Nem az volt az oka, mint hitték: ez a vírus okozta a tömeges ételmérgezést az óvodákban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sok érintett szülő attól tartott, hogy szalmonella okozta a 13. kerületi óvodások körében nemrég fellépő ételmérgezés-hullámot. Most kiderült, a calicivírus egy típusát, a Norovírust kapták el.

Korábban a Díványon is megírtuk, november 6-án tömegesen betegedtek meg hányással és hasmenéssel járó tünetekkel a 13. kerületi óvodások. Közel 600 kisgyermek és óvodai dolgozó lett rosszul. Amint azt az Index megírta, lezárultak a vizsgálatok, és kiderült a vélt ételmérgezés oka is. 

A szülők nagy része azt hitte, az ebédre felszolgált tojásleves okozta szalmonella fertőzés lehetett a hibás, a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálata azonban megállapította, hogy a járványt a Norovírus, a calicivírusok családjába tartozó kórokozó okozta, mely

feltehetően nyers élelmiszer útján került a közétkeztetésbe. 

A 13. kerületi óvodások között fellépő ételmérgezést a Norovírus okozta
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Ez a betegség okozta a tömeges ételmérgezést

A vizsgálatban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Nébih, Budapest Főváros Kormányhivatala és a Pest Vármegyei Kormányhivatal összehangoltan ellenőrizte a személyi higiéniai feltételeket, a konyhákat és az alapanyagokat. 

Idézőjel ikon

Bár találtak kisebb eltéréseket a nyers és főtt étel mintákban is,

ezek nem szolgáltak magyarázatul a tömeges megbetegedésre. A konyhákban és a személyi higiéniai feltételekben talált hiányosságok a lap tájékoztatása szerint hozzájárultak a vírus terjedéséhez.

Idézőjel ikon

A laborvizsgálatok szerint a dolgozók és a betegek mintáiban azonos Norovírus-törzs (GII.4 Sydney variáns) volt jelen, ez az élelmiszer útján történő terjedést támasztja alá.

A járvány összesen 19 tálalókonyhát érintett. 594 fő betegedett meg, köztük 541 óvodás és 53 intézményi dolgozó. 

Kiderült, mi okozta a megbetegedéseket
Fotó: RunPhoto / Getty Images Hungary

A Norovírus hirtelen fellépő hányással és hasmenéssel jár, amihez erőtlenség is társulhat. A vírus rendkívül ellenálló a környezeti feltételekkel szemben. Amint azt a Weborvos.hu összegzi, a leghatásosabb ellene a klóralapú fertőtlenítés. 

A 13. kerületi tömeges megbetegedésben érintett konyhákkal szemben hatósági eljárás indult. 

A hatóságok a megbetegedéseket követően egy főzőkonyha működését felfüggesztették,

  • nagytakarítást és fertőtlenítést rendeltek el,
  • a dolgozók higiéniai oktatásban részesültek,
  • és az óvodákban is bevezették a folyamatos fertőtlenítést.

A konyha akkor nyithat újra, ha a laboratóriumi vizsgálatok által igazolt takarítás kész, és a dolgozók mintái is negatívak

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?