„Nem az alkohol vetkőztetett le, ujjazott meg, nyomta le a fejem a földre”

Olvasási idő kb. 8 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ismerjük, átéltük, milyen vadak tudnak lenni az egyetemi bulik. Nemtől függetlenül mindenki csapta már szét magát legalább egyszer. Így történt ez 2015-ben a Stanfordon is, ahol azonban olyan eset történt, ami méltán vívta ki a világsajtó figyelmét – és minden lányos szülő aggodalmát.

A 22 éves, Emily Doe fedőnéven emlegetett Chanel Miller a húgát kísérte el a partira. Mindketten ittak alkoholt, ahogy a többiek is. Egy idő után a lány beszéde összefüggéstelenné vált, telefonált ugyan barátjával és húgával is, de nehezen tudták kivenni, mint mond és hol is van. Aztán filmszakadás. A lány elájult, majd másnap hajnali négykor ébredt fel. Fogalma sem volt, mi történt vele.

A 19 éves Brock Allen Turner is a buliban szórakozott, ő is részegre itta magát. A jóképű, szőke hajú úszó az egyetem egyik sztárjának számított, akit kedveltek, szerettek. Nem is értette, hogy a vígan bulizó lány miért utasította vissza és küldte el, amikor meg akarta csókolni. Aztán rátalált az udvaron, szinte eszméletlenül részegen. 

Aznap éjjel mindkét fiatal élete megváltozott. Turner a konténerek mögé hurcolta a lányt, aki korábban visszautasította, s aki ki tudja, a folyamat mely pontján ájult el, levetkőztette, majd megerőszakolta. Ténykedését két arra bicikliző diák vette észre, akik közbeavatkoztak. Leszedték az úszót az eszméletlen Emilyről, és megpróbálták lefogni, mire Turner menekülőre fogta. A kiérkező rendőrök fogták el.

Chanel Miller sokáig Emily Doe álnéven hivatkozott magára, azóta könyvet írt az őt ért nemi erőszakról
Fotó: GRuban / Wikimedia Commons

Fél év fegyház túl súlyos büntetés a nemi erőszakért?! 

Ez eddig sajnos egy teljesen tipikus egyetemi történet. A beleegyezésre képtelen, részeg, az ájulás határán lévő lány másnap arra sem emlékszik, összejött-e valakivel. Partnere pedig, aki részeg volt ugyan, de még képes volt erekcióra, egy „jó sztorival” gazdagabban veti magát a következő partiba.

No de miben más ez a történet, mint a többi? Abban, hogy az áldozat végre megtörte a csendet. Amikor magához tért és kiderítette, mi történt vele, feljelentette Turnert, az esetből pedig bírósági ügy lett, ami hatalmas port kavart. A sztárúszó ugyanis minden erejével védekezett. Azt állította, hogy a szex beleegyezéssel történt – egy összefüggéstelenül beszélő, majd eszméletlen lány vajon képes beleegyezést adni? –, és az égvilágon mindent megtett azért, hogy az áldozat nevét befeketítse. Ehhez pedig partnerekre talált magánnyomozókban, haverokban, a tehetségében bízó társakban, de legfőképp azokban, akik szerint egy lány ne igya magát részegre, és akkor nem történnek meg vele ilyen dolgok. 

Turner ellen annyi bizonyíték szólt, hogy három vádpontban, magatehetetlen személyen elkövetett nemi erőszak kísérlete és bántalmazás miatt, illetve eszméletlen ember elleni szexuális erőszak és idegen tárggyal elkövetett erőszak miatt ítélték el. Ő maga nem bánta tettét, el sem ismerte, csak azt fájlalta, hogy aznap este annyit ivott. A bíró együttérzett vele, ugyanis bár 14 évet is kiróhatott volna rá, hat hónap fogházra és három év felfüggesztett büntetésre ítélte. Kitért arra, hogy az elkövető milyen jó tanuló, milyen nagyszerű sportoló, az olimpiai csapat versenyzője, és – szó szerinti idézet következik – nem szabad rá ennél súlyosabb büntetést kiszabni, mert az már komoly hatással lenne az életére.

Brock Turner letartóztatásakor készített fényképe egy cikkben
Fotó: Theo's Little Bot / Wikimedia Commons

Turner apja annyit tett még hozzá, hogy a fia így is túl sokat szenved húszpercnyi rossz cselekedet miatt (ennyi idő után találtak rá és hívták ki rá a rendőröket). A fiút büntetése felének letöltése után szabadon engedték jó magaviseletért, de a szexuális bűnözők adatbázisában ott maradt a neve. 2017. decemberében fellebbezett az ítélet ellen, ezt 2018-ban elutasították.

Buli és nemi erőszak: a kettő együtt jár?

Nézzük, ez a húsz perc mennyiben változtatta meg az áldozat életét. Felébredt arra, hogy nemi erőszak áldozataként kórházban van, papírokat kell aláírnia, egy sor vizsgálaton kell átesnie. Nemi betegségekre, terhességre tesztelik, órákon át festik, méricskélik a bevérzéseit, jelentős sérüléseit, szabadítják meg a fenyőtűktől és a mocsoktól. Fényképezik a külsérelmi nyomokat, eszközök állnak ki a hüvelyéből, a végbeléből.

Ahogy felfogta, mi történt vele, sem beszélni, sem enni, sem aludni nem tudott hosszú időn át, még a családjának sem tudta elmesélni, mi történt. Amire pedig nem emlékezett, az szalagcímekről harsogott rá az újságosnál, ahol azt állították, hogy élvezte, ahogy egy idegen tárggyal megerőszakolják. A cikkek alján a vádlott kimagasló úszási eredményei voltak olvashatók.

Mindezek után közölték vele, hogy emlékezetkiesése miatt esélye sincs arra, hogy cáfolja az elhangzottakat és hogy támadóját beperelje. Amikor ezt a családja támogatásával mégis sikerült elérnie, a tárgyaláson ízekre szedték a bulin viselt ruhájától kezdve a szexuális szokásaiig. Miközben azt hallgatta, hogy Turner milyen nagyszerű sportoló, akinek csak azért volt erekciója a megtalálásakor, mert hideg volt az idő. Ő viszont miért ivott annyit, miért ment oda, miért táncolt, csókolózott a fiúval (ezt a mesét Turner találta ki, Emily viszont nem tudta cáfolni, csak a szemtanúk), és mit panaszkodik, hiszen a tettes elmondása szerint a szex során orgazmusa is volt.

Emily egy többoldalas levélben tudott csak kiállni magáért, ami aztán szerencsére legalább akkora nyilvánosságot kapott, mint maga a per. Ebben szót ejt arról is, hogy miért itta le magát, és mi köze van az alkoholnak a nemi erőszakhoz: 

„Az alkohol nem ok. Egy tényező, igen.

De nem az alkohol vetkőztetett le, ujjazott meg, nyomta le a fejem a földre, miközben majdnem teljesen meztelen voltam.

Túl sokat inni amatőr hiba volt, ezt elismerem, de nem bűncselekmény. Mindenkinek, aki itt van ebben a teremben, volt már olyan estéje, ami után megbánta, hogy túl sokat ivott, vagy van közeli ismerőse, akivel történt már ilyen. De megbánni az ivást nem ugyanaz, mint megbánni a szexuális erőszakot. Mindketten részegek voltunk, de a különbség, hogy én nem vettem le a nadrágodat, nem nyúltam hozzád helytelen módon és nem próbáltam meg elfutni. Ez a különbség. (...) S mindez nem történt volna meg, ha nem megyek oda? De igen, megtörtént volna, csak egy másik lány lett volna az áldozat.”

Részeg lányokra utaznak az egyetemeken

Ez az eset csak a jéghegy csúcsa. Az iskolai, egyetemi bulikon elkövetett nemi erőszakok áldozatainak nyolcvan százaléka nem szól a rendőrségnek, pont azért, mert a kipattanó ügy során az áldozat felelősségét hangoztatják, őt alázzák, kérdőjelezik meg, neki kell még tizenötször elmesélnie, mi történt. Rengeteg férfi él, akik részeg, félig-meddig vagy teljesen magatehetetlen lányokat „visz haza” vagy „nyugtat meg”. Könnyedén elérik, hogy az beleegyezzen bármibe, vagy épp ne legyen ereje tiltakozni. 

Spanyolországban tavaly ősszel egy születésnapi bulin egy 14 éves lány hamar berúgott, s azok a barátai, akik azt ígérték, hazaviszik, inkább megerőszakolták. Négyüket tartóztatták le, mind azt állították, hogy a lány beleegyezésével történt az erőszak. 

A 21 éves Rachel Sienkowski a Michigan State University gólyájaként szenvedett el nemi erőszakot. Pár pohár italt ivott, majd másnap ébredt fel eszméletlenül, sebekkel tarkítva egy idegen férfi mellett az ágyban. Nem tudni, hogy drogot tettek az italába, vagy az eset során szerzett súlyos fejsérülése miatt ájult el. Nem tett feljelentést, viszont arccal és névvel vállalta, hogy több esetben is élt már át olyan együttlétet, amelynek során egyetemista partnere semmibe vette határozott tiltakozását. A szakértők a diákok kikérdezése után arra jutottak, hogy az ilyen esetek szinte mindennaposak a campusokon.

Rachel Sienkowski, a Michigan State Universityn vált nemi erőszak áldozatává
Fotó: The Washington Post / Getty Images Hungary

2019-ben a 17 éves Jhoselin Monica Calanit egy házibuliban erőszakoltak meg részeg férfiak Bolíviában. Bár a lány is ivott, nem volt annyira részeg, hogy ne ellenkezett volna, de lefogták. Az eset után a kórházban két hétig harcoltak az életéért, de végül belehalt sérüléseibe. Nem állítjuk, hogy minden középiskolai és egyetemi bulin ez megy, de azt igen, hogy bárhol bárkivel megtörténhet – elég csak azt a szót említenünk, hogy gólyatábor

Egy film, ami felkavarta a régi ügy körüli indulatokat

S akkor mindezek után 2021-ben megjelenik az Ígéretes fiatal nő című film, ami Brock Allen Turner és áldozata esetéből indul ki. Tanulságosan mutatja be, hogy még a rendes srácok is kihasználják az alkalmat, ha egy részeg lányt találnak a buliban, törődnek vele, aggódnak az egészségéért, hazaviszik, s ha már ott van, szépen megerőszakolják (ők közben azt képzelik, közösülnek bele, de szexnek nehéz lenne nevezni azt, amibe a másik fél nem tudja a beleegyezését adni). S még csak fel sem tűnik nekik, hogy amit műveltek, az erkölcsi és egy sor más szempontból is erősen megkérdőjelezhető, sőt bűncselekmény.

A filmben a lány barátnője az, aki végigmegy az ügyben szereplő felelősökön, mindegyiket megbüntetve valamilyen módon, tekintet nélkül a nemükre vagy a korukra. Síkra száll az elhallgatás, a kimagyarázás, a „miért volt részeg?” és a "de hát nem ellenkezett!" frázisok ellen. 

Megmutatja, hogy bármikor bármelyikünk kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe. Te is, én is, férfi is, nő is, a gyereked, az anyád, a nővéred, a feleséged, a szomszédod. Mindannyian többet iszunk néha pár pohárnál. A kérdés az, mi történik utána velünk.

Mi lesz a kamasz gyerekeddel, aki a nyár utolsó napjait kihasználva bulizni indul? Mi várható az első egyetemi bulin szeptembertől, a gólyatáborban, az évnyitó szeptemberi gimis partin? 

Még mindig az áldozatot hibáztatják

Hogy képbe kerülj arról, mi vár a fiatal lányokra, érdemes megnézni, milyen fogadtatást kapott az Ígéretes fiatal nő, amiben egyébként nőket és férfiakat egyaránt elér a bosszú. Felháborodott férfiak százai tiltakoztak az ellen, hogy pellengérre állítsák őket a nemük miatt. Ezresével érkeztek a minek ment oda és a minek ivott annyit, szégyellje magát jellegű hozzászólások. Jelenlegi társadalmunk csak azokat nem szereti számon kérni, akik legyenek akár részegek, akár nem, erőszakot követnek el azokon, akik nem tudnak ellene tiltakozni. Még mindig nem értjük, hogy a másik testét használni bűncselekmény. És nem, nem lehet az alkoholra fogni. Ahogy az áldozatoknál nem fogadják el védekezésként, úgy a tetteseknél se tegyék. Bár annak érdekében, hogy végre megértsék az emberek, miért van gond az ilyen esetekkel, érdekes lenne megnézni férfiak reakcióit, ha elterjedne, hogy egy csapat homoszexuális férfi buliról bulira jár és kihasználja a mattrészeg fiúk tehetetlenségét. Talán megváltozna a hozzáállás ahhoz, mégis mit jelent az erőszak, és mit a beleegyezés. 

Aggódó szülőként készülni a bulikra

Addig pedig szülőként mit tehetünk? Felkészítjük a gyerekünket arra, hogy ilyen esetek megtörténnek. Biztosítjuk támogatásunkról, segítünk kiépíteni az önvédelmét, a szó fizikai és lelki értelmében egyaránt. Elmagyarázzuk az emberi viselkedés mozgatórugóit, azt, hogy a Lehigh Egyetem felmérése alapján az „Olyan hangzavar van, hogy nem hallom, amit mondasz, menjünk fel az emeletre” mondattal kezdődik az amerikai egyetemeken elkövetett nemi erőszakok jelentős többsége. Kamaszkorától kezdve erősítjük benne a saját teste feletti rendelkezési jogát, elmegyünk érte a buliba, ha baj van. Olyan bizalmi viszonyra törekszünk, amelyben el meri nekünk mondani, ha bántották, vagy segítséget kér egy barátnője ügyében, amiben ismerjük a barátait. Még többet pedig azok a szülők tehetnek, akik fiút nevelnek: elmagyarázzák neki, hogy a nem az nemet jelent, ha az illető részeg, az is nemet jelent, ha nincs eszméleténél, az is nemet jelent. A kizsarolt igen is nemet jelent. S hogy aki hallgat egy nemi erőszak szemtanújaként, az nem jó haver, hanem bűnrészes. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.

Testem

Facebookos álorvosok veszélyes tanácsokkal: hetekig figyeltük őket

Két álorvos, együttesen majdnem 300 ezer magyar követővel, profilkép helyett avatárral és hatalmas mennyiségű Reels-videóval, melyekben orvosinak nem nevezhető témák mellett megtévesztő információkat is terjesztenek: százezrek látják videóikat, és ez veszélyes is lehet.

Testem

Ezek az emlőrák első jelei: könnyen félreérthetők a tünetek

Az emlőrák korai szakaszában leggyakrabban teljesen néma, ám amikor tüneteket produkál, azok sokszor egyáltalán nem merülnek ki a jól ismert csomókban. A bőr apró változásai, a mellbimbó ekcémának tűnő hámlása, vagy a mell hirtelen fellépő, fertőzésre hasonlító gyulladása és aszimmetriája mind a daganat megtévesztő arcai lehetnek. Mivel a rizikó az életkorral nő, és a családi hajlam is szerepet játszik, a havonta elvégzett, alapos önvizsgálatnak életmentő szerepe van. De milyen rejtett elváltozások felett siklanak el a legtöbben, és hogyan végezhető el otthon, mindössze pár perc alatt a helyes ellenőrzés?