„Olyan édi, hogy majd' megeszem”: ezért válunk agresszívvá a cukiságtól

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Megvan az az érzés, amikor egy pici baba láttán azt érezzük, hogy annyira cuki, hogy legszívesebben megharapnánk? Csak egy kicsit...

Aki érzett már ilyet, az sokszor megijed, hiszen az ilyen agresszió elítélendő. De most megnyugtatunk: mindenki tapasztal ilyen érzéseket, és nem, ez nem agresszió – pontosabban nem az a fajta, amelytől tartani kellene. Pusztán az agy kénytelen valamit tenni a cukiságcunami ellen. 

A cukiság és az agresszió 

A természetben minden az egyensúlyra törekszik. Ha az erdőben túl sok a fa, akkor egymás növekedését akadályozzák, a gyengébbek elsorvadnak, elpusztulnak, de az erdő egyensúlya megmarad. Ha egy adott területen elszaporodnak a növényevők, egyre több lesz a ragadozó is – így a növények és állatok egyensúlya fenntartható. Ez a folyamatos libikóka a biztosítéka annak, hogy a rendszer működése ne sérüljön. 

Amikor megpillantunk egy cukiságot, jöhet az az érzés, hogy megzabálnánk – ez nem agresszió
Fotó: _ / _

Hasonló okokból nézünk szembe az úgynevezett cukiságagresszióval, melyet Katherine Stavropoulos és Laura Alba tanulmánya is leír – mutat rá a The Times of India. Lényegében arról van szó, hogy az agyunk a kisbabák, kisállatok vagy hasonlóan cuki dolgok hatására szembenéz egy dopamináradattal. Ez pedig olyan erős, hogy védekezni „kellene” ellene, hiszen az egyensúly fontos. 

Az agy egyensúlya 

A cuki dolgok nézegetése közben az agy jutalmazó mechanizmusai lépnek működésbe, és többek közt igen nagy mennyiségű dopamint szabadítanak fel. Ez adja az örömöt, az eufóriát, azt a felszabadultságot, amit egy kisbaba megölelése vagy egy kutyus magunkhoz szorítása okoz. 

A prefrontális kéreg azonban ilyenkor aktivizálódik, ellensúlyként viselkedik: belép a képbe az agresszió, mint ellentétes érzelem.

Egy cuki dolog láttán létrejövő agresszió nem azonos azzal, amikor valakivel ténylegesen hajba kapunk. Az ilyenkor keletkező paradox reakció egy fontos mechanizmus, mely megtartja az egyensúlyt – a szakirodalom pedig dimorf érzelemkifejezésként hivatkozik rá. 

Nem lehetek határtalanul boldog? 

Ez elsőre furcsán hangzik, de valóban így van. Ebben a helyzetben meglepő, hogy az agyunk vissza akar venni a boldogságérzetből – hiszen ki ne szeretne teljesen önfeledten lubickolni a dopamin hullámain, határtalan boldogságot érezve? Nos, az agyunk nem szeretne.

És ez nem azért van, mert cinikusak vagy fásultak vagyunk – ennek hátterében bizony evolúciós okok állnak. 

A kisbabák alapvetően nagy fejjel és hatalmas szemekkel születnek, ezzel is fokozva a cukisági faktort. Erre szükség is van, hiszen így erősödik a kapcsolat a szülőkkel, a gondoskodási, védelmezési ösztön bekapcsol, minden a helyén működik. Azonban a dopamincunami elveszi az eszünket, egészen pontosan annyira elönt minket a boldogság, hogy megfeledkezünk minden másról: az etetésről, a gondoskodásról, a biztonságról – mindenről. 

Ez pedig veszélyes mind ránk, mind a babára nézve – persze most nem a modern kori énünkről van szó, az evolúció ugyanis a természetben élő, modern eszközök nélküli emberre fejlesztette ki ezt a mechanizmust. Azzal, hogy létrejön ez a bizonyos dimorf érzelemkifejezés, az agy eléri azt, hogy a koncentrációnk ne sérüljön végzetes mértékben – azaz továbbra is megfelelően tudjunk gondoskodni saját magunk és gyermekünk védelméről, ellátásáról. A szeretet nem megbénít, hanem inkább cselekvésre ösztönöz – ennek a finomhangolásnak köszönhetően. 

Ebben a cikkünkben a tíz legbarátságosabb állatról írtunk.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb vízeséseit?

A világ legismertebb vízesései nemcsak természeti csodák, hanem népszerű turisztikai látványosságok is, amelyek évente több millió embert vonzanak. Némelyik hatalmas méretével, mások különleges környezetükkel vagy lenyűgöző szépségükkel váltak világhírűvé. De vajon te felismered őket egyetlen fotó alapján?

Világom

Ezek a balkáni nők férfiként élnek: ősi hagyományt követnek az esküdt szüzek

Albánia és a Balkán északi hegyvidékeinek elszigetelt falvaiban évszázadok óta él egy zárt közösség, amelynek tagjai teljesen átírják a nemi szerepeket. Az „esküdt szüzek”, vagyis a burrneshák olyan nők, akik egy ősi szokásjog alapján szent esküt tettek: örök szüzességet fogadtak, cserébe a társadalom hivatalosan is férfiként ismerte el őket. Férfiruhát hordanak, fegyvert viselnek, kártyáznak, és ők irányítják a családi birtokokat egy olyan patriarchális világban, ahol a nőknek egykor semmilyen joguk nem volt.

Világom

Emberszafarik Szarajevóban: gyerekre is vadászhatott, aki eleget fizetett

Ezio Gavazzeni olasz író és oknyomozó újságíró a Hétvégi orvlövészek című kötetében a boszniai háború idejére kalauzolja el az olvasókat. Gavazzeni sokkoló történteteket göngyölített fel: Szarajevó ostroma alatt nemcsak katonai mesterlövészek figyelték a várost a dombokról, hanem tehetős nyugati férfiak is érkezhettek a háborús övezetbe, hogy pénzért civilekre lőjenek.

Életem

Ezért nem mersz őszintén beszélni a főnököddel a szakértő szerint

A munkahelyi konfliktusok jelentős része nem egyik napról a másikra alakul ki. Sokszor a ki nem mondott feszültségek, a tisztázatlan szerepek, a hiányzó visszajelzések és a vezető felé meg nem fogalmazott kritikák épülnek egymásra. De miért olyan nehéz őszintén beszélni a főnökkel, és hogyan lehet egy csapatban valódi, nem csak látszatkommunikációt teremteni?