Ez volt gyerekkorunk egyik legkárosabb mondata: mind hallgattuk

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mindannyian ismerjük ezt a mondatot: „Edd meg, ami a tányérodon van.” A szándék lehet jó, de az üzenet veszélyes, mert elfojtjuk vele a gyermek ösztönös jóllakottság- és éhségérzetét.

A gyerekek – és bizonyos fokig még a serdülők is – természetüknél fogva érzik, mennyit kell enniük „A kisgyerekek általában ügyesen figyelnek testük jelzéseire, ám sajnos gyakori, hogy megtanítják őket figyelmen kívül hagyni ezeket az érzéseket, attól tartva, hogy nem esznek eleget” – mondja Megan Barna dietetikus szakember. A jól hangzó indokok, hogy „ne maradjon éhen”, vagy hogy „ételt nem dobunk ki” valójában rombolják az önszabályozást, amire később is támaszkodhatnánk egészségünk megőrzése érdekében.

Kutatások bizonyítják, hogy káros hatású az evés erőltetése

Brian Wansink, a Cornell Egyetem “Food & Brand Lab” vezetője, amerikai táplálkozáspszichológus és fogyasztói viselkedéskutató rámutatott, hogy azok a gyerekek, akiket rászoktattak tányérjuk mindenkori kiürítésére, felnőttként hajlamosabbak a túlevésre. Ez nem csupán a túlsúly veszélyét növeli, hanem hajlamosít a későbbi evészavarokra isAz Avon Longitudinal Study 4760 gyermek bevonásával végzett vizsgálata szerint a korai túlevés 7%-kal növelte a tinédzserkori falásrohamos étkezési zavar (binge eating) kialakulásának esélyét. Ha a gyerek kezéből kiveszik a kontrollt saját evésének szabályozásában, vagy túlzott mértékben korlátozzák őt, idővel vissza is utasíthatja az ételt. Az ilyen esetekben 6%-kal nőtt az anorexia kialakulásának kockázata a kutatásban résztvevők körében. Hiába tűnik tehát ártatlannak az a bizonyos mondat, a test ösztöneit figyelmen kívül hagyó étkezési szokások súlyos következményekkel járhatnak.

A leggyakoribb erőltetett etetésből származó problémák

  • Érzelmi evés (emotional eating) – a test jelzései helyett érzelmi indíttatásból eszünk. Ez a zavar nagyban növeli a falásrohamok kialakulását.
  • Restriktív étkezés – ha az evéshez túl szigorúan viszonyulunk, az unszolás akár önkorlátozó étkezéshez is vezethet – különösen lányoknál.
  • Önvizsgálattól eltávolító viszony – Hilde Bruch amerikai pszichológus, étkezési szakértő klasszikus elmélete szerint, ha a gyerekek testének igényeit elnyomjuk, kevesebb önismeretre tesznek szert, hajlamosabbak lesznek külső kontrollra támaszkodni. 
  • Túlsúly kialakulása és elhízás
Az evés önfenntartás és örömforrás is egyben, ne rontsuk el a gyerek számára erőltetéssel, mert ez később is visszaüt
Fotó: Shutterstock

Így néz ki helyesen az evésnevelés

  • Satter-féle felelősségmegosztás (Division of Responsibility): mi, szülők, biztosítjuk az egészséges, tápláló ételt – ez a mi felelősségünk –, de azt már a gyerek dönti el, hogy mennyit eszik.
  • Beszélgetés az evésről: kérdezzünk rá, hol érzi a gyerek a jóllakottságot, milyen érzés éhesnek lenni, hogyan telik meg a hasa evés közben.
  • Apró adagok, lehetőség a többszöri étkezésre: így nincs szükség drasztikus felszólításra – a gyerek magától mérlegel, miközben fejlődik önszabályozása.

A gyerekek tudják a legjobban

Sokak számára ártatlannak tűnik az a mondat, hogy „edd meg, ami a tányérodon van” – de valójában nem az.

Idézőjel ikon

A gyerekek éhséggel és evéssel kapcsolatos önszabályozó képességét romboljuk vele, amivel a későbbi evészavaroknak ágyazunk meg.

Igazából egyszerű a feladatunk: hagyjuk a gyerekeket éhesen enni, és akkor befejezni ezt a tevékenységet, amikor jóllaktak. 

Ha érdekel a szakember véleménye a következetesség és az engedékenység közötti egyensúlyozásról a gyereknevelésben, ezt a cikket ajánljuk. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Radnai Anna
Radnai Anna
Újságíró, szerkesztő
Radnai Anna kommunikáció szakon diplomázott, egészségügyi szakújságíróként és szerkesztőként több mint 20 éve foglalkozik egészségügyi, orvosszakmai és tudományos témák feldolgozásával. Pályája során orvosoknak, egészségügyi szakembereknek és laikus olvasóknak szóló tartalmakat írt és szerkesztett országos online médiumok egészségügyi rovataiban, orvosszakmai lapoknál és kiadóknál. Több szakmai és laikus egészségügyi portál alapító főszerkesztője volt, betegeket célzó edukációs projektek tartalmi vezetőjeként és könyvszerkesztőként is dolgozott. EMCC által akkreditált coachként és mentorként szerzett tapasztalatait szerkesztői szemléletében is kamatoztatja. 2025 áprilisa óta a Dívány szerzője, 2025 augusztusától a Weborvos főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.