Ezeket az érzelmi hibákat visszük át a kapcsolatainkba, ha gyerekként elhanyagoltak minket a szüleink. De mit tehetünk ellenük?
Felnőttként a legtöbben hajlamosak vagyunk bagatellizálni családunk hatását mindennapi döntéseinkre és életünkre. De a valóság az, hogy a család, amelybe beleszülettünk, és amely felnevelt minket, meghatározó szerepet tölt be egész életünkben. Donald W. Winnicott 1953-ban vezette be először az „elég jó anya” fogalmát a Playing and Reality című, úttörő könyvben. Szavai örökre megváltoztatták a pszichológia és a mentális egészség területét azáltal, hogy összekapcsolta azt, ahogyan az ember gyermekkorában és felnőttként megtapasztalja a szüleivel való kapcsolatát. Alapkoncepciója az volt, hogy nem kell tökéletes szülő ahhoz, hogy minden rendben legyen. Csak olyan szülő kell, aki „elég jó”.
Gyermekkori érzelmi elhanyagolás
Jonice Webb pszichológus szerint a gyermekkori érzelmi elhanyagolás akkor következik be, ha a szüleink kellőképpen figyelmen kívül hagyják érzelmeinket és érzelmi szükségleteinket. Ez azt jelenti, hogy nem veszik észre, mit érzünk, nem kérdeznek rá az érzéseinkre. Azonban sokszor az érzelmileg elhanyagolt szülők azok, akik általában nem is sejtik, hogy elhanyagolják gyermekeik érzelmeit is. Így a rossz mintát továbbadják gyerekeiknek. Jellemzően olyan emberekről van szó, akik hajlamosak szemet hunyni általában az érzéseikkel kapcsolatban, beleértve a saját, a barátok, a család, a munkatársak és a gyerekek érzéseit, de ezt sokszor nem is tudatosan csinálják. Sok, érzelmileg elhanyagolt család számára kihívást jelenthet ezt észrevenni. Hiszen a külvilág szemében ők az „elég jó” szülők.
Otthont, élelmet, ruházatot és a különórákra eljuttató fuvart biztosíthatnak a gyerekeik számára, tehát a gyerekek látszólag minden szükségeset megkapnak tőlük, csak éppen a legfontosabbat, az érzelmi támogatást nem.
Hisz nem beszélnek velük őszintén azokról a problémákról, amelyekkel szembesülnek nap mint nap, nem nyugtatják meg kellőképpen, ha a barátaik megbántják őket, és nem tanítják meg őket észrevenni, megnevezni vagy kezelni az érzelmeiket.
Hogyan jelenik meg a gyermekkori érzelmi elhanyagolás a családban?
Az érzelmi elhanyagolás 8 jele, amelyre figyelni kell:
- A családi beszélgetések általában felszínes témákról szólnak, ami azt jelenti, hogy ritkán szólnak érzelmi, fájdalmas vagy negatív, tartalmas dolgokról.
- Néha megmagyarázhatatlan haragot érez egy érzelmileg elhanyagolt gyerek a szülei iránt (amiért bűntudatot érezhet).
- Abban a reményben megy el a gyerek a családi eseményekre, hogy jól fogja érezni magát, de gyakran üresnek vagy csalódottnak érzi inkább magát ezek után az események után.
- A családban felmerülő nehéz vagy interperszonális problémákat általában figyelmen kívül hagyják a szülők, ahelyett, hogy közvetlenül foglalkoznának velük.
- Olyan érzése van a gyereknek, mintha a testvérek versenyeznének egymással.
- A családban a vonzalom cselekedetekkel (az emberekért tett dolgokkal) fejeződik ki, és nem annyira szavakkal vagy érzelmi kifejezésekkel.
- Az érzelmek – talán csak a negatív érzelmek, de talán minden – tabunak tűnnek a családban.
- Meglepően magányosnak vagy kirekesztettnek érezheti magát a gyerek, amikor a családjával van.
Az érzelmileg elhanyagolt család tagjai szenvednek. Szenvednek attól, ami kimondatlan, meg nem osztott, meg nem vitatott, észrevétlen.
Amit tehetsz ellene
Nem tudod megjavítani a családodat, és nem kell próbálkoznod. De elkezdheted magad megváltoztatni. Válassz ki egy elemet a fenti listából, amely a családodra vonatkozik, és kezdj el ezzel ellentétes magatartást tanúsítani.
Beszélgess értelmes dolgokról, küzdj az érzéseid miatt érzett bűntudat ellen, összpontosíts az öngondoskodásra. Amikor a családoddal vagy, beszélj a komolyabb problémákról is, fejezz ki szeretetet és melegséget a többiek iránt, és nézz szembe a negatív érzelmekkel.
Ha ugyanis ezeket a gyerekkori problémákat átviszed a felnőttkori párkapcsolatokba is, nagyon jelentős problémákkal kell szembenézned, és a romantikus kapcsolataid kudarccal fognak végződni.
Ne engedd ezt és ne temesd el az érzéseid, mindig mondd ki, ami nyomaszt vagy foglalkoztat. Hisz a kommunikáció a kulcs.
Ha olyan családban nőttél fel, ahol a mentális vagy érzelmi kérdéseket nem beszéltétek meg, annak két olyan hatása lehet, amelyek évtizedekkel később hatással lesznek a házasságodra is. Először is: lényegében megtanulod, hogyan ne beszélj nehéz dolgokról, és így kerüld a konfliktusokat, de ez nem jó.
Másodszor: nem tanulod meg, hogyan azonosítsd, értsd meg, fejezd ki a nehéz érzelmeket. Lényegében olyan kulcsfontosságú érzelmi készségek hiányával indulsz így a felnőtt életedbe, amelyek nélkül nem lesz boldog párkapcsolatod és felnőtt léted.
Ha kapcsolataidban ezeket a jeleket tapasztalod, akkor gyerekként valószínűleg te is el voltál hanyagolva érzelmileg a szüleid által:
- Kerülöd a problémákat.
- Azt hiszed, hogy érzéseid nem számítanak.
- Vitatkozol a tényekkel ahelyett, hogy arról beszélnél, ami számít.
- Túl hamar lezársz egy konfliktushelyzetet, amint nehézzé válik.
- Túl hamar feladod a dolgokat.
- Szélsőségekben gondolkodsz, szélsőséges szavakat használsz (mindig, soha, mindenki).
- Hamisan ábrázolod az érzéseid.
- Gyakran félreérted vagy félreértelmezed, amit a partnered érez, és ezt hajlamos vagy elbagatellizálni.
Ha felnőttként tudatosan többet fókuszálsz a saját és a partnered érzéseire, különös erőfeszítéseket tehetsz saját érzéseidnek pontos közvetítésére, és így gyakorolhatod annak elfogadását, hogy az érzések igenis sokat számítanak, és megérdemlik azt, hogy kimondják őket, foglalkozzanak velük.
Ezen készségek elsajátításának erőfeszítését partnered szeretetteljes cselekedetnek fogja majd érezni, amivel máris pozitívan tettél a kapcsolatotokért. Minél többet dolgozol ezen, annál jobb leszel az érzések kifejezésében, és az érzelmi elhanyagoltság, amelyben felnőttél, fokozatosan a múlté lesz.
