Az Unoka című film nyomában: ezeknek a csalásoknak se dőlj be soha!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Oscar-díjas magyar forgatókönyvíró-rendező Deák Kristóf új, Unoka című mozifilmje fontos társadalmi témát feszeget: mennyire könnyű belesétálni egy jól kitervelt csalásba, és milyen kreatívak sokszor az elkövetők. Rendőrségi szakértőnk, miközben beavat pár trükkbe, elmondja, hogy kerülhetjük el az áldozat szerepét, és mi az az infodémia.

A bűnözők az emberi naivitásra, érzékenységre, hiszékenységre, félelemre építenek – hívja fel figyelmünket Topa Zoltán rendőr őrnagy, a BRFK kiemelt főelőadója. 

Az infodémia mára már jegyzett jelenség, illetve betegség: ez az álhírek által generált félelemérzet.

A szakember megjegyzi, a filmből is ismert unokás csalás a mai napig divatos bűncselekmény. A csalók sérült, bajban lévő unokára hivatkozva keresik a szerető, idős, gyanútlan, de aggódó nagyszülőt telefonon. Sokszor előre tájékozódnak, feltérképezik az áldozat körülményeit, és tudatosan telefonálnak. De persze sok más módszer is létezik.

Bármilyen indokkal érkezhetnek a csalók: szolgáltatóra, hatóságra hivatkoznak, Covid-szűrést végeznek, kést éleznek, csótányt irtanak, vagy villanyórát olvasnak le. Ezekben az esetekben egy egyszerű telefonhívással ellenőrizni tudjuk a bejelentkezés valóságtartalmát.

Egy telefonhívás mindent meg tud változtatni
Fotó: Dobrila Vignjevic / Getty Images Hungary

A rendőrség tanácsai

Fontos megemlíteni, hogy manapság virtuális valóságunkban legalább annyi veszély leselkedik ránk, mint a való világunkban. Topa Zoltán rendőr őrnagy az online térben is körültekintésre biztat, és kéri, hogy ne ugorjunk bele elhamarkodott és kétes kimenetelű kattintásokba:

  • tört magyarsággal kommunikáló honlapok esetében nem árt az óvatosság
  • gyanús lehet, ha az oldal magyar nyelvű, de a domain név .net vagy .org végződésű, és tele van szórva erőszakos linkekkel és reklámokkal
  • inkább ismertebb online piactereken vásároljunk
  • telephellyel nem rendelkező, kizárólag banki előreutalásos fizetési lehetőséget biztosító honlapot ne vegyünk komolyan
Óvatosan a kattintásokkal
Fotó: BrianAJackson / Getty Images Hungary
  • ha a személyes átvétel, utánvétel, online tranzakció és PayPal fizetési módok közül egyik opció sem választható az értékesítő honlapján, ott valami nem stimmel   
  • érdemes előre ellenőrizni a jogi garanciát, a visszavétel vagy visszaküldés, javíttatás lehetőségeit
  • magánszemélytől fokozott óvatossággal és soha ne előreutalással vásároljunk
  • jármű vásárlása esetén az alapvető biztonsági szabályok betartása mellett csak olyan magánszemélytől vegyünk autót, aki vállalja, hogy adásvétel előtt a járművet szervizben átvizsgálják speciális műszerekkel
  • ne dőljünk be a „hihetetlen” és „csak itt és most” akcióknak
  • állítsunk be vásárlási limitet a bankkártyához, így nem érhet tetemes kár minket, még óvatlanság esetén sem
  • nyilvános wifijellel bíró helyen kockázatos online vásárolni. Az adataid így könnyen hozzáférhetővé válhatnak. Internetes kávézókban, munkahelyen, egyéb nyilvános helyeken ügyelni kell arra, hogy kiléptünk-e az alkalmazásból, és töröltük-e a gépről személyes adatainkat. Ezt az internetes böngésző „előzmények törlése” menüpontjában gyorsan és egyszerűen megtehetjük.

VPN a csalás ellen

A VPN-re, vagyis a végpontvédelemre azok miatt a zsarolóvírusok miatt van szükség, melyek hamis weboldalon keresztül, ismeretlen helyről származó e-mail mellékleteként vagy ismeretlen app telepítése során fertőzik meg a számítógépet, hálózatot, gyökérkönyvtárat. Ezeket a zsarolóleveleket nevezik ransomware-nek. 

A káros kódok (exe fájl) adathalászok kezébe juttathatják a számítógép tulajdonosának adatait, valamint zárolhatják a gépeket.

De mi akkor a megoldás? Nem szabad ismeretlen linkre kattintani, kerülni kell a szenzációhajhász oldalakat, és nem szabad megnyitni ismeretlen e-mailek mellékleteit.   

Vigyázzunk értékeinkre és önmagunkra
Fotó: Harald Freudenmacher / Getty Images Hungary

Topa Zoltán rendőr őrnagy végezetül hozzáteszi: hiába a mechanikai lakásvédelem, a legújabb riasztórendszer, a számítógépen telepített vírus- és kémprogramrendszer, a leggyengébb láncszem maga az ember. A maga természetes hiszékenységével, óvatlanságával. Ne váljunk áldozattá.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.