Ezért gondolják a gyerekek, hogy nekik vannak a legrosszabb szüleik a világon

Olvasási idő kb. 3 perc

Néha nem nyerhetsz, ha egy kisgyermek neveléséről van szó. Hacsak nem számít az az együttérzés, ami a hasonló korú gyerekeket nevelő szülőktől érkezik, akik szintén „csalódást okoztak”.

Kisgyerekkel elboldogulni mindig is nagy kihívást jelentő feladat volt. Miközben az elején még úgy érezzük, épp elég kihívás életben tartani a kis örökmozgókat, a beszéd és az értelem fejlődésével újabb nehézségek érkeznek. Az apróságok, akik oly nagy csodálattal tekintettek ránk korábban, elkezdenek panaszkodni. Elképesztő nehezteléssel fogadják, ha valamit nem úgy teszünk, ahogy azt ők elvárták volna, s hamarosan megérkeznek az első „utállak!” kezdetű kirohanások. A túlélésben alapvető segítségünk a humor és az az érzés, hogy más szülők is hasonló cipőben járnak. Mutatjuk a Reddit-gyűjtést, amiben szülők mesélik el, miért „gyűlölte meg” őket csalódott kisgyerekük. 

A fizika makacs törvényei

A két és fél éves fiúnál az verte ki a biztosítékot, hogy olyan jégkrémet kért, amelyik nem hideg, és a szülője nem volt hajlandó megváltoztatni a fizika törvényeit. Egy másik gyermeknél akkor szakadt el a cérna, amikor kiderült, hogy a kis kerek hasán kényelmetlenül feszül a ruha, amit hordani akart. Erről is nyilván a szülő tehetett, aki ráadásul képtelen volt megoldani azt az egyszerű helyzetet, hogy a lányka hisztizett, miközben zavarta a ruha, de nem óhajtotta levenni.

A hároméves, aki csak éhes volt

Egy hároméves kislány azon borult ki, és nevezte szülőjét a legrosszabb apukának a világon, mert az nem autózott el fánkot venni neki. Húszpercnyi szívszaggató sírás után az apuka megunta a dolgot, felvette a gyereket, és higgadtan elmondta neki, hogy kicsit túlzónak érzi a reakciót. Nem sérült meg, nem fél, és nincs is veszélyben, így akár meg is nyugodhat. A kislány ezek után kapott tésztalevest, és pár perc múlva boldogan nézte tovább a mesét. Valószínűleg csak éhes volt.

A gyerek hisztije nem rólunk szól
Fotó: FluxFactory / Getty Images Hungary

Haza akarok menni!

Ha egy gyerek ki akar borulni, akkor ki is fog, függetlenül attól, amit mi kiváltó okként feltételezünk. Egy apró bajnok azt kiabálta, a szüleinek, hogy Haza akarok menni! A saját házukban. A szülő szerint a gyerek csak sikoltozni akart, és épp nem jutott más eszébe. Egy kétéves kisfiú azért mondta az anyjának, hogy nem szereti őt, mert „a szoba rossz oldalán állt”.

Amikor telefon kéne

Egy majdnem hároméves gyerek azért hisztizett és vágott nem túl szép kifejezéseket az anyukájához, mert telefont kért tőle, de nem kapott. A szülő hiába magyarázta el nyugodtan, hogy saját okostelefont csak a felnőttek kapnak, mert drága és törékeny tárgyról van szó. Mire a nyafogás abbamaradt, kiderült, hogy az apróság félreértett egy reklámot, és nem is telefont akarta magának, hanem egy azon látható videóért lelkesedett – egy mobilreklámért.

Csak a hajamat ne!

Egy négy, 13 év alatti gyereket nevelő anyuka szerint a humor igazi menedék – legalábbis ő még nem talált jobbat. A fia rendszeresen közli vele, hogy új anyukát akar, vagy dühödten ráncolja a szemöldökét, csak azért, mert a mostani meg szokta mosni a kis haját, amikor fürdik. A kisfiú be nem hunyná közben a szemét – oda lenne a vádló tekintet –, sem hátrahajtani a fejét, s közben panaszkodik, hogy víz ment a szemébe. 

Miért hisztizik ez a gyerek?

A kisgyerekek gyakran borulnak ki és vágnak a fejünkhöz fájdalmas mondatokat. Költözzünk el, vagy ő fog, utál minket, bárcsak meghalnánk, és még sorolhatnánk. A jó hír az, hogy a legtöbbjük egy cseppet sem gondolja ezt komolyan. Persze magunkra vehetjük a sértéseket, és felhívhatjuk a figyelmet az érvelés hiányosságaira, esetleg elhagyhatja a szánkat a Hogy merészeled? Vagy a Hát nem értékeled, amit tettem érted?! mondatok, de nem megyünk velük sokra. A kicsik ugyanis csak az aktuális haragjukat vezetik le, nem indítottak ellenünk személyes támadást (ezt kamaszkorukra tartogatják). Ráadásul a példánkkal nevelünk, tehát ha ilyenkor dühödten visszavágunk, vagy vad büntetésbe kezdünk, pont ellentétes eredményt érünk el. Hogy akkor mégis mit csináljunk ilyenkor, az ebből a cikkből derül ki.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.