Egyszerre tud meghatni, zavarba hozni, elgondolkodtatni, szórakoztatni és időnként filozófiai szakadékba taszítani – a gyerekszáj egy igazi nyelvi laboratórium, amelyhez a kémcsövet a szülő biztosítja. Igen ám, csak ez a labor bizony nem túl steril, és nem is előírások szerint működik, mi több, a kikevert elegy gyakran robban is.
Hogy hogyan lesz a 18 éven aluliakból „18 éves és aulia”, azt csak egy ötéves tudja megmondani, no meg az a szülő, aki már azzal is tisztában van, hogyan kell flityiszt mutatni, és azzal is, hogy a piton, amivel fizetni lehet, az valójában kupon.
Sportban is elsők
Persze, amikor mi, felnőttek azt gondoljuk, sőt, el is hisszük, hogy a szülői kreativitás nem ismer határokat, akkor jön a gyerek boldogan, hogy tájékoztasson: a kedvenc autóversenyzője – akit épp öt perce látott először a tévében – harmadik helyezettként gronzkupát kapott. A sporteseményeknek egyébként is nagy jelentőségük van a kisgyerekek életében, pláne, ha például
a Barszák játszanak a Reán Madriddal, vagy, mint május 14-én, Paps a Fradikkal.
Tudományos tények
Kétségtelen az is, hogy egy óvodás gyermek édesanyjának és édesapjának, de az egyiküknek mindenképp, álmából felébresztve is – ezt nyugodtan értsd szó szerint – tudni kell arra a választ, hogy a 23+23+23 billió–12 vagy a 23 trillió több-e, vagy, hogy miért nem kerozinnal mennek a madarak, és hogy a vénfarkasoknak tényleg piros-e a szeme. Ha nem megy, nyugodtan kérdezd meg a „dzset csí pí tít”, ahogyan az ötéves kisfiam javasolta a minap. Az ő szájából hangzott el az a nekem szegezett türelmetlen kérdés is, hogy a hosszú várakozás után „Kakukk Tibort mikor lövik fel az űrbe?”, aztán amikor ez megtörtént, megkérdezte, mikor lövik le, mármint vissza a Földre. Ő volt az is, aki az Ég és Föld című könyvet lapozgatva válaszolt a nővére azon kérdésére, hogy miért nem lesz csillagász, ha már annyira szereti az űrt:
„Mert megmondtam, nem akarok olyan lenni, mint Nikola (Tesla)”.
Punktum.
Az anyajegyek útja és a babbelünk
Ha már a tudományokról beszélünk, akkor az anatómiát is fontos megemlíteni, hiszen mégsem hagyhatunk válasz nélkül egy olyan kisgyermeket, aki arról érdeklődik az édesapjánál, hogy mégis hol van a babbelünk. Jó, ha tudod, kedves szülő, hogy az esti rutinhoz tartozó fürdéshez (nem) készülésnek is lehetnek anatómiai okai, például van, hogy azért nem tudja levenni a zokniját egy óvodás, mert túl nagy a keze. Magyarázatokból sosem elég, ahogyan természetesen kérdésekből sem, így könnyen előfordulhat, hogy az alvásidő első húsz csendes perce után a bóbiskoló apa megkapja azt a kérdést, hogy
az anyajegyek valóban anyáról vándorolnak-e át.
És ha már itt tartunk, egy szülőnek azzal sem árt tisztában lennie, hogy miért utálhatja egy gyerek beszívni a bolognai spagettit: mert meg kell hozzá dübörögtetni a torkát.
Apropó, torok! Egyszer megkérdeztem a kisfiam, hogy miért kell többször rászólnunk valamiért, mire ő nemes egyszerűséggel csak azt válaszolta: „Amikor bohóckodom, a bolond terveket kimondja a torkom, de nem én”. Na, és akkor ezzel mit lehet kezdeni? Mondjuk el a torkának, hogy ne mondjon olyanokat, hogy „Kuksoljon be!”?
A kis kertészek és meteorológusok
Hiába is próbálsz meg logikát vinni ebbe az örökké bővülő és egyre csillogóbb nyelvi univerzumba, mindig jön egy egyre gigantikusabb gondolat: „Anya, a saláta olyan zöld, mint a drukkola”. Igen, drukkola: egy bátor, küzdőszellemű, leveles zöld. Mire befejezed a visszafogott kuncogásig szelídített röhögésed, jön a következő ténymegállapítás:
„Anya, ma nem tudunk sárkányt teregetni, mert esik az eső.”
Így élünk mi, örökösen billegve valahol a valóság, a képzelet és a „most mi van?” tengelye mentén, miközben lavírozunk a pitonkuponos világ és a bolond terveket kimondó torkok között. És csak csodáljuk őket, hiszen tulajdonképpen nem is annyira mi tanítjuk őket beszélni. Mi leginkább csak asszisztensek vagyunk abban a bizonyos laboratóriumban, ahol a gyerek készíti az elegyet, mi pedig tartjuk hozzá a kémcsövet.
Ha egy gyermekre vágyó nő van a környezetedben, ezeket a toxikus mondatokat soha ne mondd neki!
