Gombaleves jutubival és kacsatévével – amikor a gyerek segít a konyhában

Olvasási idő kb. 3 perc

Szétszórja a lisztet, és abban tologatja a kisautóit, szétroppantja a pulton talált tojásokat, beleszórja a zöldséghéjat az ottfelejtett teásbögrémbe, majd a vízben ázó zöldségek közé dobja, lehetőleg jó magasról az előzőleg homokba, tojásba és lisztbe forgatott kisautókat, „pancsiznak!” felkiáltással.

Gondolom, nem vagyok egyedül azzal, hogy amíg nem voltak gyerekeim, élt bennem egy idealisztikus kép az anyaságról. Elképzeltem, amint kiveszem a kemencéből (na jó, villanysütőből) a frissen sült pogácsát, a gyermekek dundi ujjaikkal utánakapnak, majd elszaladva kezecskéikkel csókot dobnak felém.

Ebből annyi valósult meg, hogy megtanultam pogácsát sütni.

A lányom mind ez idáig nem igazán érdeklődött a konyhai műveletek iránt, kivéve a gombapucolást: valamilyen rejtélyes oknál fogva bármilyen tevékenységet azonnal felfüggeszt, ha erre adódik lehetőség. Néhányszor megpróbáltam vele nyuszikekszet is sütni, de pont úgy zajlott, mint a hajdani mézeskalácssütések a barátnőkkel: én begyúrtam, szaggattam, kapkodtam a tepsiket sütőből ki és vissza, ők meg nézték. Csak ez alkalommal nem fogyott el közben az a mennyiségű pálinka, ami miatt fáradhatatlannak éreztem volna magam.

A konyhai segítség kockázatai és mellékhatásai

A hároméves fiam ellenben nagyon szeret „segíteni”. Ez nála abból áll, hogy a széket a pulthoz taszigálja-vonszolja, feláll rá (eddig egy foga bánta az akciót), és tevékenységének eredményeképpen az eredetileg félórásra tervezett konyhai elfoglaltság másfél órára nyúlik. Ezen idő alatt:

  • szétszórja a lisztet, és abban tologatja a kisautóit
  • szétroppantja a pulton talált tojásokat (teljes ruhacsere)
  • beleszórja a zöldséghéjat az ottfelejtett teásbögrémbe, amiben persze még ott a tea is
  • a vízben ázó zöldségek közé dobja, lehetőleg jó magasról az előzőleg homokba, tojásba és lisztbe forgatott kisautókat, „pancsiznak!” felkiáltással (minden csupa víz, teljes ruhacsere)

Ezek után általában lemászik a székről, én pedig igyekszem felszámolni a káoszt. Majd, amíg elmegyek papírtörlőért, kihasználva a nyitva hagyott (azaz az erre szolgáló madzaggal nem dupla csomóra kötött) konyhaszekrény ajtaját:

  • kiszórja a fűszereket
  • megtalálja a leveskockát, és megeszik egyet csak úgy magában
  • kilopja és megeszi a szintén itt tárolt, ebéd utáni jutalomnak szánt csokit
  • csokis kézzel bemegy a nappaliba, és beletörli a ruhájába, majd a kanapéba
  • mindezeket megkoronázandó, bekakál (rosszabb esetben ismét teljes ruhacsere)

Ilyenkor kerül elő anya nem használt telefonja, amin kiválóan működik a jutubi, esetleg kapcsolódik be a tévé, amit mi már régen nem nézünk, mikor is néznénk. De a telefonnak, mi tagadás, nagyobb hatalma van a gyerekek fölött (is), és azon kapom magam, hogy örülök, ha épp a Simon´s cat egyik színes epizódját kéri, nem pedig az ötvenszer letiltott, mégis állandóan az ajánlatok közé visszakerülő távol-keleti nyelven hadaró „autós mesét”. (Nincs amúgy rossz ízlése a gyereknek, a kedvenc dala Tereskovától a Cicalány.)

Jó játék a liszt
Fotó: Witthaya Prasongsin / Getty Images Hungary

A tervezettől némileg eltér, de az élet mesés

Persze megy időnként a tévé is. A kacsatévét (kisgyerekes szülők biztosan tudják, melyik csatornára gondolok) mi, szülők, ugyan nem akartuk nézni, de amikor egyik este, altatás után bekapcsoltuk a tévét (azzal a hiábavaló reménnyel eltelve, hogy ez alkalommal nem alszunk majd el sorozatnézés közben), elámultunk az éjszakai műsoron: pszichedelikus háttér előtt röpködtek az űrben chill out zenére a macik és a nyuszik, meg az űrmanók. Mit szednek a készítői, nem tudom, de néha nekem is jól jönne. De még mindig inkább ez a csatorna, mint a másik, a lányom által imádott Mancs őrjárattal, amelynek minden szereplőjéből van otthon minimum öt példány, de ha a kanapé alá is benézek, lehet, hogy még hat is.

Amikor még nem volt gyerekem, biztos voltam benne, hogy ha lány lesz, nem fog unikornisos sellőcicás pólóban járni. (De abban jár.) Nem fogja szeretni a Micimackót, aki iránt én mindig is megmagyarázhatatlan ellenszenvvel viseltettem. (Egy időben kizárólag micimackós mesét lehetett neki olvasni.) És abban is biztos voltam, hogy nem veszem majd meg 2500 forintért a karácsonyi vásárban a ledes villogókkal felszerelt, minden színben pompázó rajzfilmfigurás lufit, ami úgyis csak egy napig érdekes: utána mint egy döglött hernyó, hever a pince mélyén. (Kitalálták, ugye? Megvettem.)

Csodálom azokat az anyákat, akiknek a gyerekei csak fából készült játékokkal játszanak, akik egészséges alapanyagokból gondosan összeállított szendvicset csomagolnak tízóraira, és azokat is, akik tudják követni, hány perce nézi a gyerek a mesecsatornát. Nekik biztosan vannak nevelési elveik, amelyekről én már azt se tudom, hogy valaha lettek volna. Mentségemre szolgáljon, hogy az esti mesét azért még fejből mondom nekik – igaz, néha én is belealszom.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.