Ezért nem szabad laikusként diétáztatni a gyereket

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A környezet visszajelzései vagy a saját véleménye alapján néhány szülő úgy dönt, orvosi vizsgálat nélkül is képes változtatni a gyereke életmódján és testsúlyán. Ez azonban nagyon káros lehet.

Este már ne egyen! Fogd szénhidrátcsökkentett diétára! Ne adj neki annyi édességet! Ilyen és ehhez hasonló tanácsok röpködnek az olyan szülők füle mellett, akiknek a gyereke egy picivel husisabb a többieknél. Rettenetesen káros mondatok ezek, amelyek nélkülöznek minden szaktudást. A diétázás olyan terület, amiről mindenkinek van véleménye, de csak nagyon kevesen értenek is hozzá. Egy egészséges felnőtt esetében sem szabad kivizsgálás nélkül drasztikus változtatásokat eszközölni, divatos fogyókúrákba kezdeni, nemhogy egy fejlődésben lévő gyereknél!

Csák Anna dietetikus, okleveles élelmiszermérnök segítségével vesszük végig, miben más egy gyerek táplálkozása, életmódja egy felnőtténél. Először is kezdjük azzal, hogy ami felnőttnél már soknak számít, az gyereknél teljesen normális is lehet. Az aktuális testtömegünk mérése és BMI értékének (normál: 18,5-24,9) meghatározása irányt mutathat, ám nagyon fontos információval bír a zsír-izom arány és a csípő-derék hányados is – folytatja a szakértő. Gyerekek esetében ehelyett a módszer helyett nemre és korra vonatkozó percentil táblázatokat alkalmaznak. Ezek a grafikonok több ezer gyerek adatait vizsgálva készültek, és azt mutatják, hogy a gyerek magassága vagy súlya hol helyezkedik el ebben az átlagot mutató összesítésben. Habár az elhízás sokszor könnyen megállapíthatónak tűnik szemrevételezéssel, javasolt szakember segítségét kérni egyéb tényezők kizárása érdekében.  

Ha felismertük, hogy a gyerekünk túlsúlyos, segíteni kell abban, hogy a testsúlya normalizálódjon – jegyzi meg Csák Anna. Törekedni kell az egészséges táplálkozás megvalósítására, valamint a mozgásra való ösztönzésre. Az életmódváltás akkor a legeredményesebb, ha az egész család részt vesz benne és kis lépésekkel haladunk. Türelmesnek kell lennünk, egyszerre csak egy kisebb változtatást eszközöljünk. Gyerekek esetében a fogyókúra eltér a felnőttekétől: a cél, hogy a növekedés és fejlődés mellett az egészségtelen súlygyarapodás megálljon. Fontos, hogy semmilyen divatdiétát se alkalmazzunk! Habár számtalan fogyókúráról olvashatunk nap mint nap különböző felületeken, ezek sok esetben nagyon egyoldalú étkezésen alapulnak, így könnyen alakulhat ki hiányállapot a szervezetben. Legtöbbször valamely alapanyag kizárására ösztönöznek ahelyett, hogy a helyes nyersanyag-válogatásra és a mértékletes fogyasztásra tanítanák a fogyni vágyókat. 

Mondja meg inkább szakember, mit egyen a gyerek
Fotó: Peter Cade / Getty Images Hungary

Törekedjünk a minél változatosabb étrend megismertetésére, vonjuk be a gyerekeket a heti menü megtervezésébe, a vásárlásba, valamint az ételkészítésbe! Igyekezzünk közösen étkezni, és ilyenkor mellőzzük a tévé/telefon/tablet nézését! Mérsékeljük a nassolnivalók, a cukros üdítők és készételek vásárlását, ám ne tiltsuk meg teljesen a fogyasztásukat. Az egészséges étrendben nincsenek tiltott élelmiszerek és ételek, a kulcs csupán a mértékletesség, mind a fogyasztás gyakoriságát, mind pedig az elfogyasztott mennyiséget illetően. 

Ezek segíthetnek a mindennapokban fogyókúra helyett

    • Kisebb, személyes célokat határozzunk meg: például egy táv lefutása/lesétálása, egy mérettel kisebb ruha.

    • Találjunk hobbit a gyereknek, hogy elvonjuk a figyelmét a felesleges nassolásról.

    • Tévénézés közben sose rágcsáljunk, lehetőleg étkezés után üljünk a készülék elé.

    • Mintaétrend kialakításához bátran kérjük dietetikus segítségét, aki a napirend és a kedvelt ételek figyelembevételével állítja össze az étrendet.

    • Igyekezzünk minél több gyümölcsöt és zöldséget változatosan tálalni gyermekünk számára, például csipsz helyett zöldséghasábok mártogatóssal, főzelékek formájában, a szendvicsben/szendvics mellé friss kerti vetemények.

    • Ügyeljünk, hogy naponta megfelelő mennyiségű folyadékot igyon a gyerekünk, és ennek a döntő többsége víz legyen.

    • Nagyobb gyerekek esetében használhatunk applikációt is. Ügyesen és gyorsan kiigazodnak a programok világában, sokszor szívesen vezetik étkezésüket táplálkozási applikációban.

    • Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy a tinédzser gyermek a kívánt súly elérése érdekében feltűnően keveset eszik (koplal), mindenféleképpen beszélgessünk vele ennek veszélyeiről, illetve kérjük dietetikus segítségét a megfelelő, kiegyensúlyozott étrend összeállításához.  

    • Mutassunk példát: a gyerekek akaratlanul eltanulják a mindennap látott szokásokat. Tehát ha a családi életben jelen van a közös főzés és étkezés, akkor könnyebben elkerülhető a túlsúly. Fontos felismerni a probléma forrását, végiggondolni, mely ételek és italok kevésbé hasznosak a gyerekek számára. A körültekintő vásárlás nagyon jó kiindulópont lehet, hiszen ami nincs otthon, azt nem tudja a gyerek kivenni a hűtőből vagy levenni a polcról.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.