Ha gyerekkorodban vigyáztál rá, most vagyonokat érhetnek ezek a játékszerek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gyerekkori játékaink általában nem érik meg a felnőttkort, pedig nem árt vigyázni rájuk, mert évtizedek távlatából sokszor nagyon felértékelődnek, nemcsak a szívünkben, hanem a használtcikk-piacokon is. Így van ez a '80-as évek elején felbukkant szovjet kisautókkal is, amelyek elég masszívak voltak a túléléshez, bár a nyitható alkatrészeik sokunknak a kezében maradtak.

Az 1970-es és '80-as évek fordulóján gyereknek lenni teljesen más világot jelentett. Nem voltak okostelefonok, színestévék, sem pedig videojáték-konzolok. A szórakozás a barátokkal a szabadban vagy valamelyikünk otthonában zajlott, ahol a másik számára új játék mindkettőnknek kalandokat kínált. Különösen, ha az a játék egy kisautó volt. A Matchboxok apró doboza épphogy elfért a markomban, de amikor kinyitottam, egy egész világ tárult fel előttem.

Gyerekjátéknak indult, de kinőtte magát

Az utcák akkoriban nem voltak telis-tele autókkal, ezért egy négykerekű apró mása gyerekként különleges kincs volt. Megvolt a saját garázsom, egy régi cipősdoboz szolgált akként, és saját útvonalat építettem a szőnyeg barázdáiból meg a parketta csíkjaiból. Néha egy papírdarab is jól jött, amire felírtam, hogy „Rendőrség” vagy „Mentők”, így kialakult egy kis város, a saját fantáziavilágom, ahol a kisautó volt a király. Száguldozhattunk vele, mert a barátok is hozták a maguk játékait, amikkel versenyt rendeztünk. Nem kellett drága pálya, elég volt néhány lejtősre állított könyv, hogy a gravitáció meghozza az izgalmakat: szinte éreztem a sebességmámort, ahogy a járgányt elgurítottam.

A régebbi szovjet játékautók még gyerekszemmel is kezdetlegesek voltak, mondhatni, nyomokban tartalmaztak Zaporozsecet
Fotó: Wolf Géza

Az egyetlen bosszantó dolog az volt, hogy legtöbbször olyan típusokat rejtettek a matchboxos dobozok, amilyeneket az életben sosem láttunk: az Iso Grifo vagy a Monteverdi Hai még a szerencsésebb csillagzat alatt, vagyis tőlünk nyugatabbra született gyerekek előtt is ismeretlen lehetett. Mindig is vágytam rá, hogy a magam kis városát hiteles járművekkel rendezhessem be. Aztán egyszer csak megtörtént a csoda. Édesanyámmal épp egy nagyobb vásárlásra tértünk be a mai Allee helyén állt Budai Skálába, ahol az emeleti játékosztály mellett elhaladva valami egészen meglepő kép tárult elém: a polcokról Moszkvicsok, Zsigulik és hasonló mindennapi társaik kandikáltak felém. 

Zsigulik nyitható ajtókkal, motorházzal és csomagtérrel
Fotó: Wolf Géza

Ezek az autók valóságosak voltak, megfoghatóak, épp olyanok, amilyeneket a nagyok vezettek a való életben. A szürke szocialista hétköznapokban ezek váltották be valamennyiünk autós álmait afféle kis szeletként a felnőtt világból, amit még gyerekként is lehetett uralni. Súlyos, fémes testük erőt sugárzott, mintha tényleg valami komoly dolog lenne a kezemben, nemcsak játékszer. A Moszkvics egyszerű, de strapabíró volt, mint az igazi autó, amit az utcákon is lehetett látni. A Zsiguli pedig egy igazi klasszikus, amely a keleti blokknak szinte a jelképe volt, még a szemközti járdán is ott állt egy hasonló. És aztán ott volt a Csajka – az igazi luxus, amit nem sokszor láthattunk élőben, hiszen ez csak a legfőbb pártmuftiknak dukált. Kisautó formájában viszont részem lehetett ebben a luxusban, akár ha az elit tagja lettem volna. 

Különböző Csajkák és ZIL-ek: a jó állapotban megmaradt dobozok sokszor értékesebbek magunknál az autóknál
Fotó: Wolf Géza

A „CCCP” nem volt játék, csak nekünk, gyerekeknek

Sárga-kék dobozukról vörös „CCCP” felirat virított, mellette pedig kétnyelvű szöveg tanúskodott róla, hogy a bennük lévő járgányok 1:43-as méretarányban készültek. A papírra tollal felfirkantott cirkalmas számok pedig arról informáltak, hogy 40 forintért haza is vihetem a csoda e kis darabját. Ha ezt az akkori 4 ezer forintos átlagfizetéshez mérjük, akkor ez azt jelenti, hogy 100 darabot vehettél volna egy havi keresetből. Nem csoda, hogy csak hosszas unszolásra sikerült elérnem, hogy három különbözőt is betegyünk a bevásárlókosárba.

Csak Moszkvicsból több mint 100 féle készült
Fotó: Wolf Géza

De igazából akkor kerekedett el a szemem, amikor úton hazafelé – mert persze nem bírtam ki addig – a villamoson kivettem őket a dobozukból. Ekkor derült ki, hogy nemcsak az ajtajuk nyílik, ami az átlátszó fólián át is jól kivehető volt, hanem a csomagtartó és a motorháztető is. A megszokotthoz képest sokkal jobban kidolgozott részletek lenyűgöztek. Ez abban az időben maga volt a katarzis, mintha egy apró kulcs lenne a kezemben, amivel egy új világba nyerhetek bebocsátást. Bár a Szovjetunió kicsit idegennek és ijesztőnek tűnt, de ezekkel a kisautókkal a markomban tarthattam ezt az ismeretlen birodalmat.

Volgából még magyar rendőrségi felirattal is készült
Fotó: Wolf Géza

Ennyit érnek ma gyerekkorunk játékautói

Azóta sok víz lefolyt a Volgán (nem az autón, hanem a névadó folyón), és a mai technológiával sokkal élethűbb, aprólékosabban kidolgozott modellek készülnek, amelyek szinte megszólalásig hasonlítanak az eredetijükre, de ezeknek a lassan fél évszázados autóknak a népszerűsége töretlen. Az ország legnagyobb online piacterén egy-egy tökéletes példányért 20-30 ezer forintot kérnek, az eBay kínálatában pedig nem ritkák a 100-150 eurós darabok sem. Legutóbb egy kimondottan csúnyácska Zaporozsec 250 euróért cserélt gazdát, igaz, az eredeti doboza is hibátlan volt, egy különleges kiadású ZIL luxuslimuzinért pedig ennek a dupláját fizették.

A Kreml garázsmesterének készült különkiadású ZIL modell
Fotó: Wolf Géza

A szovjet autók új keletű virágkora nemcsak a nosztalgiában rejlik, hanem annak is betudható, hogy ilyenek már évtizedek óta nem készülnek, hiszen maga a Szovjetunió is alkotóelemeire hullott. Ezek a játékok viszont még mindig egyben vannak, látszik, hogy nem sajnálták belőlük az anyagot. Ha saját régi darabjaink az ütközéses játékoknak köszönhetően némileg kopottasak is, az emlékek, amelyeket előhoznak, sosem kopnak meg. Nem csoda, hogy mára egyfajta relikviákká váltak, és a gyűjtők kincsként kezelik őket, nem sajnálva semmi pénzt azért, hogy visszaidézzék azokat a gyerekkori élményeket, amiket semmiféle modern technológiával nem lehet felülmúlni.

Ha olyan Moszkvicsok is érdekelnek, amiket pedállal lehetett hajtani, ide kattintva azokról is olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.