Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nyáron érti csak meg egy kisgyerekes szülő igazán, miért mondják, hogy egy falu kell ahhoz, hogy a kicsik mindent megkaphassanak – ez még a nukleáris családok idején sem megoldhatatlan, de sok kompromisszumra van szükség hozzá.
Papa, mama, gyerekek – ma már kevés az olyan család, amely ettől eltérő módon, nagyszülőkkel vagy akár dédszülőkkel egy háztartásban él, netán több család osztozik a kicsik körüli feladatokon. Pedig ezek a modellek működnek igazán nyáron, segítve a terhek elosztását, megoldva az ovisok és iskolások felügyeletét.
Nyári életmódunk, a „kommuna”
Ehhez persze számtalan feltételnek kell adottnak lennie – nem dolgozó nagyszülő jó egészségi állapotban, ügyesen időzített szabadságok vagy home office-ok, és persze nem árt az sem, ha több gyerek van együtt, akik egymást is szórakoztatják, ezzel levéve a szülő válláról a terhek egy részét. Ha mindez összejön, a modell nagyon is működőképes – ilyen tulajdonképpen egy 21. századi kommuna.
Négy család, tíz gyerek – mi nyaranta hosszú hetekre bútorozunk így össze egy kis zsákfaluban, ahol
nyugodtan lehet még az utcán biciklizni, mert nem éri baj a gyerekeket, a nagyobbak együtt kalandozhatnak az erdőben, lehet málnát szedni és sarazni is.
Színházba-moziba itt nem járunk, fürödni viszont lehet a közeli tónál, és van, hogy a hátsó mezőn szarvasok vagy őzek sétálnak reggelente, az erdőben pedig gombát lehet szedni másnapra ebédhez.
A gyerekekre együtt figyelni egyszerűbb
Ami ilyen helyen is kell mindennap, az a felnőtt felügyelet és az enni-innivaló. Időnként komolyabb feladatnak tűnik összehangolni, mit fog az összes gyerek elfogadni ebédre anélkül, hogy ugyanazt a négy ételt főzzük egész nyáron, mint az, hogy ki mikor van a gyerekekkel – utóbbihoz persze kellett a koronavírus és az, hogy a home office és a hibrid munkavégzés elterjedtté váljon.
Nekem tulajdonképpen nem nagy váltás, ha nem egy játszótéren kell újra meg újra felpillantanom a laptop képernyője fölött, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e
– bár jobban belegondolva, itt kisebb az esélye, hogy rohangáló iskolások lökik föl a kiscsoportosomat, mint Budapesten.
Velem együtt pedig mások is tudnak iroda helyett ide kihelyezett otthonukból dolgozni, ezzel a szabadságnyomás jóval kisebb minden család esetében, a munkától távol töltött napokat pedig tényleges pihenésre lehet fordítani.
Mindenkinek jó, de alkalmazkodni kell
A gyerekeknek is sokkal jobb, hogy nem táborból nagyihoz, szomszéd nénitől barátnőhöz rohangálnak velük az érthető módon fáradt és kizsigerelt szülők, akiknek minden percét leköti az, hogy megszervezzék, vajon mikor ki ér rá arra, hogy helyettük figyeljen gyermekükre. Így ráadásul nyáron sincsenek megfosztva még a kortárs társaságtól sem – az már szerencse kérdése, ám esetünkben adott, hogy mindenkinek van kortársa a kis csapatban az unokatestvérek közül, így nem kell ráunni a testvérre vagy testvérekre a szünet bő két hónapja alatt.
Persze sok kompromisszumot is követel ez a helyzet szülőtől, gyerektől egyaránt.
Kevés a hely, mindenkinek le kell mondania a megszokott komfortról, sorban állunk a zuhanynál, és nincs lehetőség arra, hogy minden gyereknek a kedvenc reggelijét szolgájuk föl.
Nagy a zaj – mégiscsak tíz gyerekről beszélünk –, gyakran kell elsimítani ellentéteket, amiket már kibogozni is nagyon komplikált tud lenni néha.
Az egójáról kicsinek-nagynak egyaránt le kell kicsit mondania – de talán kell is ez, hogy individuális világunkban legalább pár hónapig megtapasztaljuk azt is, milyen az, ha nem csak körülöttünk forog a világ, sőt, rendszeresen találkozhatunk azzal a néha megoldhatatlan problémával, hogy fél órát egyedül töltsünk, vagy mindennap mi választhassuk ki, milyen mesét nézünk meg. Ezzel együtt a modern nyári kommuna talán ettől is működik, miközben mindenkinek tanít valamit.
