Ezért lett óriási siker a Barbie baba

Olvasási idő kb. 4 perc

Több mint hatvan éve egy jó üzleti érzékkel megáldott anyuka elindította a világhírnév felé a Barbie babát.

Sokan úgy gondolják, hogy a Barbie baba sikere azon is múlott, hogy képes volt a cég reagálni a gazdasági, társadalmi változásokra, illetve hogy a kislányok egy önálló személyiséggel rendelkező, öltöztethető, felnőtt nőt mintázó babával játszhattak. 

Kacér képregényfigura volt a minta

Ruth Handlernek, a Mattel alapítójának és a Barbie baba megálmodójának kétségkívül volt érzéke az üzlethez, és rátapintott arra, amire a gyerekek vágynak. 

„Saját kislánya, Barbara – akiről a legendás játék a nevét kapta – sokat játszott olyan felnőttszerepű papír öltöztetőbabákkal, amelyek a 19. században is már népszerűek voltak, a harmincas évek Amerikájában pedig filléres szórakozást nyújtottak a gyerekeknek – mondja Polgár Mónika történész, muzeológus. Ő ezt a babát szerette volna 3 dimenzióba emelni.”

Ruth Handler, aki megalkotta a Barbie babát
Fotó: Vicky Kasala Productions / Getty Images Hungary

Azonban a Barbie megszületéséig Ruth Handler még hozott néhány remek döntést, amellyel sok pénzt kockáztatott, ám a befektetés megtérült. 

„Az Egyesült Államokban már a húszas években elindult a televízió-műsor sugárzása, a negyvenes években pedig már tíz kereskedelmi csatorna is elérhető volt – magyarázza a történész. 1955-ben jött létre a Disney Mickey Mouse Club című meseműsora, amely a játékgyártóknak egész éves reklámot kínált. A legtöbben azonban ezzel nem éltek, hiszen kizárólag a karácsonyi időszakban akartak hirdetésre költeni. Ugyanakkor Ruth Handler meglátta ebben a lehetőséget, és 500 ezer dollárért vásárolt reklámidőt. Rájött ugyanis, hogy itt közvetlenül érheti el a célcsoportot, a gyerekeket. Először egy játék pisztoly került a hirdetésekbe, aztán 1959-ben megszületett az első Barbie baba, amit OSS-ként, azaz Original Swim Suit Barbie-ként emlegetnek, mivel egy fürdőruhamodellt személyesített meg.”

Idézőjel ikon

A babához a mintát Handler egy európai kiruccanáson, a hamburgi Bild Zeitung hátsó oldalain találta; ott volt egy kacér képregényfigura, Lilli. Ő született meg aztán Barbie-ként az Egyesült Államokban.

Ken először kisfiús volt

Rögtön az első évben óriási siker lett Barbie; több százezer darab kelt el belőle. Ruth Handler az árazásban is zseniálisan döntött.

„Abban az időben az Egyesült Államokban egy jobb minőségű babáért 50-60 dollárt is elkértek a játékboltokban – mondja Polgár Mónika. Ezzel szemben a Mattel jelszava az volt, hogy minden kislánynak lehessen Barbie-ja, így mindössze három dollárt kértek ez babáért. Az üzlet inkább abban volt, hogy a szülőktől a kiegészítőket is kikönyörögték a gyerekek, és ahhoz, hogy felépítsenek egy egész Barbie-világot, már mélyen a zsebükbe kellett nyúlni.”

A marketing is rendkívül átgondolt volt: létrehoztak Barbie Klubokat – ezek a Disney Klubok után a második legtöbb gyereket mozgósították az országban, a gyerekek levelet írhattak a problémáikkal Barbie-nak, aki választolt is, de újságot is kiadtak Barbie-val a címlapon.

„Néhány év múlva megjelent az igény a fiú babára is, hiszen a kislányok szerettek volna randevút és esküvőt is eljátszani – mondja szakértőnk. 1961-ben jelent meg Ken – aki Handler fiáról kapta a nevét –, ám kezdetben a vörösre rúzsozott, cicás szemsminket viselő, vamp Barbie mellett inkább kisfiúnak tűnt. A hetvenes évekre kapta meg Ken a kisportolt joghallgatóimidzset.” 

A babák olcsók voltak, a kiegészítőket pedig kikönyörögték a gyerekek
Fotó: Chesnot / Getty Images Hungary

Időközben Barbie megjelenésén is finomítottak, mert kezdetben sok szülő túl kihívónak tartotta; míg az ötvenes-hatvanas években kacéran oldalra tekintett, 1971 óta előre néz, illetve a sminkje is sokkal visszafogottabb, natúrabb lett.

A Barbie baba érzékenyít is

A Barbie márkával a kezdetektől azt akarták üzenni, hogy „mi, lányok, bármire képesek vagyunk!” Ahogyan a női ideál és a nők lehetőségei változtak, úgy alakult a baba is. 

„Kezdetben inkább nőies szakmákkal ruházták fel, például volt divattervező, balerina vagy manöken – sorolja Polgár Mónika. Később azonban a babák már azt üzenték, hogy a nők férfias szakmákban is helyt tudnak állni. A titkárnő baba mellett megjelent a sebészorvos – és nem ápoló –, a nyomozó, de még a katonatiszt és a légierő-pilóta Barbie is. Sőt, négyévente kihozzák az elnökjelölt Barbie babát is.

A céget – főleg az első időszakban – gyakran érte az a vád, hogy a Barbie nem reprezentálja a társadalmat, hiszen leginkább a kaliforniai, középosztálybeli fehér nő a mintája. 

„Éppen ezért a nyolcvanas évektől megjelentek ázsiai, az afro- és latin-amerikai babák is, de az érzékenyítés jegyében kerekesszékes babát is a piacra dobtak. Vannak olyan különleges darabok is, amelyek nem kerülnek bolti forgalomba: például a hongkongi gyárban készülnek azok a babák, amelyeket azok az amerikai szülők kapnak, akik Kínából fogadnak örökbe gyermeket; Barbie egy ázsiai babát tart a kezében. Ők általában ugyanabban a két szállodában szoktak megszállni, amikor megérkeznek a gyermekért, és ezekben a hotelekben kapják ezt az ajándékot” – magyarázza szakértőnk.

Barbie ruhatáráért az 1960-as évektől egészen a kilencvenes évekig Carol Spencer felelt, aki 5000 kollekciót álmodott meg a babának. Neki köszönhető többek között az az élénk rózsaszín színvilág, amit az öltöztetőbabához kötünk. 

Magyarországon a 80-as évektől lehetett venni Barbie babát, ám míg az Egyesült Államokban minden kislánynak elérhető volt a játékszer, addig itthon igazi luxusnak számított. 

Cher, Diana Ross, Elvis Presley és Michael Jackson is létezik Barbie formában
Fotó: Chesnot / Getty Images Hungary

A szakember elmondása szerint kezdetben a dollárboltokban és maszek kereskedőknél lehetett megvenni, vagy nyugati utazásból hazahozni 500-600 forintnak megfelelő márkáért, miközben az átlagkereset 5-6000 forint volt. Kiegészítők pedig egyáltalán nem voltak; ügyes kezű varrónők varrták a ruhákat, amelyeket aztán a trafikokban értékesítettek. 

Bár úgy tűnhet, hogy a Barbie sikere hatvan éve töretlen, előfordult, hogy nehézségekkel kellett szembenéznie a Mattelnek. Ilyen volt például, amikor a Jégvarázs-babák gyártásának jogát a Hasbro nyerte el. Azokban az években Barbie-ból kevesebb fogyott.

„A Barbie-film azonban egyértelműen újra a reflektorfénybe állította a babát – mondja Polgár Mónika. Bár a kétórás történetbe szerencsére hatalmas adag önirónia is vegyült, biztosan sok kislány fog újra a játékboltokban a Barbie babákért nyúlni.”

Ha kíváncsi vagy, milyen őrületet indított el a Barbie-film, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.