyenes utat jelent a látásromláshoz. Nem véletlen, hogy ebben a korban kezdenek szemüvegessé válni a gyerekek, jellemzően a kialakuló rövidlátás miatt. 

A gyerek szemészeti kivizsgálása minden évben kiemelten fontos, főleg iskola előtt
Fotó: Motortion / Getty Images Hungary

A szokatlan megterhelés miatt kisiskolás korban jelentkezik a szülőktől, nagyszülőktől örökölt látásromlás, ami egészen addig nem okozott problémákat. Ezenfelül a kor is meghatározza a szembetegségek gyakoribbá válását: a hat-hét éves korban bekövetkező növekedési ugrás érinti magát a két szemgolyót, a hozzájuk vezető idegeket, ereket, szemtengelyeket is. A látás romlása emiatt akár fel is gyorsulhat. 

Az iskolakezdés és az akörüli változások jelentik tehát az egyik nagyon fontos okot arra, hogy felkeressetek egy szemészt és alapos kivizsgáláson essetek át. Ha szükség van szemüvegre, akkor még azelőtt derüljön ki, mint hogy pár hónap múlva a gyerek írásképén látsszon meg, hogy baj van a szemével. A rejtve maradó rossz látás fejfájást, koncentrációs nehézségeket, lassabb munkatempót okozhat, amitől a gyerek rosszabbul teljesít az iskolában, önbizalma visszaesik, a szülők pedig aggódni kezdenek. Előzzük meg, amit csak meg lehet. Az iskolakezdés előtti vagy szeptemberi vizsgálatot mindenképpen kövesse egy a második félév kezdete környékén, akkor is, ha úgy tűnik, minden rendben van. A gyerekek szeme meglepően sokféle látásproblémát képes kompenzálni, így komoly hiányok is rejtve maradhatnak. 

Az elmúlt időszak sokat rontott a gyerekek szemén

A másik fontos oka az időszerű szemvizsgálatnak a járványidőszak. 2020 márciusától kezdve a lakások falai közé szorultunk. Egy új tanulmány megállapítása szerint ez mérhető hatást gyakorolt a gyerekek látására. A képernyő előtt töltött idő megsokszorozódott, miközben a megszokottnál sokkal kevesebb időt tölthettünk a szabadban. Ez 28 százalékosra növelte a gyerekek körében tapasztalható rövidlátás gyakoriságát a 6–8 éves korosztályban. A járvány előtt ugyanez az arány 17 százalék körül mozgott. Nem is csoda, hiszen a rövidlátás két fő oka a szabad levegőn töltött idő hiánya és a képernyőnézés. Ennélfogva ez a két tényező az, ami javítani is képes a helyzeten (bár a tudósok forgatókönyve szerint 2050-re az emberiség fele rövidlátóvá válik). Első dolgunk legyen kideríteni, hogy a mi gyerekünk látásán rontott-e az elmúlt másfél év, s aztán amíg csak lehet, igyekezzünk minél több időt a természetben tölteni, telefonokkal maximum a hátizsák belső zsebében. Ez nemcsak a látásunkon, de testi és lelki egészségen egyaránt javít, akár a gyerekről van szó, akár rólunk. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Mi a kör sugarának jele? Alapkvíz geometriából

Noha geometriából is megannyi ismeretet próbáltak átadni iskolai tanulmányaink során, nem biztos, hogy mindenre pontosan emlékszünk a tananyagból. Jó hír azonban, hogy kvízünkben ezúttal csak az alapokra vagyunk kíváncsiak.

Életem

Rejtőzködő kór fenyegeti a kutyákat: egy rossz mozdulatból is csonttörés lehet

Az osteogenesis imperfecta nevű örökletes genetikai rendellenesség miatt akár egyetlen rossz mozdulat is súlyos csonttöréshez vezethet kedvencünknél. A betegség a kollagénképződés zavara miatt alakul ki, és már kölyökkortól kezdve veszélyezteti az érintett kutyák életminőségét, mivel csontjaik az üveghez hasonlóan törékennyé válnak.

Világom

Az USA-ba készülnek az irániak – Trump semmit sem tehet ellene

Az iráni válogatott a jelenlegi állás szerint ott lesz a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon. Marco Rubio amerikai külügyminiszter egyértelművé tette, hogy Washingtonnak nincs kifogása az iráni futballisták részvétele ellen, a biztonsági aggályok legfeljebb a csapat környezetéhez tartozó egyes személyekre vonatkozhatnak.

Mindennapi

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV, magyarok tömegét érinti

Vészesen közeledik a május 20-i határidő, ameddig a hazai adózóknak be kell adniuk személyi jövedelemadó-bevallásukat az elektronikus eSZJA felületen vagy személyesen. Bár az adóhivatal már 5,6 millió tervezetet készített el, a tapasztalatok szerint még mindig rengetegen halogatják az ügyintézést az utolsó pillanatra.

Mindennapi

Így lehet nyugdíjad, ha nem voltál bejelentve

Sokan csak a nyugdíjba vonuláskor szembesülnek azzal, hogy korábbi munkaadójuk valójában nem jelentette be őket. A juttatást akkor sem kell veszni hagyni, megvan a módszer, miként lehet bizonyítani a munkaviszony meglétét.