Érzelmi hibák, amelyeket az érzelmileg elhanyagolt gyerek átvisz a párkapcsolatába is

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ezeket az érzelmi hibákat visszük át a kapcsolatainkba, ha gyerekként elhanyagoltak minket a szüleink. De mit tehetünk ellenük?

Felnőttként a legtöbben hajlamosak vagyunk bagatellizálni családunk hatását mindennapi döntéseinkre és életünkre. De a valóság az, hogy a család, amelybe beleszülettünk, és amely felnevelt minket, meghatározó szerepet tölt be egész életünkben. Donald W. Winnicott 1953-ban vezette be először az „elég jó anya” fogalmát a  Playing and Reality című, úttörő könyvben. Szavai örökre megváltoztatták a pszichológia és a mentális egészség területét azáltal, hogy összekapcsolta azt, ahogyan az ember gyermekkorában és felnőttként megtapasztalja a szüleivel való kapcsolatát. Alapkoncepciója az volt, hogy nem kell tökéletes szülő ahhoz, hogy minden rendben legyen. Csak olyan szülő kell, aki „elég jó”.

Gyermekkori érzelmi elhanyagolás 

Jonice Webb pszichológus szerint a gyermekkori érzelmi elhanyagolás akkor következik be, ha a szüleink kellőképpen figyelmen kívül hagyják érzelmeinket és érzelmi szükségleteinket. Ez azt jelenti, hogy nem veszik észre, mit érzünk, nem kérdeznek rá az érzéseinkre. Azonban sokszor az érzelmileg elhanyagolt szülők azok, akik általában nem is sejtik, hogy elhanyagolják gyermekeik érzelmeit is. Így a rossz mintát továbbadják gyerekeiknek. Jellemzően olyan emberekről van szó, akik hajlamosak szemet hunyni általában az érzéseikkel kapcsolatban, beleértve a saját, a barátok, a család, a munkatársak és a gyerekek érzéseit, de ezt sokszor nem is tudatosan csinálják. Sok, érzelmileg elhanyagolt család számára kihívást jelenthet ezt észrevenni. Hiszen a külvilág szemében ők az „elég jó” szülők. 

A jó érzelmi kötelék és a megfelelő kommunikáció segíti a gyereket a későbbi párkapcsolatában is
Fotó: Getty Images

Otthont, élelmet, ruházatot és a különórákra eljuttató fuvart biztosíthatnak a gyerekeik számára, tehát a gyerekek látszólag minden szükségeset megkapnak tőlük, csak éppen a legfontosabbat, az érzelmi támogatást nem.

Hisz nem beszélnek velük őszintén azokról a problémákról, amelyekkel szembesülnek nap mint nap, nem nyugtatják meg kellőképpen, ha a barátaik megbántják őket, és nem tanítják meg őket észrevenni, megnevezni vagy kezelni az érzelmeiket.

Hogyan jelenik meg a gyermekkori érzelmi elhanyagolás a családban?

Az érzelmi elhanyagolás 8 jele, amelyre figyelni kell:

  • A családi beszélgetések általában felszínes témákról szólnak, ami azt jelenti, hogy ritkán szólnak érzelmi, fájdalmas vagy negatív, tartalmas dolgokról. 
  • Néha megmagyarázhatatlan haragot érez egy érzelmileg elhanyagolt gyerek a szülei iránt (amiért bűntudatot érezhet).
  • Abban a reményben megy el a gyerek a családi eseményekre, hogy jól fogja érezni magát, de gyakran üresnek vagy csalódottnak érzi inkább magát ezek után az események után.
  • A családban felmerülő nehéz vagy interperszonális problémákat általában figyelmen kívül hagyják a szülők, ahelyett, hogy közvetlenül foglalkoznának velük.
  • Olyan érzése van a gyereknek, mintha a testvérek versenyeznének egymással.
  • A családban a vonzalom cselekedetekkel (az emberekért tett dolgokkal) fejeződik ki, és nem annyira szavakkal vagy érzelmi kifejezésekkel.
  • Az érzelmek – talán csak a negatív érzelmek, de talán minden – tabunak tűnnek a családban.
  • Meglepően magányosnak vagy kirekesztettnek érezheti magát a gyerek, amikor a családjával van.

Az érzelmileg elhanyagolt család tagjai szenvednek. Szenvednek attól, ami kimondatlan, meg nem osztott, meg nem vitatott, észrevétlen. 

Amit tehetsz ellene

Nem tudod megjavítani a családodat, és nem kell próbálkoznod. De elkezdheted magad megváltoztatni. Válassz ki egy elemet a fenti listából, amely a családodra vonatkozik, és kezdj el ezzel ellentétes magatartást tanúsítani.

Beszélgess értelmes dolgokról, küzdj az érzéseid miatt érzett bűntudat ellen, összpontosíts az öngondoskodásra. Amikor a családoddal vagy, beszélj a komolyabb problémákról is, fejezz ki szeretetet és melegséget a többiek iránt, és nézz szembe a negatív érzelmekkel. 

Ha ugyanis ezeket a gyerekkori problémákat átviszed a felnőttkori párkapcsolatokba is, nagyon jelentős problémákkal kell szembenézned, és a romantikus kapcsolataid kudarccal fognak végződni.

Ne engedd ezt és ne temesd el az érzéseid, mindig mondd ki, ami nyomaszt vagy foglalkoztat. Hisz a kommunikáció a kulcs.

Ha olyan családban nőttél fel, ahol a mentális vagy érzelmi kérdéseket nem beszéltétek meg, annak két olyan hatása lehet, amelyek évtizedekkel később hatással lesznek a házasságodra is. Először is: lényegében megtanulod, hogyan ne beszélj nehéz dolgokról, és így kerüld a konfliktusokat, de ez nem jó.

Az érzelmileg elhanyagolt szülő észrevétlenül elhanyagolja saját gyermekét is
Fotó: Getty Images

Másodszor: nem tanulod meg, hogyan azonosítsd, értsd meg, fejezd ki a nehéz érzelmeket. Lényegében olyan kulcsfontosságú érzelmi készségek hiányával indulsz így a felnőtt életedbe, amelyek nélkül nem lesz boldog párkapcsolatod és felnőtt léted.

Ha kapcsolataidban ezeket a jeleket tapasztalod, akkor gyerekként valószínűleg te is el voltál hanyagolva érzelmileg a szüleid által:

  • Kerülöd a problémákat.
  • Azt hiszed, hogy érzéseid nem számítanak.
  • Vitatkozol a tényekkel ahelyett, hogy arról beszélnél, ami számít.
  • Túl hamar lezársz egy konfliktushelyzetet, amint nehézzé válik.
  • Túl hamar feladod a dolgokat.
  • Szélsőségekben gondolkodsz, szélsőséges szavakat használsz (mindig, soha, mindenki).
  • Hamisan ábrázolod az érzéseid.
  • Gyakran félreérted vagy félreértelmezed, amit a partnered érez, és ezt hajlamos vagy elbagatellizálni.

Ha felnőttként tudatosan többet fókuszálsz a saját és a partnered érzéseire, különös erőfeszítéseket tehetsz saját érzéseidnek pontos közvetítésére, és így gyakorolhatod annak elfogadását, hogy az érzések igenis sokat számítanak, és megérdemlik azt, hogy kimondják őket, foglalkozzanak velük.

Ezen készségek elsajátításának erőfeszítését partnered szeretetteljes cselekedetnek fogja majd érezni, amivel máris pozitívan tettél a kapcsolatotokért. Minél többet dolgozol ezen, annál jobb leszel az érzések kifejezésében, és az érzelmi elhanyagoltság, amelyben felnőttél, fokozatosan a múlté lesz.

 

 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Berényi Bianka
Berényi Bianka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Magyar grófnő volt a kétes szerelmi ügyeiről híres Savoyai Jenő herceg fő bizalmasa: szép Loriként ismerték

Savoyai Jenő herceg nevét hallva mindenkinek a zseniális, kíméletlen törökverő hadvezér jut eszébe, akinek magánéletét és nők iránti hűvösségét rengeteg pletyka övezte a bécsi udvarban. Volt azonban egy lenyűgöző szépségű és rendkívül éles eszű magyar grófnő, Strattmann Eleonóra – vagyis a „szép Lori” –, aki előtt a merev stratéga minden falat lebontott. Palotája a hadvezér mindennapi menedékévé vált, ahol nemcsak kártyáztak, hanem sorsfordító politikai és hadi döntések is születtek.

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.