Akkor lesz boldog egy gyerek, ha hagyjuk neki, hogy dühös és feszült is legyen

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mind boldog gyerekkort kívánunk a gyerekeinknek, de abba sokszor nem gondolunk bele, hogy ennek megvalósulásához éppen a negatív érzéseket, a stresszt és annak megnyilvánulásait kellene elfogadnunk. Ha ugyanis erre nincs lehetőség, pont nem olyan lesz az a gyerekkor, amit adni akarunk a gyerekünknek.

Felnőttként általában úgy tekintünk a gyerekkorra, mint az ember önfeledt és szabad éveire Sohaországban, ahol csupa játék és boldogság az élet. Persze gyakran már rögtön a saját gyerekkorunkra visszatekintve érvénytelenné válik ez az állítás, de a gyerekeinkkel kapcsolatban továbbra is szeretnénk ebben a hitben élni. Emberi természetünkből adódik, hogy szülőként az utódaink boldogságára törekszünk, s annak érdekében a lehető legtöbbet meg is tesszük.

A gondtalan gyerekkor idilli képéhez való ragaszkodásunk ugyanakkor könnyen elvakíthat minket, ez pedig a gyerekeinkkel való kapcsolatunkra is rossz hatással lehet. Ha őszinték akarunk lenni, be kell látnunk, hogy tévesen gondoljuk a gyerekkort felhőtlennek. Még ha mi, szülők képesek is lennénk tökéletes körülményeket teremteni a gyerekek testi-lelki jóllétéhez (ami már önmagában a földtől elrugaszkodott törekvés), a saját – fejlődésükből fakadó – belső vívódásaiktól akkor sem szabadíthatjuk meg őket. Ha pedig mi nem teremtünk számukra lehetőséget ezeknek az érzéseknek a kifejezésére, azzal éppen azt a gyerekkort válthatjuk valóra, amiben nem akarunk hinni. A boldogtalant.

Szerzőnkről

Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.

Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.

A gyerekek is stresszelnek

De hát ő még csak gyerek, ugyan, mi stresszelnivalója lehet? hangzik el a mondat oly sok felnőtt szájából és oly meggondolatlanul. Sok, rengeteg, számtalan okuk lehet a gyerekeknek a belső feszítettségre, szorongásra. Beszélhetünk apró csecsemőkről, bölcsis vagy iskoláskorú gyerekekről, minden korosztálynak megvannak a maga nehézségei. Napi szinten is rengeteg feszültség éri őket, amelyekkel szemben sokkal tehetetlenebbek, mint a felnőttek. Először is az ő világukban még a szülők irányítanak, vagyis nekik gyakran se beleszólásuk, se ráhatásuk az őket érő történésekre: kistestvér érkezése, költözés, otthoni rejtett konfliktusok vagy intézménybe járás, csak hogy a legkézenfekvőbbeket említsük.

Az is nehezíti a helyzetüket, hogy a bennük kialakuló belső feszültségek valódi okozója nem egyértelmű számukra, ez pedig tovább fokozhatja a frusztrációjukat. Nem tudják, miért érzik magukat rosszul, és azt sem, hogy mit tehetnek ellene, mert a szabályozó agyi központjuk – amely majd csak nagyjából 25 éves korukra fejlődik ki teljesen – még nem érett meg a feladatra. Így hát tehetetlenül feszengenek, s ösztönösen nyúlnak olyan eszközökhöz, amelyek gyerekkorban segíthetnek a rossz érzések felszabadításában: agresszívan birkóznak, helytelenül játszanak egy játéktárggyal, csúnyán beszélnek, sötét színekkel rajzolnak, és kegyetlen meséket gyártanak. Szülőként pedig az ő boldogságuk nevében gyakorta ezekben is megakadályozni igyekszünk őket.

A gondtalan gyerekkor paradoxona

A gyerek fentebb említett feszültségoldó módszerei számunkra jelzésértékűek. Arról árulkodnak, hogy belső nehézségekkel küszködik, amelyeket vagy a környezete, vagy pusztán a saját személyiségfejlődése váltott ki. Bizonyos helyzetek ilyenkor megkövetelik, hogy segítő kezet nyújtsunk, s a balesetek elkerülése érdekében más módot javasoljunk a stressz lehetséges kifejezésére, de sokszor az is elég, ha csak hagyjuk őket.

Neki is ki kell adnia magából a feszültséget
Fotó: Imgorthand / Getty Images Hungary

Ezekhez azonban el kell engednünk azt a szükségletünket, hogy a gyerekünket mindig önfeledtnek lássuk. A „boldog gyerekkor” varázslatos képéhez ragaszkodva, sokszor nemcsak a segítő kezet nem adjuk meg a gyerekünknek, de az ő ösztönösen alkalmazott feszültségoldó megoldásait is (különösebb tudatosság nélkül) szabotáljuk. A kommunikációnk (vigasztalás, kritizálás, bagatellizálás) és a tetteink (tiltás, büntetés, irányítás) mind elutasítást tükröznek. Elutasítást a bajban. A boldog gyerekkor megvalósulásáért tehát éppen a negatív érzéseket, a stresszt és annak megnyilvánulásait kellene elfogadnunk.

Kell egy dimenzió, ahol a gyerek kerülhet a szülő fölé

Tisztában kell lennünk azzal, hogy mindannyiunknak van egy fényesebb, boldogabb oldala, és egy sötétebb, szomorkodtatóbb. Ez a fajta kettősség az egész világunkra érvényes, így hát a gyerekeink viselkedésében és magatartásában is megmutatkozik. Nem kell megijednünk attól, hogy könnyen provokálható agresszióra (játékos birkózás), hogy csak feketével hajlandó festeni, hogy a fakocka mindig fegyver, vagy hogy a mesékben és a bábozások során a felnőtt szereplőknek mindig bajuk esik.

Mondhatjuk, hogy „sötét a lelke”, de látnunk kell, hogy ezekkel a feldolgozási módszerekkel tudja a stressz következtében felborult lelki egyensúlyát visszaállítani. A felsorolt példák többsége remek önkifejezési mód, miközben veszélytelen is, tehát hagyni érdemes, sőt, talán támogatni is. Aletha J. Solter Gyógyító és kapcsolódó játékok című könyvében a sok hasznos tanács mellett azt is hangsúlyozza, hogy a gyereknek módot kell találnia arra, hogy a szülő fölé kerülhessen. A játék, a mese és a művészeti tevékenységek egy másik dimenzióba repítik a gyereket, ahol belső, megfogalmazatlan, értelmezetlen vágyait következmények nélkül valósíthatja meg. De csakis akkor, ha mi, felnőttek ezt hagyjuk, s az érzelmi megnyilvánulásokat annak látjuk, amik: természetes, belső feszültségeknek, amelyeket ki kell adnia magából.

A boldog gyerekkort nem ezzel fogjuk meghiúsítani, hanem azzal, ha kötelezzük őt a boldogságra. A stressz az életünk része, nem kiküszöbölhető, de ha engedjük, esetleg megtanítjuk a gyerekeinknek kifejezni, azzal már most egy felszabadultabb gyerekkort kínálhatunk számukra. A boldogsághoz pedig ez kell.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tarkovács Cecília
Tarkovács Cecília
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.