Ő lehet a 21. század Mozartja: leesik az állad attól, ahogy a csodagyerek zenél

Olvasási idő kb. 2 perc

"Bárhol is legyek, a fejemben és a szívemben mindig zene szól. Ez az, amin keresztül legjobban ki tudom fejezni érzéseimet" – mondja a világ minden táján kisiskolás kora óta koncertező csodagyerek. Hallgasd meg te is páratlan játékát.

A most 15 éves őstehetség a legnagyobb orosz és olasz mesterek tanítványa, Yamaha-ösztöndíjas tanuló, komponista és előadóművész.

A gyerekkor meghatározó

Az orosz származású Jeliszej Misin háromévesen kezdett zenét tanulni, de ahogy maga meséli, a zenéhez fűződő elválaszthatatlan kötelék már sokkal hamarabb kialakult benne. Egészen pontosan még jóval születése előtt. Kodály Zoltán is azt mondta:

Idézőjel ikon

" Nem is a gyermek: az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése."

Így van ezzel Jeliszej is, aki már az anyaméhben számos komoly zenei koncertre látogatott el szüleivel, és otthonukban is rengeteg zenét hallgatott nővére előadásában, aki szintén sokat gyakorolt. Mindez már döntő hatással lehetett rá magzati korban, vallja maga a csodagyerek.

Csodagyerek, zongoraművész és zeneszerző

A 2010-es születésű Jeliszej már 6 éves korától nagy közönség előtt, szimfonikus zenekar kíséretében mutatta meg népes publikumának azt, amihez legjobban ért: virtuóz játékát a kedvenc hangszerén, a zongorán. Azóta számos hivatalos elismerés, szakmai díj és ösztöndíj öregbíti hírnevét azok mellett a nagy sikerű hangversenyek mellett, amelyeken a közönség tombol a fiatal gyerek nagyszerű játékát látva és hallva, Amerikától Kínáig szerte a világon.

Ha az egyik legklasszikusabb csodagyerek, Mozart felnőtt életéről is szívesen tudnál meg többet, olvasd el ezt a korábbi cikkünket is.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.