Mikortól túlsúlyos egy gyerek? A szakember szerint ez a legjobb, amit ilyenkor tehetünk

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elhízás, a túlsúly ma már népbetegségnek számít, a fogyás pedig minden életkorban nagyon nehéz. Különös gondot okoz ez akkor, amikor egy óvodás vagy kisiskolás gyermek alatt szalad el a mérleg. Mit tehet a szülő ilyen esetben, hiszen nem könnyű egyik napról a másikra csökkenteni a gyerek ételadagját, változtatni az evési szokásain, megvonni a gyerektől az édességet, főleg most, amikor már dübörög a fagyi és a jégkása szezonja. Táplálkozási szakértő mondja el, mi lehet a legjobb és leghatékonyabb megoldás.

Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyermekünk a kelleténél sokkal jobban kikerekedett, semmiképpen ne kezdjük el koplaltatni. Egy irányított étrend összeállításával sokkal nagyobb segítségére leszünk abban, hogy megszabaduljon a pluszkilóktól – mondja Pintér Noémi táplálkozási tanácsadó, akitől azt is megtudtuk, mit jelent az életmódváltás egy gyermek esetében.

Ebben az esetben beszélünk túlsúlyról

A gyermekorvosi és védőnői vizsgálatok során évente megmérik a gyermekek antropometriai adatait, ilyen például a testtömeg és testmagasság, amiket aztán összehasonlítanak a hasonló korú és nemű gyermekek adataival, percentilis táblák segítségével. A percentilis értéke 0 és 100 közötti érték, ahol a 0 percentilis a legalacsonyabb, míg a 100 percentilis a legmagasabb érték. 

Orvosok és védőnők évente ellenőrzik, hogy a gyerekek megfelelően fejlődnek-e
Fotó: ljubaphoto / Getty Images Hungary

A percentilis görbék újszülöttkortól 18 éves korig használhatók. Akkor, amikor a görbe 85–95 percentilis között mozog, a gyermek túlsúlyos, 95 percentilis fölött pedig a gyermek már elhízott. 

Az elhízás fő tünete gyermekkorban is a felesleges zsír lerakódása, ami jelentkezhet a hason, mellen, a fartájon vagy a combokon.

A szülők sok mindent eldöntenek

„Talán hihetetlennek tűnik, de azt, hogy egy gyermek túlsúlyos lesz vagy sem, már az is megalapozza, hogy a fogantatást megelőzően milyen volt például a két szülő hormonális státusza, vagy a táplálkozási szokása. Ugyanilyen fontos szerepet játszik az is, hogy a várandósság alatt az édesanya milyen életmódot folytatott.

Idézőjel ikon

Ha például azt gondolta, hogy a terhessége alatt két ember helyett kellett ennie, akkor ez mindenképpen kihatással lesz a gyermek egészségére és étkezési szokásaira is.

A K-vitamin-szükséglet fedezése a gyermek fogazatára lesz kihatással, ha pedig sok édességet evett, akkor a gyermek is könnyebben választja az édes ízt” – mondja Pintér Noémi táplálkozási szakértő, aki fontosnak tartja azt is kihangsúlyozni, hogy tapasztalatai szerint ahogyan a felnőttek, úgy a gyerekek sem egyformán reagálnak az élelmiszerekre. Sőt, vannak korszakaik is, hogy éppen mikor mit kedvelnek, vagy mit nem esznek meg szívesen. 

Egy idő után elfelejt majd jóllakni

„Az semmiképpen nem egészséges, sőt a lehető legrosszabb dolog, ha a gyerek reggeltől estig folyamatosan eszik. Az étkezési inzulin ugyanis mindig az evést követő hatvan percben termelődik a szervezetben, és az a feladata, hogy a vérben lévő cukrokat bejuttassa a sejtek mitokondriumába. Ha az étkezéssel folyamatosan magasan tartjuk az inzulinszintet, azzal állandóan toljuk be az energiát a sejtekbe, amit, ha nem éget el, nem használ fel a gyermek, akkor óhatatlanul raktározni fog a szervezete” – tett hozzá a szakértő, hangsúlyozva azt is, hogy ha az elfogyasztott étel édesség, akkor az nagyon megemeli a vércukorszintet, amire egy magas inzulinválasz születik. Ennek aztán az lesz a következménye, hogy leesik a vércukorszint, emiatt hamar éhes lesz megint a gyerek, és ezért megint enni akar majd. 

Ez pedig egy kielégíthetetlen ördögi kör, aminek akár az is lehet a következménye, hogy leptintolerancia alakul ki a gyermeknél, vagyis nem érez majd jóllakottságérzést.

Vannak azonban olyan trükkök, praktikák, melyeket Pintér Noémi szerint túlsúlyos gyermekek esetén nemcsak lehet, hanem kell is alkalmazni. 

Ha nem akarjuk, hogy egész nap egyen a gyerek, jobb, ha eltesszük szem elől az ételt
Fotó: MoMo Productions / Getty Images Hungary

Ezt tehetjük gyerekkori elhízás esetén 

  • Tegyük el szem elől az ételt. – Egy gyereknek naponta háromszor, legfeljebb ötször van szüksége étkezésre, amiben mindenképpen lennie kell minél többféle gyümölcsnek és zöldségnek; olyan magas biológiai értékű ételeknek, melyek semmiképpen nem készen vásárolható pékáruk. Sőt ez utóbbiakat teljesen ki kell iktatni az étrendből. Ha nem akarunk traumát okozni a gyereknek, akkor a kivezetésében tarthatunk fokozatosságot. Fontos, hogy helyettük mutassunk új ízeket. Jó hír ugyanis, hogyha a gyerekeknek megismerik az egészséges ételeket, egy bizonyos idő elteltével képesek átállni azok fogyasztására. Ha gumicukron és csipszen nő fel a gyerek, ehhez fog alkalmazkodni a bélflóra, az emésztés, kialakul ásványianyag- és nyomelemhiány.  CjxwPkhhIMO8cmVzIGthbMOzcmnDoWJhbiBnYXpkYWcsIGRlIHTDoXBhbnlhZ2JhbiBzemVnw6lueSDDqXRlbGVra2VsIGhhbG1venp1ayBlbCBhIGd5ZXJla2V0LCBmb2x5YW1hdG9zIMOpaHPDqWdiZSBoYWpzem9sanVrIGJlbGUuPC9wPgo=

    A változtatás csak tudatosan és következetesen történhet meg, és teljes egészében a szülő felelőssége, a gyermek semmiképpen nem veheti át az irányítást.

  • Édességet mindig csak étkezés után, és korlátozott mennyiségben adjunk. Ez legyen inkább házilag készített sütemény, mint gumicukor. 
  • A pékárukat ki kell iktatni az étrendből. A boltban kaphatóak helyett készítsük el mi magunk otthon a pogácsát vagy a kakaós csigát. Ha valakinek nincs ideje sütkérezni, akkor is van választási lehetősége, hogy melyik pékségben, boltban vásárol, és mit vesz le a polcról. 
  • Fontos a táj- és éghajlatazonos táplálkozás. Ha azt szeretnénk, hogy a gyermekünk gyümölcsöt egyen, akkor nem az a jó megoldás, hogy veszünk neki egy ananászt, hanem az, hogy a térségünkben éppen megtermelhető zöldségeket, gyümölcsöket adjuk nekik.

Az irányított étrend lehet a megoldás

„Különbséget kell tennünk a koplalás és a diétázás között. A koplalás sem a gyermekeknél, sem a felnőtteknél nem hoz eredményt. Ennél sokkal célravezetőbb egy életkori, genetikai és szokásbeli sajátosságokat figyelembe vevő diéta, amit nevezzünk inkább irányított étrendnek.

Pintér Noémi szerint az irányított étrend segít abban, hogy helyes evési szokások alakuljanak ki
Idézőjel ikon

Ez azt jelenti, hogy változatosan, mértékletesen, magas biológiai értékű élelmiszereket, vagyis nem kalóriában, hanem tápanyagban gazdag ételeket fogyaszt a gyermek.

Már önmagában az az alapvető változtatás, hogy minőségi alapanyagokból készült étel kerül az asztalra, segít mértékletességet is tartani. Ezekkel ugyanis valóban jól lehet lakni, energizált lesz a gyermek, és nem lesz úrrá rajta a kajakóma” – összegzi tapasztalatait a táplálkozási szakértő hozzátéve: a helyes étrend megválasztása mellett elengedhetetlenül fontos, hogy a megfelelő testsúly elérése érdekében a gyerekek elegendő testmozgást is végezzenek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.