A gyerek nevetése egy fegyelmezési helyzetben nem feltétlenül a mi szülői mivoltunk negatív minősítésének a jele. Szólhat kizárólag a gyerek aktuális lelkiállapotáról, amelyet a mi elutasító hozzáállásunk csak tovább fokoz. Csak akkor lehetünk a segítségükre, ha megtanuljuk nem magunkra venni, s a viselkedésük mögött valóban az ő bizonytalanságukat látni.
Már kisgyermekkorban – vagyis az első 5 év során – is előfordul, hogy a gyerekünk látszólag nem vesz minket komolyan, amikor fegyelmezni próbáljuk. Néha egyenesen a képünkbe nevet, és pimaszul csak azért is csinálja tovább, amit elkezdett. Ezzel a viselkedéssel nagyon gyorsan fel lehet paprikázni egy szülőt. A nevetést a tiszteletlenség jeleként értelmezzük, az ember pedig nem szereti, amikor egy számára komoly helyzetben nem kapja meg a kellő tiszteletet. Különösképpen így van ez, ha a saját gyerekünk az elutasító fél.
Amikor a képünkbe nevetnek egy fegyelmezési pillanatban, hirtelen a tehetetlenség érzése lesz rajtunk úrrá, ami ijesztő és azonnali védekezést (védekezésből fakadó támadást) generál. Jön a kiabálás, a fenyegetés, a zsarolás, sőt akár a testi fenyítés is, hiszen ha valamit, hát a nekünk járó tiszteletet ki kell vívnunk. A nevetés azonban nem feltétlenül a mi szülői mivoltunk negatív minősítésének kinyilatkoztatása. Lehet egyszerű feszültséglevezetés is. Szólhat kizárólag a gyerek aktuális lelkiállapotáról, amelyet a mi elutasító – tiszteletet követelő – hozzáállásunk csak tovább fokoz. Nehéz elhinni, és nehéz elfogadni, hogy nem minket bírál egy kinevetésnek látszó viselkedés, de ha egyszer megértjük, jóval kevesebbszer is kell majd a továbbiakban újra találkozni vele.
Szerzőnkről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
A nevetés segít
A nevetésnek számos jótékony hatása van a testre és a lélekre. Tulajdonképpen a stressz egyik legtermészetesebb ellenszerének is mondhatnánk, s a gyerekeink mintha mindezt tudnák. Egy régebbi statisztika szerint egy gyerek napi szinten kb. 400-szor kacagja el magát, miközben egy felnőtt mindössze 15-17 alkalommal. Ne higgyük azonban, hogy ennek oka a felhőtlen gyerekkor.
Ahogy a felnőttkornak, úgy a gyerekkornak – és azon belül is minden egyes korosztálynak – megvannak a maga nehézségei, feszültségei. Egy gyerek szinte szüntelenül ki van szolgáltatva az őt körülvevő felnőtteknek, s az általuk tervezett vagy egyéb külső tényezők következtében létrejövő menetrendnek. A gyerekeknek még nincs hozzánk hasonló időérzékük, nem ismerik kellőképpen a történések összefüggéseit, és sajnos nem tehetik mindig azt, amit a szívük és a zsigereik diktálnak. Az érzelmi egyensúlyuk tehát könnyen kibillenthető, hiszen a kiszámíthatatlanság bizonytalanságot, azaz frusztrációt kelt, amit elsősorban a sok nevetés igyekszik ellensúlyozni. Köztudott, hogy a kacagás növeli a boldogsághormon termelését, és csökkenti a stresszhormonét, azonban ennél többre is képes. Javítja a kedélyállapotot, erősíti az immunrendszert, és ami esetünkben igencsak lényeges, növeli az önbecsülést és a magabiztosságot, ez pedig segít megtalálni a gyerek helyét a pillanatnyi világban.
Az elutasítás növeli a zsigeri reakciót
A szülők elutasító magatartása és viselkedése fenyegető érzést kelt, hiszen ők jelentik a legbiztonságosabb hátteret egy gyerek számára. Hiába jogos a kérésünk és esetleg a dühünk is, ez nem azt jelenti, hogy ne keltene további feszültséget a kisgyerekünkben, aki még csak próbálgatja megismerni a világ határait és a saját érzéseit. A belső (akár negatív, akár pozitív) feszültség növekedésével a zsigeri reakciók is felerősödnek, vagyis azok a viselkedésminták, amiket nem tud még tudatosan és kellően maga szabályozni.
Ha ingerültségében megkarmol minket, s mi erre erőteljesen rászólunk, esetleg még rá is csapunk a kezére, azzal a belső feszültségét felfokozzuk, aminek okán egy újabb karmolás elszenvedői lehetünk. Mindez persze nem azt jelenti, hogy szülőként nem szabad rászólni, kifejezni az érzéseinket, és nevelő célzattal kiszabni valamiféle következményt, csupán meg kell értenünk, hogy mindezek a reakciók és magatartások többnyire ösztönösek és még irányíthatatlanok a számukra. Legalábbis a segítségünk nélkül.
Nem téged minősít, önmagát nyugtatja
Ahogy azt már említettük, a nevetés feszültségoldást is jelent. Amikor zavarunkban elnevetjük magunkat, a hirtelen belső izgatottságunkat igyekszünk enyhíteni. Bár a gyerekeink nem kívánt magatartásából és viselkedéséből ritkán olvassuk ki ezt, valójában ők ugyanezt csinálják. A saját lelkiviláguk kiegyensúlyozatlansága gyakran veszi rá őket olyan tettekre, amik nekünk nem tetszenek, és az érzéseink kinyilvánítása tovább növeli aggodalmaikat. Szükségük van a nevetésre, egyrészt, hogy önmagukat továbbra is uralni tudják, másrészt tulajdonképpen minket is oldani próbálnak általa.
A konfliktusra persze nem hoz megoldást, mivel mi is fenyegetve érezzük magunkat, hiszen a tisztelet megadásának hiányát olvassuk ki a nevetésükből. Ez azonban kisgyerekkorban sosem erről szól! Még ha továbbra is feszegetik a határokat szófogadás nélkül, akkor sem jelenti azt, hogy ne vennének komolyan. Tesztelnek? Lehet, hiszen a biztonságra, amit a mi kiegyensúlyozottságunk biztosít, szükségük van, és ez ilyenkor rendszerint megborul.
Megértve a gyerekeink valódi belső indíttatását viszont ez kiküszöbölhető. Ha a mi szülői minősítésünk helyett az ő lelki frusztrációjukat, ambivalenciájukat, vagy egyéb pillanatnyi kimerültségüket, zavarukat látjuk a viselkedés mögé, mi is nyugodtabbak tudunk maradni az ilyen jellegű helyzetekben. Nem fogjuk azt hinni, hogy kinevet, így nem is érezzük majd szükségét annak, hogy bántóan védekezzünk. Meg fogjuk tudni érteni, s általa a jövőben kevésbé vele szembe, mind inkább mellé állhatunk majd a bajban, példát mutatva.
