A beszoktatás egy meglehetősen nagy váltás minden család számára, hiszen először bízzuk a gyerekünket úgyszólván idegenekre, ami rendkívül sok ambivalens érzelmet tud magával vonzani. A mi hozzáállásunk ugyanakkor nagyban befolyásolja a gyerekünk beilleszkedésének mikéntjét, ezért mutatjuk, hogy mi az, amit a könnyed váltás érdekében próbálj meg elkerülni.
Hamarosan indulnak a bölcsődei és óvodai beszoktatások, vagyis eljön az ideje, hogy a gyerekünk kilépjen az otthon megszokott biztonságából, és szerencsét próbáljon a mi állandó védelmező felügyeletünk nélkül is. Ez egy meglehetősen nagy váltás minden család számára, hiszen először bízzuk a gyerekünket úgyszólván idegenekre, ami rendkívül sok ambivalens érzelmet tud magával hozni. Egyfelől tudjuk, hogy szüksége van társaságra, a saját korosztályára, és arra is, hogy kellő mennyiségű inger (szabadjáték-lehetőség) vegye körül őt napközben, ugyanakkor a kezének elengedése mégis aggodalmat kelt bennünk.
Szerzőnkről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
Könnyen lesz bűntudatunk azért, mert vissza kell mennünk dolgozni, vagy mert vissza szeretnénk. Olykor tudjuk, hogy ez a helyes döntés, máskor viszont el sem tudjuk képzelni, hogy más is megfelelően tud majd gondoskodni a gyerekünkről. A beszoktatás pedig ezen kettős érzéseink mellett ritkán könnyed. Amikor sírva kell otthagyni a gyerekünket a csoportszobában, vagy éppen sírva fogad minket, amikor visszatérünk hozzá, inkább tűnik úgy, mintha cserben hagytuk volna. Aggódunk a fizikai épségéért is, de talán még inkább a lelki egészségéért és a kettőnk között kialakult bizalmi kapcsolat megtartásáért.
A bölcsődei és óvodai élet alapvetően nagyon sok pozitív hatással lehet a gyerekek testi és lelki egészségére. Ideális esetben rengeteg ismerettel szolgál, közösséget épít, időt enged a gyerekek saját ütemű fejlődésének, miközben mintát is nyújt a következő állomásokhoz. És ami talán az egyik leglényegesebb: megfelelő körülmények között megtanítja a gyerekeket bízni önmagukban és más felnőttekben is, ami a magabiztos önállósodáshoz, talpraesettséghez, érzelmi kiegyensúlyozottsághoz és jó emberismerethez nélkülözhetetlen. A mi hozzáállásunk ugyanakkor sokat számít ebben a kérdésben, ezért mutatjuk, hogy mi az, amit a pozitív hatások érdekében próbálj meg elkerülni:
#1 Ne tűnj el hazugsággal!
A beszoktatás során először rövidebb, majd hosszabb időkre kell elhagynunk a terepet, hogy a gyerekünk fokozatosan hozzá tudjon szokni ahhoz, hogy nem vagyunk jelen. A búcsúzás azonban könnyfakasztó tud lenni mindkettőnknek, így könnyen eshetünk abba a hibába, hogy hazudunk a gyereknek („csak kimegyek a mosdóba”), vagy búcsúzás helyett inkább kisurranunk, hátha ezzel kiküszöbölhetjük a szívet szaggató zokogásukat, ami minket is elgyengít. Ezzel a megközelítéssel azonban éppen a kettőnk közötti bizalmat sértjük meg, ami hosszú távon a későbbi felnőtt kapcsolatokra is hatással lehet. Még ha fáj is az elején, a gyereknek az segít, ha őszinte vagy, és ezzel készíted fel őt a várhatóra. Ha előre tudja, hogy el fogsz menni, és azt is, hogy mikor fogsz visszaérkezni. Ha tényleg hihet a szavadban, mert ahogy ígérted, ott voltál ebéd után, vagy megérkeztél az uzsonnát követő udvari játék közben. Ha bízhat benned, bízni fog magában is, és mindazokban, akikre valóban támaszkodhat.
#2 Ne féltsd a sírástól!
Természetes, hogy nem akarjuk a gyerekünket sírni látni, s ezáltal még inkább azt érezni, hogy cserben hagyjuk a bajban. Ugyanakkor a sírásra nem kell feltétlenül úgy gondolni, mint egy mindenáron elkerülendő dologra.
A sírás egy természetes feszültséglevezető eszköz, ami megakadályozza, hogy a gyerek a belső negatív érzelmeit elnyomja.
Ez pedig nagyon fontos. Arról is árulkodik, hogy kötődik hozzád, és ennek hangot mer adni. Ezenfelül pedig lehet még egy előnye. Általa lehetőséget kap a pedagógus, hogy kapcsolódhasson a gyerekhez, hogy minél hamarabb egy bizalmi kapcsolatot alakítson ki (nem egyenlőt a szülőkkel), és így a gyerek is rövidesen biztonságban érezhesse magát. Ehhez persze nekünk is bíznunk kell abban, hogy a gyerekünk jó kezekben van. Mondhatjuk is neki, hogy ha fél, ha szomorú, vagy ha honvágya van, menjen a Terka nénihez, ő majd biztos megnyugtatja. Ha a gyerekünk látja rajtunk, hogy mi is bízunk a gondozóiban, ő is hamarabb fog megnyugodni és beilleszkedni.
#3 Ne búcsúzz hosszan!
A gyerek számára az a legfontosabb, hogy minél kiszámíthatóbbak legyenek a vele történtek. A búcsúzkodással kapcsolatos gyakori huzavona éppen azért nem hatékony, mert a gyerekben bizonytalanságot és egy hamis reményt tart fenn. Ezzel szemben a rituálék sokat tudnak segíteni. Lehet bármilyen hosszú egy búcsúzkodás, ha az egy rituálé része, és egyértelmű menete van, egyértelmű végszóval. Ettől érzi magát a gyerek biztonságban, és ezért fog kis idővel maga távozni, miután búcsút intett neked.
#4 Ne hidd, hogy azért ignorál, mert utál!
A beszoktatás lefolyását követően szokott gyakorivá válni, hogy a gyerek nem akar hazamenni. Sokszor hiába érkezik meg sietve a szülő arra várva, hogy a gyerek majd a nyakába ugrik, inkább az ellenkezőjével kell szembesülnie. A kicsi eljátszik, úgy tűnik, mint aki ügyet sem vet a szeretett szülő érkezésére, vagy éppen hogy egyből veszekedésbe torkollik a találkozásuk. Ne hidd, hogy ez azt jelenti, mindent elrontottál! Egy kicsit ugyan lehet, hogy büntetni akar a viselkedésével, de csupán a gyermeki tehetetlenségéből adódó (nem ő az irányító) frusztráció miatt.
Ettől a kettőtök kapcsolata – kellő érzelmi támogatás mellett (ld. a fentebbi pontokban) – nem változik. Csak arra vágyik, hogy egy kicsit most őt figyeld, és azonnali hurcibálás helyett legyen időtök újra kapcsolódni. Ez nem mindig egyszerű, amikor mi is vágyunk haza, és az intézményi körülmények is azt kívánják, hogy távozzunk, a hangsúly azonban ennek az igénynek a megértésén van. Hogy ne értsd félre, és bizonytalanodj el, kibillentve ezzel a gyerek érzelmi hozzáállását is, hanem mutass együttérzést és elfogadást! Itt is érvényes, hogy ha te magabiztos vagy a döntésed helyességében, neki sem lesz különösebb oka kételkedni, és sokkal hamarabb fog tudni adaptálódni.
